Az egyre inkább erősödő nyári napsütésben mindinkább erősödik a délibábos nyelvészkedési(*) hajlam… amit népszerű magyarellenes-összeesküvéselméletek kultúrhungarista szerzői (Géczy Gábor, Végvári József, stb.) és lelkes terjesztői (a néhai Virtuson Próbapóka) szakadatlanul igyekeznek elhinteni az arra alkalmas elmékben… A néhai Virtuson is alkalmas termőtalajra találtak ezen elméletféleségek MAGvai – mint jelen kommentár-cikk ihletője is.

Tudomány Rovat - A magyar nyelv bölcsessége

medveir - 2009.02.10 10:54

 „Egy hazáját, nyelvét, kultúráját szerelemesen szerető világlátása.”

Egy ilyen írást a Tudomány Rovatba tenni inkább talány talán… . Nos, mint tudjuk, minden szerelmesen szerető igen elfogult, és hajlamos csak a kedvező tulajdonságokat észrevenni. Így cinikus kijózanításként küldöm ezen röpke szösszenetet a kedves szerzőnek…

"Régen élet volt a gabona, kenyér neve, megcsókolták, ha a földre esett, tisztelték, ami a MAGból készült. Napisten igaz híve mindig tudták-tudják, hogy az élet Földünkre csak a MAGasságos Istenüktől, Fényből eredhet. Ha az földre száll, életet ad, mag sarjad."

Érdekes, hogy a szerző itt egy szót sem szól arról, hogy MILYEN MAGból...

Mellesleg a "magasságos", "magasztos" nem a MAG-ból ered, hanem a MAGASból. Érdekes, hogy ez még akkor sem tűnik fel a szerzőnek, amikor leírja a "magasztal" olasz megfelelőjét:

"MAGasztalni valakit olaszul szó szerint a felhők közé emelni. Micsoda kifejezéscsokor tudatja velünk, hogy összefüggés van e szavak között. Ha nem tudatosul bennük, akkor is olyan szemmel nézzük a világot, ahogy az anyanyelvünk tanítja."

Sajnos a tetszetős bevezető összefüggésrendszer itt megbukik. És mindez folytatódik a következő megjegyzésénél is:

"...és már megint itt vagyunk a MAGyar  szónál."

Nem tudni, a szerző honnan veszi, hogy a MAGYAR szavunknak bármi köze lenne a MAG-hoz? Talán onnan, hogy -G- van benne? Nem egyszer volt már szó arról, hogy, hogy a -G-nek semmi, vagy legalábbis igen csekély köze a -GY-hez! Vagyis a levezetés hibás, ha a szerző a MAG-szóból eredezteti a MAGYAR-t. Persze egy olyan hungarista gurunak, mint pl. Géczy Gábor, vagy Végvári József, mindez biztosan tetszene…

No, és ott a SZER... Ennek alapján, biztosan mindennél jobban szerethetjük akkor a SZERbeket!

A magyarok, bocsánat, (jelezzük nemzetségünk a szerző szó etimológiája alapján, szóval) inkább MAGarok – akik lehet, hogy a SZERecsenektől származunk? – napja csakis a SZERda lehet?

No persze, olyan nép vagyunk mi, hogy bízunk a SZERencsében, ezért is állhattunk a nácik mellé a második világháborúban...

Érdekes módon a MAGar egyáltalán nem SZERény egy nép, mivel azt hiszi, hogy minden bizonnyal isten választott népe lehet… mivel lépten-nyomon erre utaló jeleket vél felfedezni anyanyelvében! Nosza, azért képzeljük csak el hamar, hogy miénk a világMAGváltó SZERep!

No, igen – a MAGarok így nem túl alkotó egy nép, mivel az írót és költőt is SZERzőnek nevezi.

Isten SZERint fura SZERzetek lehetünk, mert VILÁGSZERTe úgy imádjuk magunkat, akár az antiszemiták szerint a zsidók... Persze, van mire felvágnunk, hiszen neves lélekmelengető SZÉRumunk is van, amit TOKajinak (ha már MAGvasak vagyunk, akkor annak a MAGnak kell valamiféle TOK is!) hívunk, és imádjuk a VILÁGos sört is, aminek számos SZERtelen MAGarnak véleménye szerint „a SZERvezetben helye!” A vÉRSZERződésünkre is büszkék lehetünk, meg a MAGgar vÉRmÉRsékletre is, ami nem sokban különbözhet a sokat átkozott igen nagyszámú kisebbségétől... ámde őket miÉRt nem SZEretjük?

Hát, többet nem is ÉRt meg (vagy MAG?) ez a MAGasröptű ÉRtekezés…

***

*Kapcsolódó irodalom

(Amit nem árt a témában tisztán látni szándékozóknak átböngészni)

www.kislexikon.hu/delibabos_nyelveszek.html

Délibábos nyelvészek

Azok a nyelvészek, akik biztos nyelvtudományi módszer hiján a képzelet délibábjait követik. Ilyenek voltak régibb nyelvészeink közül azok, kik nyelvünket csakis a héber nyelvből vélték magyarázhatni; leghirhedtebb képviselőjük Otrokocsi Fóris Ferenc a XVIII. században. Ide tartozik a történetiró Horvát István, ki még a bibliai neveket is mai nyelvünkből magyarázgatta. Kassai József a nyelvtan- és szótáriró, szótárában igen sok becses népnyelvi anyagot gyüjtött össze, de szófejtő (vagy mint ő nevezi «gyökerésző») módszere egészen délibábos. A pendely szót p. igy magyarázza: «Itéletem szerint pendely ing gyökérből származik, cum p prosthetico. Mert a pendely nem egyéb, hanem alsó ing, mely hasonló a felső inghez, amit a székelyek fersingnek hínak. Ing szóból 1. előtévő p betüvel lészen ping szokatlan szó. 2. Ping-ből ping-elj e helyett ping-alj. mint fej-alj-ból szokásban vagyon fej-el, felső ing alá való ing, azaz alsóing. 3. Pingely szóból a nyelvszokás pendely szót alkotott; ing-ből end lett betücserével.» Sajnos, ugyanilyen módszert követtek az akadémia ugynevezett nagy szótárának szerkesztői, Czuczor és Fogarasi annyira, hogy Kassai szófejtésének nagy részét egyenesen átvették tőle. L. a nagy szótárnak tüzetes birálatát Szarvas Gábortól a M. Nyelvőr VII. és VIII. kötetében (1878. és 1879).

Ugyan ez a Pallas lexikonban is:

mek.niif.hu/00000/00060/html/025/pc002579.html

Őstörténetünk kérdései

epa.oszk.hu/00700/00775/00008/1999_08_15a.html

Törökök, sumerok, japánok vagy finnugorok? - A magyar nyelv rokonságáról

www.hhrf.org/irodalmivademecum/IV2005/2005_finnugor_01.htm

Politikai okkultizmus Magyarországon 1.: Õsvita

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10819

… A mai napig elsősorban nyelvet tanulni és nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni, azért hajtani divat, nem pedig tényleg tudni is egy nyelvet. …

***

Felvetődött bennem, hogy talán tőlem jöhet a leginkább hiteles vélemény ezen a téren, mivel itt magam ellen beszélek: én nem tartom túl jó ötletnek ezt a mindenáron való nyelvtanulósdit, különösen pedig azt nem, hogy elsősorban nyelvvizsgát akarnak, nem pedig használható nyelvtudást.

Az immár 18 éves magán- és intézményesített oktatási praxisom alatt arra jutottam, hogy a mindenáron való nyelvtudáshajszolás inkább árt, mint használ, különösen a felsőfokú tanulmányokat végzők esetében. Egyik dolog, hogy ha a munkakörben alapban nincs rá szükség, akkor felesleges energia befektetés, mivel a vérprofi nyelvtudás is, ha nem használják, fél év alatt semmivé képes foszlani (mivel az agy alapvetően egy nyelvre van beállítva); másik dolog, ami előbbiből következik – a nyelvekkel való birkózás szakmai ismeretek rovására történik. Ezen a téren nem helytálló az az állásfoglalás, hogy szükséges a magas szintű, nyelvvizsgaképes nyelvtudás a szakmai területen való tájékozódáshoz. Nem egy példa van arra, hogy egy szakember a munkája nagy részét nem anyanyelvű szakirodalmak, leírások, szakanyagok alapján látja el jó minőségben, amellett, hogy képtelen lenne egy középfokú társalgási nyelvvizsgát letenni.

De tovább megyek – a mai magyar intézményesített nyelvoktatás az egyik legpazarlóbb kulturális tevékenység, ami létezik! Röviden demonstrálom, hogy miért gondolom ezt: az egyetemi angol kiegészítő szakot azért kellett volna elvégeznem, a középiskolában megint taníthassam az angolt... már az első próbálkozásomnál, valamikor 2001 környékén feltűnt, hogy a jelentkezők mennyire nem, vagy nem kielégítő fokon tudják a nyelvet. Engem sajnos szinte kidobtak a szóbeliről, amikor igényes angolsággal közöltem velük, hogy tkp. sem az angol irodalom, sem az amerikai nem érdekel, így azon kérdésükre, hogy hogyan vetném össze a kettőt, sajnos semmit nem tudok mondani! A nyelvtudásomra maximális pontot kaptam, a kulturális háttérismeretre természetesen nullát. Aztán annak ellenére, hogy kétoldalas, jó tucatnyi pontban összeszedett panaszlevelet írtam a vizsgabizottságnak arról, hogy hol hibáztak az írásbeli felvételi feladataim kijavításában... az egyetlen hiányzó nyamvadt pontomat sem sikerült kiharcolnom.

Mindegy, legközelebb már másoddiplomás képzésre jelentkezve felvettek, és a szóbelim után az egyéb referenciáimra még kaptam 7 plusz pontot is, nem is tudom honnan és mi alapján!

A lényeg az első egyetemi előadáskor történt – szétnéztem a "felhozatalon": csupa egyetemi töltelék, csupa eminens lelkesedés. Aztán elvégeztem egy gondolatkísérletet: ha odamennék 100 frissen felvett egyetemistához, és megkérdezném, hogy "Szia, te magad készültél fel a felvételire, az érettségire, a nyelvvizsgára?"... akkor vajon hányan mondanák azt, hogy teljesen maguktól készültek, vagy arra támaszkodva csupán, amit a suliban tanultak, vagyis az önszorgalmukra, magántanári segítség nélkül?... Nem kellett sokat agyalnom, hogy rájöjjek: az 50, de még a 30% is délibábosan szép eredménynek tűnne! Ergo – semmi keresnivalóm sincs az egyetemen, mert oda azért mennek a tanulók, mert azt hiszik, hogy az teszi a jó nyelvtanárt, aki jól tudja a nyelvet, és széles körű célnyelvi kulturális, társadalmi, történelmi ismeretei vannak. Érdekes módon még az egyetemen is ebben a tévhitben élnek! Holott, véleményem és tapasztalataim szerint a pedagógiai rátermettség az, ami igazán számít.

Röviden – ha a közoktatás nem tudja megadni azt a leendő tanároknak, amit majd tőlük várna el (pl. jó eredményű nyelvi érettségire csak a tanórákon felkészülni), akkor mi a francnak van az egész?

További dolog, hogy szerintem elsősorban a fordító és tolmácsképzést kellene itthon támogatni, nem pedig a szakembereket kínozni azzal, hogy a szakismereteiken túlmutató, nevetségesen szigorú követelményekkel bíró nyelvvizsgákat tegyenek le. A nyelvvizsgát meg csak azoknál kérném kötelező jelleggel, akiknek a napi gyakorlatukban szükségük lesz a nyelvismeretre a hivatásuknál fogva.

Az ún. társalgási nyelvvizsgákat ugyanúgy évenkénti, félévenkénti hitelességi határral adatnám ki, ahogyan a TOEFL vizsgákkal teszik: a nemzetközi felsőoktatásban tudtommal 2 évnél nem régebbi vizsga számít hitelesnek. Aki nem nyelvigényes munkakörben van, és azzal jön elő, hogy neki van nyelvvizsgája, de pl. 1-2 évvel ezelőtt csinálta... hát, bárki kiröhögheti, mert abból a nyelvvizsgás nyelvtudásból már gyakorlatilag semmi sincs!

Csak meg kell nézni, hogy hány diplomás szülő nem tud segíteni a gyerekeinek az azonos idegen nyelvi tanulmányaiban és kéri magántanár segítségét. Ma még egy darabig felemlíthető, hogy "Mi annak idején oroszt tanultunk...", de már ez is vicces... Matek korrepetálás megbeszélésénél még senki nem mondta nekem, hogy "Annak idején mi még nem azt a matekot tanultuk, amit a mai gyerekek...",  … de ugyanazt tanulták, csak az agy azt is kihajítja, ha nem használjuk.

Szóval – felesleges pénzkidobás az, amit botor módon nyelvtanulásra költ a jónép... a színvonalas (-an megtanult) nyelvtudásnak még ma is az a legnagyobb haszna, ha valaki tudja azt tanítani. De – kérdem én – minek fenntartani egy ilyen öncélú érdekeket kiszolgáló kulturterrozimust? Mert ez bizony az! A mai nyelvtanulási szándékok kb. egybeesnek a nők fodrászhoz és kozmetikushoz való járásukéval – kb. /HOFI-mester szavaival élve/ azért csinálják sokan "Mer’ fussa"!, és mert trendi nyelvet tanulni...

A mai napig elsősorban nyelvet tanulni és nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni, azért hajtani divat, nem pedig tényleg tudni is egy nyelvet.

Biztos vagyok benne, 1000 nyelvtanulóból idehaza kb. 1-ből hozzák jó eséllyel intézményesített keretek között azt, amit a tanmenetek és tananyagok céloznak. De szerintem én is messze túllövök a becslésemmel. De becslésként is elgondolkodtató – ha azt vesszük, hogy egy átlagos, de inkább egy nagyobb középiskolában kb. 2-300 diák van, akkor kb. 3 középiskolában egyben lehet esetleg egy diákot találni, akinél "beválik" az intézményesített módszer. – Hacsak ki nem derül, hogy a diák pl. szerelmes a tanárába, vagy fordítva, esetleg valamilyen rokoni kapcsolat nem fűzi össze őket...

Brain Storming, 2009-07-29

A bevezetés olvasható:

Nyelvészet/Nyelvtanulás-tanítás

Magyarok magyaroknak magyarul (1) – (Brain Storming gyűjtése)

Politikusok, politikai elemzők és a politikában általában érdekelt, és a televízióban megjelenő közéleti személyiségek néhány, szóbeli interjúkban, beszélgetésekben hallott stilisztikai „érdekességeiből” adok itt közre néhányat, amiket sikerült elcsípnem még akkoriban, amikor rendszeresen néztem politikai műsorokat.

Gyurcsány Ferenc

• „könnyen meg tud bicsaklani ez a szándék” – (a „megbicsakolhat”-nál mindenképpen jobb forma)
• „öregecskedő” – (az „öregecske” és az „öregedő” kombinációja)
• „lássuk” – („látjuk” helyett; mentségére legyen mondva, hogy indulatosan mondta)
• „de az országnak nincsen más útja” – („választása”)
• „adná az ég, hogy önnek igaza lenne” – („legyen” – a forma egyébként megfelel a jelen idejű feltételes összetett mondatok szerkezetének, de ez itt nem feltételes mondat, hanem óhajtó. Úgy helyes lenne, ha úgy kezdődött volna, hogy „Ha adná az ég, hogy önnek igaza lenne, akkor…”; de jelen esetben így hangzott volna: „Bárcsak adná az ég, hogy önnek igaza legyen.”)
• „… az elmúlt napok arról szólnak …” – („szóltak” – a mondat azért nem félreérthető, mivel „az elmúlt napok” jelenben szempontjából való jelentőségéről akar szólni)
• „a támadásoktól nem kell elmenekülni” – („elől”)
• „Egy percig nem hiszem el…” („sem”, vagy „percre”)
• „nem kell az embereket ijesztegetni” („megijeszteni” és „ijesztgetni” kombinációja)
• „egy percig sem gondolnám”

Orbán Viktor

• „összegyülekeznek” – (az „összegyűlnek” és „gyülekeznek” kombinációja)
• „amit majd ellenőrziznek” (az „ellenőriznek” és „ellenőrzik” kombinációja)
• „évértékelő beszélgetésekről” („beszédekről” helyett; 1-2 perccel később az „évértékelő”-t „országértékelő”-re javította, és a riporterek is bajban voltak, végig a riport ideje alatt, a szóban forgó esemény jellegének /”beszéd”, vagy „beszélgetés”/ megnevezésével)
• „senkinek nem marad * munkája” („lesz”, vagy „marad meg”; egy gyárbezárásra utalva)
• „mindenfajta közgazdászoktól” – („mindenféle” – ebben az értelemben természetesen a „mindenfajta” és „mindenféle” teljes értékű szinonimák, de a közbeszédben a „mindenféle” szokott leminősítőbben, becsmérlőbben hangzani)
• „utánozni vagy kopírozni” – (jelen esetben az az érdekesség, hogy egy idegen szóval kívánta nyomatékosítani a magyar megfelelőt)

Kuncze Gábor

• „koptatta a párt támogatottságát” – („csökkentette”)
• „meg is különböződjön a másiktól” – („különbözzön is a másiktól” és „meg is különböztesse magát a másiktól” kombinációja)
• „nem véletlenszerűen jönnek nyilvánosság elé” – („kerülnek”)
• „… nem szabad úgy kiindulni, hogy …” – („abból” vagy „úgy elindulni”)
• „… amit mind a két párt a magáénak tud vallani” – (a „magáénak vall” kifejezést nagyon ritkán szokták módbeli segédigékkel kombinálni)
• „előbb ezeknek a pénzeknek elő kell állnia” – (kb. „elő kell teremtődnie”, a legjobb esetben is)

Hiller István

• „… tisztes dolog elmondani …” – („tiszteletre méltó dolog…”, vagy „nekem a tisztem elmondani”, vagy „nekem a tisztem elmondani”)
• „nagyon jól értek velük szót” – („szót értek velük”)

 Takács Csaba (RMDF-képviselő)

• „ma sem közeledtek az álláspontok, hanem bizonyos kérdésekben mélyültek.” – (a mondat végéről lemaradt az, hogy „az ellentétek”)
• „ami nem méltó a határon túli magyarokra” – („magyarokhoz” vagy „magyarok számára”)
• „túl tudjuk hárítani … el tudjuk hárítani” – (saját maga javította ki!)
• „Magyarországon igennel fognak népszavazni.” – („.. igennel fognak szavazni a népszavazáson/népszavazáskor”)
• „én nem aggódom ettől” („nem félek” vagy „nem aggódom emiatt”)

Szekeres Imre

• „… ha az esély azon múlik, hogy …, akkor jó esélyem van …”
• „… és ennek a révén …” – (itt a határozott névelő általában felesleges)

 Pokorni Zoltán

• „hogy az oktatás fent legyen tartva” – (itt nem a határozói igenév a probléma, hanem a „fenntartani” igen ilyen módú elválasztása)
• „egy Olaszország, egy Görögország” (= „egy //olyan ország, mint// Olaszország”,…)

Juhász Ferenc (honvédelmi miniszter)

• „van egy ígérvényünk arra, hogy” – (tipikus bürokratikus, felelősség elhárító szócsoda: az, hogy „van egy ígéretünk” vagy „megígértük” sokkal nagyobb felelősséget jelent, mint az „ígérvény”)
• „… közesen …”  – (a „közepesen” szó rövidülése)

Bugár Béla (MKP, elnök)

• „egyoldalúlag nem” –  („egyoldalúan”)
• „a kettős állampolgárságról szóló, szólható …” – (a „-ható”, „-hető” végződés olyan jelen idejű melléknévi igenéveket képez, amelyek a jelzett szót, mint egy cselekvési lehetőség célját, tárgyát jelzi. Itt a „szólható” nem szenvedő értelmű lenne, hanem cselekvő, amit a közbeszéd inkább mellékmondatban fejez ki, pl. „ami a kettős állampolgárságról szólHAT”)
• „felvállaljuk a szolidaritást a szlovákiai magyarokkal szemben is” – (a mondat értelme a „mellett” határozót kívánta volna meg – így éppen az ellentét jelenti!)

***

És még sokan mások…

• „Azt biztos nem fogom megnyitani” – (Heiter Sándor)
• „Figyelembe ajánlom” – (Bokros Lajos)
• „kenőteljes” – (Magyar György, ügyvéd – a riporter kijavította „kenetteljesre”!)
• „… az győz, aki a versenyben az olcsóbb ajánlatot adja …” – („teszi” – Csillag István, gazdasági miniszter)
• „… rossz hírt hozott ránk …” – (Schmitt Pál, a „hírt hozott” és a „rossz fényt vetett ránk” kombinációja)
• „ehhez megfelelő forrásokat kell hozzárendelni” – (Dávid Ibolya)
• „az első nyolc évban” (Magyar Bálint – itt valószínűleg „évfolyamban”-t akart mondani, de nem javította ki magát!)

***

Politikai elemzők, politológusok

• „ez a beszéd hasonlított ahhoz, amit Medgyesi Péter csinált annakidején” – („mondott”)
• „itt nem akart olyan kiszólást mondani” – (
• „feladta a labdát az ellenzéknek is” – („feladta a leckét” és a „feldobta a labdát” kombinációja)
• „soha nem vette a bátorságát arra” – („ahhoz”)
• „abban a minimumban egyen… egyet tudnak érteni” – (kijavította magát!)
• „felápolták őket” – (kb. a „ápolták őket és felgyógyultak” tömörítése)
• „megpróbál szabályozó… szabályozott keretet adni neki” – (mindkét határozói igenév helyes! A „szabályozott keret” lehet „szabályozó kerete” annak, amit szabályozni kell)
• „kérdés, hogy előbb vagy később fog …” – („előbb vagy utóbb fog-e…”)

Szóvivők, és egyéb politikusok

• „kicserélni a tapasztalatokat” – (csak „tapasztalatot cserélni”)
• „már több, sok lépés megtörtént”
• „az SZDSZ pontosan tisztában van vele” – („pontosan tudja” és „tisztában van vele” kombinációja)
• „nem mesélhetik el az ügynökök nevét”
• „valamennyi ügyfelet fogadott a Magyar Posta” _ („valamennyi ügyfelet fogadta” és „minden ügyfelet fogadott” kombinációja; a mondat nem abban az értelemben állt, hogy „néhány /=valamennyi/ ügyfelet fogadott”)
• „abban viszont nagy az igazság, …” – (”sok igazság van”)
• „komoly mértékkel nőtt” – („mértékben”)
• „… szándékunk van megemelni …” – („szándékunkban áll”)
• „… események folynak …” – („zajlanak az események” és „tárgyalások folynak” kombinációja)
• „fogyasztódnak a kormányszóvivők elég nagy sűrűséggel” – („fogynak” és „gyakorisággal”)
• „Erdélyből származom el” – (csak „származom”)
• „nem akarnak bennünket politizáltatni …” – („rávenni arra, hogy politizáljunk”)
• „Arról gondolkodunk …” – („azon”)
• „szükség lenne már a javaslatokat látni” – (… „már arra, hogy a javaslatokat lássuk”)
• „Ez egy rossz.” – (a képviselő ezt egy tökéletesen komplett mondatként használta)
• „… teljes gőzzel támogatandó”

Rajzoló: BRAIN STORMING

Bevezetésként lásd:

*** *** ***

A jelenlegi fejezet tartalomjegyzéke:

26. Udvariasságból két megszólító névmásunk is van, de nincs hozzá külön személyragunk

27. Jelenben szokásos cselekvés kifejezése múlt idejű segédigével

28. Az ikes igék sokféle fajtája - az állandó, az ingadozó, az álikes, meg ingadozó álikes...

29. Itt a tárgyeset! Hol a tárgyeset?

30. A szókincs, szóösszetételek, szófaj-képzések „logikussága”, önkényessége (a többi nyelvéhez hasonlóan)

31. Páros szerveink, és annak felei…

32. A magyar esetrendszer esetlensége, avagy – azt sem tudjuk pontosan, hány eset van a magyarban!

*** *** ***

26. Udvariasságból két megszólító névmásunk is van, de nincs hozzá külön személyragunk

ÖN, MAGA + E/3 személyrag

ÖNÖK, MAGUK + T/3 személyrag

Minden személyünknek és számunknak van külön személyragja – az udvariasnak számító Önözés és magázás esetében azonban az E/3 és T/3 személyragjait használjuk... Nem tudtunk volna erre is előteremteni egy személyragot? Éppen az udvariassághoz, a másik személy kiemeléséhez használjuk a 3. személyt, mintha nem az illetőt szólítanánk meg, hanem a jelenlétében róla, mint egy éppen jelen nem lévőről beszélünk!

*** *** ***

27. Jelenben szokásos cselekvés kifejezése – múlt idejű segédigével:

„Ide járok.” – „Ide szoktam járni.” – „Megszoktam, hogy ide járok.” De nem „Ide szokok járni.”, továbbá  nem „Megszoktam, hogy ide jártam.”

A jelenben szokásos, szokásszerű, rendszeres cselekvés kifejezésében van egy gyakori fordulatunk, ami úgy emeli ki a szokásszerűséget, hogy nyoma sincs benne a jelenre való vonatkozásnak. Ez a "szokott + -ni”. Sőt – az emberek többsége igen durva hibának tartja, ha valaki a segédigét jelen időben ragozza, pl. „Ide szokok járni.” Sőt – ha a múlt idejű segédige mellett múlt időre vonatkozó időhatározót teszünk, akkor hasonló értetlenséggel találjuk szembe magunkat: „Ide szokott járni tavaly.”

*** *** ***

28. Az ikes igék sokféle fajtája - az állandó, az ingadozó, az álikes, meg ingadozó álikes...

Az -ikesekről Nádasdy ezt írja:

Nádasdy Ádám: Az ikes igék értelme - [Magyar Narancs, 2002/12/12]

seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/35.html

"A nyelvtan kategóriái tehát egy bizonyos formával egy bizonyos tartalmat fejeznek ki. Ez így persze nem tűnik nagy felfedezésnek, csak akkor válik érdekessé, amikor nem így van. Például mi az ikes ige és mire való? Formailag adhatunk erre világos, egyszerű választ: ikes ige az, amely -ik ragot kap ott, ahol a többi igék -? (zérus) ragot kapnak, pl. esz-ik (de tesz-?), máll-ik (de száll-?), hisztiz-ik (de cikiz-?). Van ebben némi ingadozás meg rendhagyóság, mint mindenütt a nyelvben, de ahhoz nem fér kétség: az ikesség létező formai kategória. De mire való?

Nem tudjuk. Az ikes igék osztálya nem mutat sajátos tartalmat, nem vág egybe semmilyen értelmes kategóriával. Nem látjuk, hogy az ikes igék - mondjuk - mind mozgást jelentenének, vagy mind élettelen dologra irányulnának, vagy ilyesmi. Az ikesség nem fejez ki semmit. Hangtani oka sincsen, tehát hogy bizonyos hangokra végződő igék mindig ikesek volnának. A nyelvekben ritka, hogy valaminek se értelme, se oka ne legyen, de akad ilyen. Tartalmilag üresek például az olasz igeragozás osztályai, form-are "alakítani", de dorm-ire "aludni": az -are és -ire végű (azaz -a- és -i- tövű) igék semmi értelmes eloszlást nem mutatnak, önkényes, hogy melyik ige melyik csoportba tartozik.

Az ikesség tehát nem "való" semmire, üres formai kategória, azaz lexikális jegy. Az ikes igék azért ikes igék, mert ők az ikes igék. Ebből az következik, hogy az ikes igék eltűnése nem jelentené, nem jelenthetné a magyar nyelv kifejező képességének gyengülését, a külvilág megragadására (ha tetszik, "tükrözésére") való alkalmasságának csökkenését, hiszen egy olyan kategória tűnne el, amely nem tükröz semmit. Ha mondjuk, azt tapasztalnánk, hogy a többes szám kezd eltűnni a magyarból, akkor talán helyénvaló volna az aggodalom (bár a nyelv mindig ellensúlyozza más helyen, amit elvesztett), de az ikes igék eltűnését csak egyetlen okból lehet fájlalni: hagyománytiszteletből. Ne hagyjuk eltűnni az ikes igéket - mondja a hagyománytisztelet -, mert régen is használták őket, a magyar nyelv pedig lehetőleg maradjon azonos a saját múltjával, "helyes" egyenlő "hagyományos", "hagyomány" egyenlő "kultúra". Ez tiszteletre méltó elv, nem kívánom bírálni. Vallja, aki akarja, csak nem szabad úgy tennie, mintha őt ebben a nyelvtudomány támogatná, hiszen a tudomány halála a hagyománytisztelet, a nyelv pedig változik."

*** *** ***

29. Itt a tárgyeset! Hol a tárgyeset?

A magyar nyelv szórendi rugalmasságát dicsérve sokan felhozzák a tárgyeset jelölését, ami ez által nem köti meg a tárgy helyét a mondaton belől. Ezt a tárgyesetet annyira természetesnek vesszük, hogy észre sem vesszük, amikor a magyar nyelvi hagyomány kifejezetten kerüli. Az egyik ilyen kirívó jelenség a tárgyas ragozás – ezzel remekül megszabadulunk a terhesnek érzett tárgyesetű névmások állandó ismételgetésétől, ámde plusz terhet rakunk az amúgy is elbonyolított hangillesztéses szóvégi ragkáoszhoz.

Nézzük meg a birtokos személyragos főnevek tárgyesetét, amit a magyar köznyelvi beszélők általában nem használnak, csak E/3-ben és T/3-ben:

házam – házamat

házad – házadat

háza – házát(!)

házunk – házunkat

házatok – házatokat

házuk – házukat(!)

Aztán ott vannak a személyes névmások tárgyesetei, amiket elméletileg tárgyesetben hol a tárgyragos, hogy ragtalan alakjaikkal használunk – sőt, bizonyos névmásoknál a jelölt tárgyeset ma inkább stilisztikai hibának számít, és néhányak szerint a gyereknyelvi anyanyelv-elsajátítás egyik átmeneti mellékjelensége:

engem – engemet

téged – tégedet

őt – őtet

azt – aztat

minket – minket

titeket – titeket

őket – őket

azokat – azokat

Továbbá lásd még a visszaható névmások esetét is:

magam – magamat

magad – magadat (itt becsúszik még az E/3-mal azonos magázó forma is!)

magát – magát

magunk – magunkat

magatok – magatokat (itt is becsúszik még az T/3-mal azonos magázó forma!)

maguk – magukat

Aztán – a tárgyas ragozás bizonyos esetekben nemcsak hogy jelzi, hanem egyenesen feleslegessé teszi a tárgy jelölését! Kérdés, hogy ez egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi-e a magyart, mivel amit megspórolunk a tárgyjelöléssel, elveszítjük az igék ragozási rendszerében – nem egy magyar nyelvet tanuló említi meg a magyar, mint idegen nyelv tanulásakor a tárgyas-tárgyatlan igeragozás elsajátítását, mint az egyik legnehezebben megtanulható területet a magyar nyelvtanban.

Mert lehetünk büszkék arra, hogy haj de jó nekünk, hogy egy ennyire komplikált igeragozású nyelvet beszélünk (amiben az az egyedüli szerencsénk, hogy nem idegen nyelvként kell megtanulnunk!), de ez nemhogy közelebb vinne, hanem éppen meg is köt minket a még egyszerűbb ige-rendszerű nyelvek megtanulásában.

Megjegyzés:

A tárgyeset, mint olyan, az angolból tkp. eltűnt, és ma már csak kb. egy fél tucat szó esetében van jelentősége. (me, him, her, us, them, whom)

A németben a névelő, vagy a névelőként használt determináns mutatja, hogy az utána következő főnevet tárgyként kell értelmezni.

*** *** ***

30. A szókincs, szóösszetételek, szófaj-képzések „logikussága”, önkényessége (a többi nyelvéhez hasonlóan)

Lásd:

„Mitől függ?” – „Hát, amitől lóg!” – avagy: biztos van rá logikus magyarázat…

Brain Storming - 2010.07.30.

A magyar szóképzés ugyanolyan bonyolult és szövevényes, néha merőben illogikusnak tűnő, mint bármely más nyelvé – csak a magyar anyanyelvűek érzik magától értetődően logikusnak és egyértelműnek.

*** *** ***

31. Páros szerveink, és annak felei…

Idézet:

„… a páros szerveket (például kéz, láb, szem, fül) és a több birtokos egy-egy birtokát is egyes számban mondja (például, élik az életüket, nem pedig *életeiket; Kérjük kedves vendégeinket: foglalják el a helyüket, kapcsolják ki mobiltelefonjukat).

Páros szervek egyikére pedig a fél szó utal.”

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_nyelv#Nyelvtan_2

*** *** ***

32. A magyar esetrendszer esetlensége, avagy – azt sem tudjuk pontosan, hány eset van a magyarban!

Sokat hangoztatott szólam, hogy a magyar mennyire tisztán és világosan fejezi ki magát a valóság leírásában. A következőkben nézzük meg, hogy a főnevekkel jelölt fogalmakat miképpen alakít(gat)juk és miképpen fejezzük ki a viszonyaikat!

Már maga az a tény is elképesztő, hogy a magyarban 17–34-féle (l. Egy új magyar nyelvtan felé, ISBN 963-270-445-2, 53–54. o.) ragot tartunk számon, amit a névszókhoz kapcsolhatunk (az „üres”, rag nélküli alanyesetet is ideértve), de ebből csak 18 a valódi esetrag. (Ezek a hagyományos nyelvtanok alanyát, tárgyát, jelzőit és határozóit azonosíthatják.)

1.      ember – alanyeset (nominativus)

2.      embert – tárgyeset (accusativus)

3.      embernek – részes eset (dativus)

4.      emberrel – eszköz, társ (instrumentalis-comitativus)

5.      emberért – ok, cél (causalis-finalis)

6.      emberré – eredmény (translativus(-factivus)

7.      emberben – hely: hol? kérdésre (a tárgy belsejében) (inessivus)

8.      emberen – a tárgy felszínén (superessivus)

9.      embernél – a tárgy közelében (adessivus)

10.  emberbe – irány: hová? kérdésre (a tárgy belsejébe) (illativus)

11.  emberre – a tárgy felszínére (sublativus)

12.  emberhez – a tárgy közelébe (allativus)

13.  emberből – irány: honnan? kérdésre (a tárgy belsejéből) (elativus)

14.  emberről – a tárgy felszínéről (delativus)

15.  embertől – a tárgy közeléből (ablativus)

16.  emberig – irány: hová? kérdésre (terminativus)

17.  emberként – állapot (essivus-formalis)

18.  emberül – állapot (essivus-modalis)

Az első három szintaktikai eset (mivel a mondattani viszonyokból kikövetkeztethetőek), a többi pedig lexikai eset (önálló jelentésük van, amely a mondattani viszonyokból nem következtethető ki, így ezek jelentését az ún. lexikonban kell megadni).

Jól látható az ún. irányhármasság (honnan? hol? hová?), valamint a háromféle helyviszony (belső, illetve szűkebb és tágabb külső).

További, nem valódi esetragok, példákkal:

embernek (a …je) (genitivus – megegyezik a dativusszal)

fejenként (distributivus)

naponta (distributivus-temporalis)

emberképpen (formalis)

ruhástul (sociativus)

Pécsett (locativus)

órakor (temporalis)

világosan, hárman, ill. hallgatólag (modalis-essivus – e kettő valójában képző)

ötször (multiplicativus – szintén képző)

Meg kell jegyezni, hogy ugyanaz az esetviszony többféle esetraggal is kifejeződhet; két különböző esetviszony ugyanabban az esetragban is megvalósulhat (például dativus és genitivus); és némely esetviszonyok nemcsak esetraggal, hanem névutókkal is kifejezhetők (például vágyódik vmire / vmi után).

Az esetragok a fent leírt viszonyok mellett gyakran többféle egyéb jelentésben is használatosak, így nem lehet őket automatikusan összekapcsolni a hagyományos nyelvtan határozóival. Például a sublativus (-ra/-re) például kifejezheti a következőket:

- a hely mellett (postára),

- időt (szerdára, két percre),

- módot (kedvünkre),

- mennyiséget, mértéket (kőhajításnyira),

- okot (felébred a kopogtatásra),

- célt (hivatalos látogatásra érkezik),

- eredményt, következményt (zöldre fest, 30 fokra emelkedik),

- ezenkívül vonzata lehet a nézve névutónak és több tucat igének, melléknévnek (biztat vmire, gondol vmire, kíváncsi vmire stb.).

Nézzük ezek után a magyar nyelvtani esetek gyakran taglalt definíciós problémáit!

Az esetrag kifejezést és az esetek hagyományos neveit felfogástól függetlenül mindenütt használják, de magát az eset fogalmát a magyarra vonatkozólag egyes (főként 1960 előtti) szerzők nem tartják alkalmazhatónak.

A következő szakanynagok, amelyek a magyarban lévő esetragokra az eset elnevezést használják:

1. Strukturális magyar nyelvtan, III. kötet, Morfológia (ISBN 963-05-7737-2), 577–587, 699–714. o.

2. A magyar nyelv kézikönyve (ISBN 963-05-7985-5), 202–203. o.

3. Új magyar nyelvtan (ISBN 963-389-521-9), 200–204. o.

4. Antal László: Egy új magyar nyelvtan felé (ISBN 963-270-445-2), 74. o.

5. Magyar grammatika (ISBN 963-19-1686-3), 191–206. o.

6. A magyar nyelv könyve (ISBN 963-7685-01-4), 264–268. o.

Az első három forrás az újabb, strukturális-generatív szemléleten alapul a mai nemzetközi általános és elméleti nyelvészeti irányzattal összhangban, az utóbbi három pedig a klasszikus, hagyományos magyar nyelvtanírás fogalmaira épít.

A különbség az eset fogalmának meghatározásából adódik. A korábbi magyar nyelvtudomány az alábbi szempontok alapján zárja ki a magyar esetragokat az esetek köréből:

(1) A declinatiók kevés és állandó számú esetkategóriából állnak, a magyarban viszont jóval több ragos alak van, melyek száma szavanként is erősen változik.

(2) Az indoeurópai eseteket a szótő végének csekély eltérései jellemzik, a magyarban viszont a szótőhöz testesebb, csaknem viszonyszói jellegű toldalékok járulnak, s ezek sok téren a névutókkal, határozószókkal is rokonok (például kerthez ~ kert felé, énfelém; házhoz ~ ház mellé, őhozzá).

(Forrás: A mai magyar nyelv rendszere, I. kötet, Ak. K., Bp., 1961, 553–554. o.)

(1)Ami az első érvnek azt a részét illeti, ami a szavanként változó számú ragokra vonatkozik (például, van órakor, de nincs asztalkor), az Új magyar nyelvtan (l. fent) megjegyzi: „Nyelvtipológiai kutatások alapján is tudjuk, hogy a ragozási paradigmák gyakran hiányosak, s hogy a ragok társulási képessége rendszerű (tehát szabályba foglalható) vagy véletlenszerű (tehát szabálytalan) hézagokat mutathat.” (202. o.)

Marad tehát az a két érv, miszerint 8 eset még lehet (mert az indoeurópai nyelveknél ennyi a felső határ), de 18 már sok (amennyit a magyarra számon tartanak) – kérdéses, hogy a mennyiségi elv meggyőző lehet-e –, valamint hogy a magyar esetragok testesebbek – ez ellen felhozható például a latin -ōrum, -ārum többes birtokosrag vagy az -ibus többes dativus/ablativus. Ami a más szófajokkal való rokonságukat illeti, feltehetjük a kérdést, hogy befolyásolhatják-e diakrón (nyelvtörténeti) szempontok egy nyelv szinkrón (egy adott időpontbeli állapotra vonatkozó) leírását.

A korábban már említett magyar nyelv könyve így ír: „Azok a ragok az esetragok, amelyek a főnév egyes és többes számához egyaránt kapcsolódhatnak. Számuk nehezen állapítható meg pontosan, mert a főnév esetalakjait nemcsak a lexikai tövekből, hanem a jelekkel bővült szintaktikai tövekből is megalkothatjuk (például ház-ban, ház-(a)-k-ban, ház-ai-m-ban, ház-ai-m-é-ban, ház-ai-m-é-i-ban). A magyar főnévnek tehát – az iskolai hagyománnyal és az akadémiai nyelvtan bizonytalanságaival szemben – van esetragozása. Amíg a német nyelvben négy, a latinban öt, az oroszban hat esetet különböztetünk meg, addig a magyarban legalább 17-18 eset van. Igaz azonban, hogy a főnév esetragozásának paradigmatudatát nem alakította ki úgy a nyelvtan, mint az igéét; s nem is olyan zárt rendszer. Egyrészt bizonytalan egyes toldalékok rag voltának megítélése, másrészt határait elmossa és kitágítja a névutózás. Ezért sem könnyű összehasonlítani a magyar esetrendszert az indoeurópai nyelvek esetrendszerével.” (264–265. o.)

Az újabb típusú nyelvtanok (a korábbi fenntartásoktól függetlenül) az alábbi definíciót adják, amely már a magyar esetragokra is vonatkozik: Valamely toldalék akkor és csakis akkor esetrag, ha a vele toldalékolt főnév lekötheti az igének valamely, alakja szempontjából is meghatározott vonzatát.

Ezzel a kritériummal kapjuk a fenti 18 esetet, az elvileg szóba jöhető 25–28–34 esetrag közül.

Források:

Gyakorlati magyar nyelvtan (HungaroLingua, ISBN 963-472-036-6)

Új magyar nyelvtan (ISBN 963-389-521-9)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Esetek_a_magyar_nyelvben

*** *** ***

Folyt. köv.!!!

Jelen sorozatban egy hosszabb ideig tartó, kiterjedt gyűjtőmunka eredményét mutatom be. A gyűjtéskor a legfontosabb szempontom az volt, hogy olyan anyagot szedjek össze, amely reprezentatív mintaként szolgálhat arra vonatkozólag, hogyan használják a legkülönfélébb háttérrel, beosztással, társadalmi ranggal rendelkező nyelvhasználók a magyar nyelvet – többnyire személyközi kommunikációban, vagyis személyesen, élőben.

Előrebocsátom, hogy az anyag nem elrettentő példagyűjtemény – vagyis nem „egyfajta görbe tükör arra vonatkozólag, hogy egyesek hogyan űznek csúfot a magyar nyelvből”. Éppen ellenkezőleg! Az anyag olyan fordulatokat mutat be, amiket a nyelvhasználók a legritkább esetben javítottak ki, korrigáltak, helyesbítettek, sőt: a legnagyobb határozottsággal adták elő mondandójukat ezekkel és ezekhez hasonló fordulatok mentén, általában több embernek, magyarázat és értelmezés, tehát igen komoly(nak tartott), információátadási kommunikációs helyzetben!

Az idézetekhez itt-ott megjegyzést is fűzök, bár úgy vélem, hogy a fordulatok többsége magáért beszél – vagyis szinte kikívánkozik belőlünk az a kifejezés, amit az illető használni óhajtott volna.

Az első részben az SZTE berkeiben dolgozó, főiskolai tanárok, docensek, előadók stílusából mutatok be egy csokrot – a nevek és beosztások megjelölése nélkül.

1.      „mivel angol rendszerben van, ezért zoll-ban mutatják” (az angolok inch-ben adják meg a méreteket, a németek nevezik ezt a hüvelyk-nek megfelelő méretet zoll-nak)

2.      „sok-sok betűkészlet”

3.      „vagy amelyik jól hasonlít hozzá”

4.      „a számítógép kinyitotta a lehetőségeket”

5.      „szabályos kört tudok tenni” (rajzolni helyett)

6.      „rengeteg, óriási vízmennyiség van”

7.      „nagyon szerencsénk volt”

8.      „ahová még emberi kéz még nem tette be a lábát”

9.      „abból nagyobb hasznot tudok kihúzni”

10.  „a másik abszolút semmit csinál”

11.  „a bérek költségei rendkívül magasak”

12.  „a gyerekeink majd érezhetően érezni fogják”

13.  „egyformán fontosak az összes tárgyak”

14.  „és akkor talán jutunk előbbre”

15.  „gyerekekeknek” (eredetileg talán az akart lenni, hogy „gyereketeknek”, de az előadó valószínűleg az utolsó pillanatban tudatosította, hogy nem a nappalis, éppen leérettségizettekkel, hanem felnőtt levelezősökkel beszél)

16.  „tudod látni azt”

17.  „legyen mire építetek”

18.  „ezek az épületgépészeti objektumoknak a lakástechnológiának része”

19.  „ha olvasnak regényeket láthatják …”

20.  „Az már nem sikerült megrajzolni a képre (azt!)” (az „az már nem fért fel a képre” és a „Azt már nem sikerült …” kombinációja)

21.  „50 milliméter víz” (nyilvánvaló, hogy itt egy vízréteg magasságáról van szó, de ez is drasztikus egyszerűsítésnek látszik az egyértelműség oltárán)

22.  „nagyobb a párolgás” (nagyobb mértékű)

23.  „alacsony mennyiségeket kell önteni bele”

24.  „növényi eredetű mérések”

25.  „ha a barométer esik, eső lesz”

26.  „találkozunk az utolsó órában”

27.  „belső felületet mér”

28.  „most megfordítom a gondolkodást” (gondolatmenetet!)

29.  „a futóhomok kezd tért, azaz teret hódítani”

30.  „a talaj szervesanyag tartalmának a tartalma”

31.  „vagy a szemét, vagy a fülét nyitogatja”

32.  „változtat annyit a méreten rajta”

33.  „előadvány”

34.  „nem szép, nem mutat” (mutatós/vagy mutatós kép helyett)

35.  „ez világoljon ki” (derüljön ki)

36.  „elkövet” (megtesz/elkészít helyett)

37.  „én nem kötöm meg, …” (kikötni vmilyen feltételt)

38.  „ezek középre rendezve vannak”

39.  „következik dolog az”

40.  „tegyük le a kezünket egy kicsit”

41.  „pluszmunkát spórolok vele”

42.  „rakodandó”

43.  „malmig szállító”

44.  „könyvészetileg”

45.  „a vonalak mögé olyan hátteret rakok, amit csak akarok”

46.  „… hőmérséklet is működik az égés pillanatában …”

47.  „amit irodalomból majd megtanulnak”

48.  „legmagasabb * igénybevétel” (*szintű)

49.  „nem fellegzett be”

50.  „Hogy hívják az édesanyja nevét?”

51.  „erőkifejtést fejt ki”

52.  „fordulnak hátat” (a fordítanak hátat, és a fordulnak háttal kombinációja)

53.  „belépnek az érdekbe”

54.  „távolra látok rosszul”

55.  „készülékünkEn”

56.  „Legnagyobb átVIENDŐ frekvencia” (fólián felirat!)

57.  „megjelennek a csomó fejlődési irányok”

58.  „a silabuszban, amit kiadtam”

59.  „ezek az ábrák arra szolgálnak, hogy láthaTJák maguk is …” (ebben a szerkezetben a ’láthassák’ forma a helyes, hiszen felszólító alakban kell állnia, de a –suk-sükölés elkerülése miatt a tanárnő akkor sem használja, amikor kellene!)

60.  „a képeltérítéssel vonatkozik-e” (-re vonatkozik, vagy –sel kapcsolatos-e)

61.  „Ezzel már tegnap szóltam” (Az „ezzel tegnap már foglalkoztam” és az „erről tegnap már szóltam” kombinációja)

62.  „erőhatással lépek fel rá”

63.  „Nem kívánom, hogy ezekkel terheljem önöket.”

64.  „feleannyi eső esik rá” (a tanár úr itt „erő”-t akart mondani!)

65.  „A szél energiája a napból szerzi az energiáját.”

66.  „az átmérője 4 méter magas”

67.  „forgatni is kell lassú sebességgel”

68.  „a szintkülönbségek különbözőek”

69.  „a tavakból lévő víz”

70.  „hogy szárazon lehessen megépíteni az erőműépítést”

71.  „nem túlzottan nagy a más energiákhoz való hozzáhasonlítása”

72.  „első, második, hármadik, negyedik …”

73.  „a görbe vége fölkapódik” (egy grafikonról)

74.  „szeretném a görbét elmondani”

75.  „minél nagyobb életkorról”

76.  „csökkenő görbe”

77.  „feljesztik arra”

78.  „vannak olyan tanulók, vagyis felnőttek”

79.  „meg kell tanítanunk mi is” (nekünk is)

80.  „ha a barométer esik, akkor eső lesz”

81.  „vadmalac” (a vaddisznó alomjára utalva)

82.  „azonos feladatalapot állítanak-e össze a matematikusok” (matekosok, mármint a matematika szakosok!) (a tanár a matematikus és a matekos fogalmát egy kalap alá veszi, de az osztályzat és az érdemjegy között éles különbséget tesz!)

83.  „– Ez mikor kezdődik? – Október elsejétől december harmadikáig.”

84.  „bele is fog tartani a 45 percbe” („telni”, el fog tartani)

85.  „csempésződött”

86.  „nem egyforma a sorrend”

87.  „ezeket szigetelőknek is mondjuk” (=nevezzük!)

Végezetül újra hangsúlyozni kívánom, hogy a sorozatnak sem ez a része, sem a továbbiak nem a felsőoktatásban dolgozó szakemberek, sem egyéb, bármilyen rendű és rangú közszereplők vagy magánemberek stilisztikai kifigurázását célozza – mindössze azt kívánja demonstrálni, hogy a magyar anyanyelvűek közbeszédben manifesztálódó nyelvhasználata az ilyen mértékű szabálytalanságot is kommunikációs nehézség nélkül elbírja – amellett, hogy befogadók többsége a közlő mondandóját minden további nélkül megértette és mint említettem – a jegyzeteim elkészítésekor szinte sohasem tapasztaltam, hogy a hallgatóságból bárki is kijavította volna a fenti fordulatok megfogalmazóit!

Folyt. köv.

Jelen írás célja annak megvizsgálása, hogy a magyar abc-ben mely betűk és mely hangjelölések tekinthetők jellegzetesen magyar nyelvre jellemző sajátosságnak.

***

Mivel a magyar nyelv latin betűket használ, így mindenekelőtt ebből indulunk ki!

Az eredeti (23 karakterből álló) latin abc-ből…:

A B C D E F G H I K L M N O P Q R S T V X Y Z

(A klasszikus latin nyelv még nem használta a J, U és W betűket, helyettük egyszerűen I-t és V-t írtak.)

…a magyar a következőket használja önálló betűként (22 darabot):

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V Z

A kiterjesztett latin abc-ből…:

À à; Á á;  â; à ã; Ä ä; Å å; Æ æ; Ă ă; Ą ą; Ç ç; Ć ć; Ĉ ĉ; Ċ ċ; Č č; Ð ð; Ď ď; Đ đ; È è; É é; Ê ê; Ë ë; Ę ę; Ě ě; Ə ə; Ĝ ĝ; Ğ ğ; Ġ ġ; Ĥ ĥ; Ħ ħ; Ì ì; Í í; Î î; Ï ï; İ i; I ı; IJ ij; Ĵ ĵ; Ł ł; Ñ ñ; Ń ń; Ň ň; Ò ò; Ó ó; Ô ô; Õ õ; Ö ö; Ø ø; Ő ő; Œ œ; Ơ ơ; Ř ř; ß; Ś ś; Ŝ ŝ; Ş ş; Š š; Þ þ; Ţ ţ; Ť ť; Ù ù; Ú ú; Û û; Ü ü; Ŭ ŭ; Ů ů; Ű ű; Ư ư; Ŵ ŵ; Ý ý; Ŷ ŷ; Ź ź; Ż ż; Ž ž.

… a magyar a következőket használja:

Á É Í Ó Ö Ő Ú Ü Ű

A (kiterjesztett) magyar abc:

a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, q, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, w, x, y, z, zs

Amikor első alkalommal gondolkodtam el azon, hogy melyek lehetnek a jellegzetesen magyar betűk, akkor a következőkre tippeltem:

á, c, cs, DZ, dzs, gy, j, ly, ny, ó, ö, ő, sz, ty, ú, ü, ű, zs

Természetesen ez csak egy szubjektív lista volt, mivel alapvetően az vezetett, hogy mely, a latin abc-től eltérő jelölésű, kiegészített karakterek (pl. a kettős ékezetű Ű) vannak a magyarban, és hogy bizonyos hangokra mely magyar abc-s betűk alkothatnak az európai nyelvektől (általában) eltérő karaktert vagy karakterkapcsolatot (pl. a „zs” hangra a „Z+S”, vagy a „gy” hangra a „G+Y”, vagy a „dzs” hangunkra a „D+Z+S”).

Jelen munkámban csak ezekkel foglalkozom.

Gyakoriság szempontjából a magyarban a következő a helyzet:

(A kiemeltek azok a betűk, amiket jellegzetesen magyarnak véltem)

e - 12.256%

a - 9.428%

t - 7.380%

n - 6.445%

l - 6.383%

s - 5.322%

k - 4.522%

é - 4.511%

i - 4.200%

m - 4.054%

o - 3.867%

á - 3.649%

g - 2.838%

r - 2.807%

z - 2.734%

v - 2.453%

b - 2.058%

d - 2.037%

sz - 1.809%

j - 1.570%

h - 1.341%

gy - 1.185%

ő - 0.884%

ö - 0.821%

ny - 0.790%

ly - 0.738%

ü - 0.655%

ó - 0.634%

f - 0.582%

p - 0.509%

í - 0.499%

u - 0.416%

cs - 0.260%

ű - 0.125%

c - 0.114%

ú - 0.104%

zs - 0.021%

A feltételezett jellegzetességek vizsgálata

DZ, DZS, TY

A DZ, DZS és TY nem szerepel a gyakorisági listán, mivel pl. a és DZS alig néhány szóban szerepel, többnyire angol kölcsönszavakban:

nindzsa = ninja, dzsem = jam, dzsip = jeep, bendzsó = banjo, dzsungel = jungle, dzsessz = jazz, lándzsa = spear. Jellegzetesen magyar jelenség a „dzs” hang leírására, így ez a hangjelölés azonnal felkerül a tényleges „jellegzetesen magyar betű” listájára!

A DZ azonban nem tartozik a jellegzetes magyar hangjelölések közé, mivel még az IPA-rendszerben is /dz/ leírással jelölik a hangot!

A DZS-vel jelölt hangot több nyelvben is hasonlóképpen jelölik, pl. csecsenben is „D”+”ZS” kapcsolattal, a horvátban és a szerb-horvátban úgyszintén. Sok nyelvben azonban 1 karakterrel jelölik, pl. a cseh nyelvben, az angolban és az eszperantóban is. A német abc-ben nem szerepel ennek a hangnak az önálló jelölése (továbbá érdekes módon a német alap-abc-ben nem szerepelnek a jellegzetes német umlautos betűk sem!), hanem egy négyes betűkapcsolattal jelölik: D+S+C+H = dsch. A németről persze tudni kell, hogy ott pl. létezik még 5 karakterrel jelölt hang is, a „cs” leírására: T+Z+S+C+H = tzsch; ami ugyanúgy ejtendő, mint a tsch, vagy a zsch is.

A hármas betű (trigráf) azonban nem jellegzetes magyar jelenség, mivel számos nyelvben létezik hármas karakteres hangjelölés. Az interneten egy csaknem 120 db hármas betűt tartalmazó lista is megtalálható.

A TY a /tj/ (=zöngétlen zár-ínyhang) hang leírására szintén jellegzetesen magyar jelenség. Közismert, hogy a magyarban csak a „tyúk” szó (és összetételei) kezdődik ezzel a betűvel, ill. hanggal.

Á

Az Á, előfordul a cseh, farmoéz, izlandi, szlovák, ír, okcitán, portugál, spanyol és vietnámi nyelvben is, így nem tekinthető túl ritkának. Az A-nak igen sok mellékjeles változata van, így a latin abc-t ismerők valószínűleg nem találják meglepőnek, amikor a magyar nyelvvel ismerkednek. Az általa jelölt hang sok nyelvben létezik. Így az Á nem kerül be a jellegzetes magyar betűk listájába.

É

A gyakorisági listán látható, hogy az általam jellegzetesnek tartott magyar betűk és hangjelölések közül az „É” van a 8. helyen, tehát eléggé gyakorinak tekinthető. Miért vettem be hát a jellegzetes jelenségek közé? Eredetileg úgy véltem, hogy az ékezetes É nem gyakori a különböző nyelvekben, azonban, ahogy később utánanéztem, kiderült, hogy ez a karakter szerepel a következő nyelvekben: izlandi, kasubi, cseh, szlovák, uyghur. Megjelenik még emellett a katalánban, dánban, franciában, ír nyelvben, az olaszban, okcitánban, portugálban, spanyolban, svédben, és még a vietnámiban is!

Így az É ezennel lekerül a jellegzetesen magyar hangjelölések listájáról!

SZ

Az SZ a formája miatt került bele a listába.

Az S+Z karakterkapcsolat ugyan megtalálható a magyaron kívül a lengyelben, kasubiban és korábban a németben is – a lengyelben azonban /s/-nek ejtik, akár a kasubiban. Valójában a német abc jellegzetes „eszcet” karaktere ebből az „S”+”Z” karakterkapcsolatból alakult ki!

Az SZ azért kerül fel tehát a jellegzetesen magyar karakterek listájára, mivel a legtöbb latin abc-t használó nyelvben az „sz” jelölésére az S karaktert használják, vagy pedig egy szimpla karaktert.

J

A J karakter néha igen különösen viselkedik! Nem véletlen, hiszen a 26-betűs latin abc-be ez került be utolsóként! Az angolban a „dzs” hang jelölésére használják, és az angol abécés neve is ezt mutatja: „dzséj”.

Az IPA rendszerben a magyarnak megfelelő /j/ hang jelölésére használják, és sok nyelvben vagy J-vel, vagy Y-nal jelölik (mint az angolban is szavak elején!).

A germán, uráli, szláv és balti nyelvekben szintén a /j/ jelölését látja el.

A román nyelvekben változatosabb képet mutat: a spanyolban pl. /h/-szerűen ejtik; a francia, katalán, portugál és román nyelvben a „zs” hang jelölésére használják.

A román abc-t adoptáló nyelvekben, pl. a törökben, azerbajdzsánban és tatárban „zs”-nek ejtik, míg az indonézben, szómáliban, malájban, zuluban „dzs”-nek. Vannak továbbá ynelvek, amelyben „gy”-nek, és van, amiben „t”-nek ejtik!

Ha úgy vesszük tehát kelet felé, és a közvetlen szomszédaink számára az, hogy a /j/ hangot mi J-vel jelöljük nem jelent különösebb nyelvi jellegzetességet, míg a nyugati és sok adoptált latin betűs abc-t használó nyelvek beszélői számra azonban igen.

A J így szintén nem kerül fel a végleges listára.

GY

A GY mindenképpen helyet kap a listában! A „gy” hang jelölésére a latin karakterkészletből többnyire a D-t és a G-t használják a nyelvek. Az albán nyelvben az abc-ben is helyet kapott, ott „G+J” kapcsolattal jelölik; a korzikaiban hármas betűvel jelölik: „G+H+J”.

Mivel a „gy” hang „g”-hanggal valókapcsolata nem egyértelmű, és többnyire egy karakterrel jelölik, így helyet kaphat a jellegzetes magyar hangjelölési listában!

Ő, Ű

Az Ő, Ű esetében alkalmazott dupla ékezet alapvetően csak az írott magyarban használatos. Azért kell kiemelni, hogy az „írott” magyarban, mivel sok nyelvben létezik pl. az „ő”-nek megfelelő hang, de más karakterekkel jelölve. Emiatt néha úgy is nevezik, hogy „hungarumlaut”, vagy „magyar umlaut”. Sok nyelvben ismeretes kettőspontos umlaut, de általában nem használnak mellette kettős ékezetet is, mivel így nincs meg az esélye az összekeverésüknek.

A magyaron kívül még a farmoéz nyelv az, amelyik használja az Ő-karaktert a Ø, ø helyett, de elsősorban csak kézírásban, vagyis az abc-ben a Ø, ø jelek a hivatalosak.

Az Ő és Ű tehát „listás” karakterek!

Ó, Ú

Nézzük az Ó-t és Ú-t!

Az Ó megtalálható a magyaron kívül még a farmoéz, izlandi, kasubi, lengyel, cseh, szlovák, és szorb nyelvekben; továbbá a katalánban, írben, okcitánban, portugálban, spanyolban is.

A kiejtése többnyire „ó”, „ou”, de „u” és „ö” is lehet. A magyarban gyakoriság szempontjából hátulról a tizedik helyen van, így a relatíve ritkábban használt karakterek közé sorolható.

Az Ú-val már más a helyzet! Sok nyelvben nem tesznek különbséget hosszú és rövid „ú” között. Jelölve előfordul a cseh nyelvben, a katalánban, írben, okcitánban, portugálban, welsziben, arabban és perzsában is (utóbbi kettőben az adoptált latin-karakterkészletben).

A Ó tehát ismét részben sokkal elterjedtebb, mint az Ú, így az Ú inkább jellegzetes magyar abc-tag.

A kettő közül tehát az Ú kerül be a jellegzetesebb magyar karakterek közé.

NY

Az NY, mint digráf, a magyaron kívül előfordul még a katalánban, indonézben és lugandai nyelvben is. A spanyolban is használják, amikor a felső hullám mellékjeles ñ-t nem tudják használni, tehát főképp az internetes domain-nevekben. A katalánban csak betűkapcsolatként és nem önálló kettős betűként alkalmazzák.

A magyar által a palatális orrhang jelölésére használt NY valószínűleg nem tartozna a problematikus hangjelölések közé, mivel szinte minden nyelvben vagy kettős betűvel, vagy mellékjellel jelölik ezt a hangot. A hang jelölése előfordul még NJ, GN, NN, NH, és persze Ñ alakban.

Az NY tehát, mivel az általa jelölt hangot a többi nyelv is a magyarhoz hasonlóan az N-hez és a hozzá kapcsolt karakterekkel jelöli, így nem kerül be a jellegzetes magyar karakterkapcsolatok közé.

LY

Az LY természetesen listás, mivel közismerten hungarikumnak tartják. Érdekesség lehet a magyar /j/ hangjelölésekkel kapcsolatban, hogy hangtanilag a J és az LY gyakorisági összege képezi a magyarban a /j/ hang előfordulásának gyakoriságát, vagyis a /j/ hang használata sokkal gyakoribb, mint a J és LY betűink gyakorisága egyenként.

C

A C betű meglepően ritkán szerepel a magyarban! Amikor a jellegzetes magyar betűk közé választottam, akkor elsősorban a magyarban képviselt hangértéke volt a fő szempontom.

A magyarban ugyanis, akárcsak a szláv nyelvekben, és az albánban is a dentális zöngétlen affrikátát jelöli. Az angolban azonban már kettősséget mutat: a „k” hangot jelöli, kivétel „e”, „i”, „y” előtt (latin, francia és görög eredetű szavakban), ahol a magyar sz-nek felel meg. Az újlatin nyelvekben a „k” hangot jelöli mély magánhangzó (a, o, u) vagy mássalhangzó előtt, valamint a szó végén; magas magánhangzó (e, i, y) előtt az olaszban, a galloitáliai nyelvekben és a románban magyar cs, a nyugati újlatin nyelvekben sz . A törökben pedig a magyar dzs-hangnak felel meg.

A magyarban a C által képviselt hangértéket a katalánban és adaptált latin betűs japán átírásban T+S, a németben és olaszban Z, a szardíniai nyelvben T+Z, a tanakrosz latinbetűs leírásában D+Z jelöli.

Úgy vélem, emiatt a hangértékbeli változatosság miatt helyet kaphat a jellegzetes magyar betűk között.

CS

A CS érdekes módon kétszer gyakrabban fordul elő, mint a C.

Ezt a hangot is változatosan jelenítik meg a különböző nyelvekben: c, č, ch, cz, tc, tš, tx, tj, kj, j, t, ci. A IPA-rendszerében /ts/ hangkapcsolattal jelölik. Mivel elsősorban a magyarban jelölik ezt a hangot C+S kapcsolattal, így ez is „listás betű”.

ZS

A ZS maradt a végére. A „zs” hang használatos a legtöbb nyelvben, és a latin betűs írásokban jelölése elsősorban a Z-hez köthető, mellékjelekkel, vagy Z+H kapcsolattal; emellett még a G és J jelöli a „zs” hangértéket, továbbá előfordul Y-nal jelölve egyes amerikai spanyol akcentusokban, S+G kapcsolattal a Korzikán használatos nyelvben és S+I kapcsolatként az angolban. Mivel ebben a formában csak a magyarban használatos, így ez is jellegzetesen magyar hangjelölésnek számít.

***

A végső lista (egyelőre) tehát:

c, cs, dzs, gy, ly, ö, ő, sz, ty, ú, ü, ű

 ***

Egy kiegészítő megjegyzés

Ha megnézzük ezt az összetételt, azt látjuk, hogy 6 egy karakterrel és ugyancsak 6 több karakterrel jelölt betű szerepel benne.

Azt hihetnénk, hogy az összetett betűk talán ritkaság számba mennek a különböző nyelvekben, ez azonban egyáltalán nincs így! Íme egy rövid lista arról, hogy néhány nyelvben hogy is alakul a betűkettőzés a hangjelölés terén:

Összetett betűk az egyes nyelvekben:

(1) cseh: ch;

(1) jupik: ng;

(1) máltai: għ;

(2) horvát: lj, nj;

(3) łacinka: dz, dź, dž;

(3) szlovák: ch, ia, ie.

(5) katalán: ll, ny, ŀl, rr, ss;

(5) olasz: ch, gh, gn, gl, sc;

(5) spanyol: ch, gu, ll, qu, rr;

(5) üzbég: ch, gʻ, oʻ, sh, ts;

(6) lengyel: ch, cz, dž, dź, sz, rz;

(6-8) baszk: (dd), dz, ll, rr, ts, (tt), tx, tz;

(7) aromun: dh, dz, lj, nj, sh, th, ts;

(7-8) walesi: ch, dd, ff, ng, ll, rh, th; az Ñ helyett általában ng-t írnak.

(8) portugál: ch, lh, nh, qu, sc, xc, ss, rr;

(8) vietnami: ch, gi, kh, ng, nh, ph, th, tr;

(9) albán: dh, gj, ll, nj, rr, sh, th, xh, zh;

(9) magyar: cs, dz, dzs, gy, ly, ny, sz, ty, zs;

(12) vallon: ae, ch, dj, ea, jh, oe, oen, oi, sch, sh, tch, xh;

(22) afrikaans: aa, aai, ae, au, dj, ee, eeu, ei, eu, gh, ie, ieu, oe, oei, oi, oo, ooi, ou, sj, tj, ui, uu;

Látható, hogy a magyarra jellemzőnek tekinthetjük a betűkettőzést, azonban ha jobban megnézzük a gyakorisági listánkat, akkor azt látjuk, hogy pl. a DZ, DZS és a TY 0.1%-nál ritkábban használatos, továbbá gy és az azután következő (ami 1.185%) NY (0.79%), LY (0.738%), CS (0.26%), és zs – (0.021%) az összes gyakoriságnak csak mindössze 3%-át teszi ki.

***

Kérés olvasóimhoz!

Mint korábban is a…

„Szedett-vedett” „csecsebecséink” „színe-java” (Pályázat!)

Brain Storming - 2008.07.

… cikkem esetében, most is arra kérem kreatívabb olvasóimat, hogy ha kedvet éreznek hozzá, írjanak szavakat, mondatokat, vagy akár rövidebb szövegeket, amikben a fenti betűk a lehető leggyakrabban fordulnak elő!

Az ilyen szavak, mondatok és szövegek elsősorban a magyar nyelvvel ismerkedők részére szolgálhatnak hasznos segédanyagként, mivel ezekben nagy mennyiségben fordulnak elő a magyarra jellemző karakterek, lehetőséget biztosítva a „tömény gyakorlásra”!

***

Források és a témához kapcsolódó anyagok

International Phonetic Alphabet

http://en.wikipedia.org/wiki/Ipa

Francia, német, spanyol, eszperantó, olasz, török, svéd, angol betűgyakoriságok:

http://en.wikipedia.org/wiki/Letter_frequencies

Latin eredetű ábécék

http://hu.wikipedia.org/wiki/Latin_eredet%C5%B1_%C3%A1b%C3%A9c%C3%A9k

ETAOIN SHRDLU

http://www.bckelk.ukfsn.org/words/etaoin.html

Hungarian alphabet

http://en.wikipedia.org/wiki/Hungarian_alphabet

Svéd abc

http://members.tripod.com/~SwedishAlphabet/index.swf

Francia abc

http://french.about.com/od/pronunciation/a/alphabet.htm

http://french.about.com/library/begin/bl-begpronunciation.htm

Spanish Alphabet: Vowels

http://www.spanishprograms.com/learning_module/vowels.htm

Spanish Alphabet: Consonants

http://www.spanishprograms.com/learning_module/consonants.htm

Játékos, képes bevezető az olasz abc-be

http://www.cyberitalian.com/en/html/alphabet.html

Héber abc és kiejtés leírása:

http://www.omniglot.com/writing/hebrew.htm

Ukrainian Alphabet, Transliterations, and Pronunciation

http://www.travlang.com/languages/ukrainian/uke.pronounce.html

Slovak Alphabet and Pronunciation (nagyon jó és áttekinthető, más nyelvekhez kapcsolt összehasonlító táblázatban!)

http://www.slavism.com/slovak/abc.htm

Estonian alphabet, orthography, pronunciation

http://www.einst.ee/publications/language/alphabet.html

The Greek Alphabet

http://www.foundalis.com/lan/grkalpha.htm

German Alphabet & Pronunciation Guide

http://www.rcaguilar.com/german/pronunciation/grmn-letters.htm#jjj

Cyrillic Alphabet

http://www.friends-partners.org/oldfriends/language/russian-alphabet.html

A finn abc-ről:

http://www.economicexpert.com/a/Finnish:alphabet.html

Lengyel abc kiejtése

http://www.travlang.com/languages/polish/pronounce.english.html

The Hungarian alphabet

http://www.hungarianreference.com/Hungarian-alphabet-phonetic-pronunciation.aspx

cseh abc:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Cseh_%C3%A1b%C3%A9c%C3%A9

eszcet

http://en.wikipedia.org/wiki/%C3%9F

Soknyelvű adatbázis:

http://www.transparent.com/

A cikkből megtudhatjuk!

Az egybetűs, köznyelvben használatos szavakkal* nemigen foglalkoznak, pontosabban jómagam nem akadtam részletesebb leírásra, így ezért gondoltam, hogy érdekes lehet egy apró (természetesen nem teljes) betekintés erre a témára.

* … írom ezt annak tudatában, hogy tisztában vagyok azzal, hogy magának a „szó”-nak a fogalma még a modern nyelvészeten belül nem használható nyelvészeti terminusként!(1)

Az egybetűs szavakat jelen listában elsősorban lexikai szavaknak(2) tekintem; a kiejtéssel jelen listában nem foglalkozom.

Alapforrásom a Talentum Kiadó „Alapszókincs 11 nyelven” című kiadványa.(3)

*********

európai nyelvekben előforduló egybetűs szavak

„a”

spanyol = felé

portugál = felé

cseh = és

(magyarban = 1. msh.-val kezdődő szavak előtt főnévi és melléknévi (távolra) mutató névmás; 2. határozott névelő msh.-val kezdődő szavak előtt; 3. távolra mutatva kb. az ’az(t) ott’ megfelelője a népies nyelvhasználatban: pl. ’Nézd a’!)

*********

„e”

olasz = és

portugál = és

(magyarban = 1. az „ez a, ezek a” rövidített megfelelője az irodalmi nyelvhasználatban: pl. „e ház/házak”; a népies nyelvhasználatban az „ő” megfelelője is lehet, amikor egyébként lenézőleg, jelen v. a közelben lévő személyre utalunk)

*********

„i”

angol = (írásban mindig nagybetűvel!) én

svéd = -ba, -be

lengyel = és

*********

„o”

olasz = vagy

spanyol = vagy

*********

„ö”

svéd = sziget

*********

„ő”

magyar = E/3 személyes névmás alanyesete – a többi 10 nyelvben hím és nőnemű alak megkülönböztetésével

*********

„s”

cseh = -val, -vel

(magyarban = az „és” rövidített, irodalmi változata, aposztróffal (’s), vagy a nélkül használva

*********

„u”

cseh = -nál, -nél

(magyarban = az „úgy” népiesen használt formája: pl. „u hát!” – ezt a formát az 1982-es M.É.K. nem említi!)

*********

„ü”

(magyarban = az „ő” népiesen használt formája; többes számban is használatos ilyen formában: „űk, űket, stb.” - ezt a formát az 1982-es M.É.K. nem említi!)

*********

„v”

cseh = -ba, -be

*********

„w”

lengyel = -ba, -be

*********

„y”

spanyol = és

*********

„z”

lengyel = -ból, -ből

lengyel = -val, -vel

cseh = -ból, -ből

*********

Összegző áttekintés

1. „és”:

Az egyenlő rangú mondatrészek és mellékmondatok, illetve mellérendelt mondatok kapcsolására használt kötőszó nagyon népszerű az „egybetűzés” terén – 6 nyelvben is alkalmazzák!

„és”

cseh = a

olasz, portugál = e

lengyel = i

magyar = ’s

spanyol = y

2. határozói viszonyok jelölése:

A határozói viszonyok jelölésében az „egybetűzés” az elöljárók használatában jelentkezik. Mivel ezek a mondatrészek eléggé gyakoriak, így érthető, hogy minél rövidebbre szabja őket a nyelvet használó közösség. (Itt tendenciára utalok, nem általános szabályszerűségre.)

-ból, -ből:

lengyel, cseh = z

-val, -vel:

cseh = s

lengyel = z

-ba, be:

svéd = i

cseh = v

lengyel = w

-nál, -nél:

cseh = u

felé:

spanyol = a

portugál = a

3. „vagy”

A mellérendelő viszonyú tagmondatok vagy mondatrészeknek a kapcsolására használt kötőszó az olaszban és a spanyolban is „o”. Ez az „o” betűszó a közös latin gyökeret sejteti, bár a latinban ennek a kötőszónak az „aut” a megfelelője, vagyis első ránézésre nem sok kapcsolat lehet közöttük. A látszat azonban csal, mivel sok nyelvben az -au- betűkapcsolatot -o-nak ejtik. (Magyar vonatkozású példa az AUsztriai Osztrákok esete; de az angolban is /ósztriö/-nek ejtik az „AUstria” szót, és ez a világ másik végén található AUstralia-ra is vonatkozik, aminek szintén /ósztéliö/ a kiejtése.) Ezt jellemzően megőrizte a francia és a portugál is: a „vagy” megfelelője mindkét nyelven „ou”. A holland „of” utal rá; és talán a német „oder”, és az angol „or” is könnyebben megtanulhatóvá válik ez alapján.

4. névmások

E/1 – „én”:

angol = I

„E/3 – „ő”:

magyar = ő (ű)

mutató névmás:

magyar = e /ez(ek) a(z)… /

5. konkrét főnévi jelentés

A svéd „ö” = sziget szava azért „furcsa”, mert a svéd szigetvilág arányaiban sokkal szerényebb, mint pl. a norvég, vagyis azt várhatnánk, hogy a svédeknél azért találunk „gazdaságosabb” formát, mert gyakoribb előfordulású szóról van szó. A norvégoknál a sziget = „řy”. Természetesen a svédeknél ezt az egybetűs formát inkább szóösszetételeknél alkalmazzák, de ott sem „bővebb” formában, vagyis a az „ö” nem egy hoszabb szó rövidíett változata. Pl a szigetcsoport így hangzik a svédeknél: „ögrupp”; a sziget klíma = „öklimat”, stb. Még a finneknél is a „saari” alakkal jelölik a sziget főnevet.

*********

Források

(1)

A szó definíciója a modern nyelvészetben

A modern nyelvészet úgy tartja, hogy a szó a nyelv, ill. a beszéd intuitíven elkülöníthető egysége (mindenki meg tudja mondani, mit tart szónak), ám ez az elkülönítés nem egyértelmű (gondoljunk csak az összetett szavakkal kapcsolatos helyesírási problémákra, amikor a beszélő nem tudja eldönteni, hány szóból áll a leírandó szerkezet). A modern nyelvtudomány szerint a szó nyelvészeti terminusként nem használható. Olyan kritériumok alapján, amelyre a nyelvhasználók intuíciója is támaszkodhat, négyféle szót különböztet meg: a fonológiai szót, a lexikai szót, a morfológiai szót és a szintaktikai szót. (A vonatkozó szakirodalmat lásd ezekben a szócikkekben.) (wikipédia)

(2)

A lexikai szó olyan nyelvi alakzat, melynek jelentése nem vezethető le alkotóelemeinek jelentéséből (azaz nem [kompozicionális]). A szerkezetileg tovább nem bontható elemek mind lexikai szavak. (Ez a meghatározás azt is lehetővé teszi, hogy akár [affixum*]okat is lexikai szavaknak tekintsünk, ám ez nem szokás.) (wikipédia)

*a szótövekhez elöl v. hátul hozzákapcsolt módosító elem (igekötő; rag, jel, képző)

(3)

Komplex, 11 nyelvű (köznyelvi és szak-) EU SZÓTÁRAK

Brain Storming - 2007.01.14 23:59

Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó, 1982

Kép forrása: http://www.harmattan.hu/books/zzz_milyen_a_magyar_300.jpg

Sokak részéről elhangzott már, hogy „a magyar nyelv logikus”, amiben implicit benne van, hogy a más nyelvek nem azok, vagy kevésbé azok. Amikor egy ilyen kijelentés nyomán arra hívom fel a figyelmet, hogy a magyar sem logikusabb, mint a többi nyelv, akkor a vehemensebb vitapartnereim rendszerint „népellenség” és hasonló jelzőkkel illetnek, mintha csak valami magyar nép ellen folyamatban lévő összeesküvés támogatója lennék. Van, aki még azt is feltételezi, hogy ezen véleményemet épeszűen csakis úgy hangoztathatom, ha ez megélhetési érdekeimet szolgálja, vagyis valakik fizetnek nekem azért, hogy a magyar nyelv istenítőivel szembenálló álláspontot vegyek fel.

Úgy vélem itt az ideje, hogy közreadjak egy kis gyorsan összedobott vázlatot azzal kapcsolatban, hogy mi jut az eszembe akkor, amikor szükségét érzem annak, hogy a magyar minden nyelvnél logikusabb voltának gondolatát ne támogassam.

Íme tehát egy kutyafuttában összeállított lista azzal kapcsolatban, hogy a „magyar nyelv belső logikájában” (amire sokan hivatkoznak anélkül, hogy erről bármit is részletesebben kifejtenének!) milyen ellentmondások és logikátlanságok fedezhetők fel!

***

1. Első helyen a birtoklás kifejezése áll!

Sok nyelvben erre külön kifejezés áll rendelkezésre (have, haben, avere, avoir, havi…), a magyarban azonban olyan ellenérzésekkel kezelik a „birtokolni” igét, hogy sok kisebb szótárban nem is szerepel.

A magyar nyelv a birtoklást a részeshatározó esetű névmásból, a létigéből és a birtokolt dolog birtokos személyragos alakjával fejezi ki.

NEKEM + VAN + (vmi)-M

Használhatnánk a „bír”/”birtokolni” igéket is, de nem tesszük, holott az sokkal egyszerűbb és logikusabb lenne!

***

2. A részeshatározó félreértelmezhetősége.

Nemrégiben valaki ezt a példát hozta:

„Nekem van mit megköszönni.” – Nos, ebben a példában nem lehet a szövegkörnyezet nélkül eldönteni, hogy a mondat alanya az, aki részére mások tartoznának köszönettel, avagy a mondat alanya az, aki mások felé tartozna köszönettel. Ha a magyar önmagában logikus lenne, ilyen félreértések nem lennének lehetségesek!

***

3. A létige jelen idejű (nem) használata.

A magyar nyelvben a létige jelen idejű „VAN”, ill. „VANNAK” alakjait nem használjuk névszói illetve jelzői állítmány kifejezése esetén, csak akkor, amikor határozót kapcsolunk az alanyhoz, tehát állapotot, hollétet, stb. fejezünk ki, vagyis azonosításkor és tulajdonságok esetében nem. Mindez csak jelen időben van így, múlt és jövő időben már nem.

Az idegen nyelveket tanulók általában nehezen szokják meg, hogy számos tanult nyelvben a létigét mindhárom esetben használják – a magyarok szokták az idegen nyelveket logikátlannak tartani emiatt, holott éppenséggel a magyar nyelvhasználati szokásrendszer az, ami ebben „foghíjas”!

***

4. Kimondhatatlannak bélyegzett kérdőszavak és kötőszavak – melyikek, melyikeket, melyikeknek, stb.

Számomra érthetetlen, hogy miért nem vált a magyar beszédszokás részévé pl. „MELYIK” kérdő, és „AMELYIK” kötőszavunk/vonatkozó névmásunk

- többes számú („melyikek”, „amelyikek”);

- többes számú tárgyesetű („melyikeket”, „amelyikeket”);

- többes számú részeshatározós („melyikeknek”, „amelyikeknek”) használata.

***

5. A magyarban nem létező hangot az abc-be is bevettük – ’GY’.

A magyarban nincs olyan hang, amit a ’G’ hangunk lágyított párjaként használnánk. Az a hang, amit „GY”-vel jelölünk, a „D” lágyan ejtett párja, vagyis a következetes írásmódnak a „DJ” felelne meg – ez a hangkapcsolat „D+J” mindig „GY”-nek ejtendő („adjuk” ejtsd „aggyuk”), és ha külön ejtjük őket, ez helytelen kiejtésnek számít!

Egy részletes cikk a témában: https://www.nyest.hu/hirek/a-gy-torteneterol

***

6. A hangrendi egyeztetés: jobban hangzik, könnyebben ejthető, de szinte megtanulhatatlan!

Ehhez a ponthoz hozzátartozik, hogy az analizáló és a hajlító nyelvek is számos határozói jelentést sokszor elöljárókkal fejezik ki, a magyarban ezt inkább határozói ragokkal oldjuk meg. Az elöljárói rendszernél nincs hangrendi egyeztetés, a magyarban mindig, emiatt sok határozó ragunknak több alakja is van, vagyis azonos jelentéssel több alakot használunk!

Pl.

„IN” = -ban, -ben

„ON” = -on, -en, -ön

***

7. Az élhangsúly, ami a szavak végét, ahol a képzők és ragok, stb.-k vannak, sokszor érthetetlenné teszi!

A magyarban a szavakat az első szótagon hangsúlyozzuk, ami miatt a szavak vége kisebb nyomatékkal hangzik, holott a nyelvtani jelenségek igen gyakran a szavak végén történnek. Ha valaki csak egy kicsit is hadar, vagy elharapja a szavai végét, a beszéde teljesen érthetetlenné válik. Ez a hangsúlyozás egyáltalán nem logikus, mivel éppen a beszéd érthetőségét nehezíti meg!

***

8. „J” – „LY” – Az abc-nkben ugyanazon hangértéknek két forma felel meg.

A „ly” eredetileg önálló hang volt, de ma már a „j”-vel azonos kiejtéssel használjuk. Az írásuk mellett az abc-s nevük különbözteti meg őket: „j”= /jé/, „ly”= /ej/.

Ma olyannyira azonos módon kezeljük őket kiejtésileg, hogy amikor leírtam a jól ismert „Le a ’LY’-vel, ’éjjen’ a ’J’!”, és magam is azonos módon ejtettem őket. Amikor a témának külön vitatopic-ot nyitottam a Nyelvészfórumon, akkor a nyelvészeknek sem tűnt föl a hangzás. Én magam hívtam fel erre – hónapokkal később – a fórum üzemeltetőinek a figyelmét, és én magam javasoltam, hogy helyesbítsék a topic címét. Hosszas huzavona után, azóta így szerepel: "Le az ly-nal, éjjen a j!"

http://seas3.elte.hu/nyelveszforum/viewtopic.php?f=24&t=900

(A „J-LY” problémát a későbbiekben, egy külön írásban fogom terjedelmesebben is megvizsgálni.)

***

9. A helyesírás látszólagos egyszerűsége

Sokaknál a magyar helyesírás legfőbb alapelve az ún. „Úgy írjuk, ahogy mondjuk!” szabály, holott már ebben az alapelvben szereplő „-dj-„ hangkapcsolatot is /gy/-nek ejtjük (ahogyan az „ejtjük” szavunkat sem /ejtyük/-nek írjuk!)!

Lássuk részletesebben – a rendszeren belöl előforduló elvek ütköztetésével!

A magyar helyesírásnak négy alapelve van:

A kiejtés szerinti írásmód (más néven fonémikus írásmód), ami jól érvényesül a magyar tőszavak többségénél, azonban ahol az eredeti alak ma már nem levezethető mértékben módosult, csak nyelvtörténeti úton vezethető le, ott a helyesírás a ragok módosult alakjait is jelöli a szóelemző írásmód ellenében, pl. az igeragok és -jelek körében (lopóddzon - nem "lopódzjon"); a -val/-vel, -vá/vé főnévi ragok hasonult alakjainál (kenyérré  - nem "kenyérvé"); a múlt idő jelénél és a többes szám jelénél (tanított - nem "tanítt"; és emberek, falak, körök - nem "emberk", "falk", "körk" a hajók mintájára … Érdemes összevetni ezeket például az angol nyelv helyesírásával, ahol a morfémáknak (például főneveknél a többes szám jelének vagy igéknél az egyes szám harmadik személy vagy a múlt idő jelének) szinte mindig azonos a jele, a kiejtett változat különbségeitől függetlenül.) Továbbá szintén erős módosulásokon mennek keresztül a magyar nyelv története során módosult alakok (higgyen - nem "hiszjen"; lélegzik < lélek, nem "lélekzik", amit ma már inkább a „lég” tőszavunkkal lehet elsősorban kapcsolatba hozni, ami jobban megfelel a természettudományos felfogásnak, mint az etimológiailag elavult világnézetet tükröző eredeti; aggat - nem "akgat".

Számos esetben csak részben érvényesül, továbbá felülbírálhatja a hagyományos írásmód vagy a szóelemző írásmód.

A szóelemző írásmód (más néven etimologikus írásmód) a szótő és toldalék között gyakran, összetételi tagok között pedig mindig (ott természetesen a kiejtés szerinti írásmód rovására). A szóelemző írásmód „ellenpólusa” a kiejtés szerinti írásmód, valamint az egyszerűsítő írásmód lehet.

A hagyományos írásmód körébe soroljuk mindazokat az eseteket, amelyekről a másik három alapelv (kiejtés, szóelemzés, egyszerűsítés) nem tud számot adni, tehát kivételesnek számítanak.

Az egyszerűsítő írásmód körébe soroljuk azokat az eseteket, amikor a két- és háromjegyű betűket csonkítva írjuk (roggyan - nem „rogygyan”); amikor (a szóelemző írásmód ellenében) szótő és toldalék találkozásakor (ággyal - nem „ágygyal”). Meg kell itt jegyezni, hogy a szóösszetételekre ez utóbbi egyszerűsítés nem vonatkozik: ott a szóelemzés elve érvényesül.

Ha három mássalhangzó találkozna, csak kettőt írunk le (a szóelemző írásmód ellenében),  (tollal  > toll + lal, nem „tolllal”). Ez azonban nem vonatkozik a családnevekre, az idegen szavakra és a szóösszetételekre. Az egyszerűsítő írásmód megnyilvánulásának tekinthetők azok az esetek is, amikor egyes különbségeket nem jelölünk, például dz-t és dzs-t röviden írjuk akkor is, amikor hosszan hangoznak, a zárt [ë]-t e-vel jelöljük, a rövid [á] hangot a-val írjuk, a két magánhangzó közt megjelenő [j] hangot elhagyjuk, az n + gy/ty betűk találkozásakor fellépő hasonulást – a betűkapcsolatok hagyományos megkötései miatt – szintén nem jelöljük az írásban. Az i-re végződő földrajzi nevek -i képzős származékainál nem írunk két i-t (pl. zamárdi). … stb. … stb. … stb. … Aki nem hiszi ezeket, az járjon utána!

***

10. Szóösszetételek értelmezése

Ezzel manapság sok pszeudo-kutató visszaél. Tetszés szerint vezetnek vissza „ősi” és „szakrális” jelentéseket összetett szavakat elemezve úgy, hogy közben a szavak tetszés szerinti elemeit emelik ki és tárgyalják hangsúlyozottan. Ezzel az asztrológiához, számmisztikához, és egyéb, felületes analógiákon alapuló jóslási és elemző módszerekkel operáló „tudományokhoz” hasonló következtetéseket vonnak le. Mindezt azért tehetik meg, mert a magyar alapnyelv rövid tőszavakból álló szókészlettel bírt, amikhez számos fogalomkör, minőség, egyéb jelentésbeli mellékág kapcsolódhat.

Egy verbális üzenetben mindig lehet találni valamilyen általános jelentésű szóelemet, amihez aztán tetszőleges egyéb, a szükségleteknek megfelelő fogalomkör kapcsolható. Soha nem láttam azonban olyan „szófejtőt”, aki pl. szakrális mélységek alapján elemzett volna olyan kifejezést, mint pl. „dehogyisnem” vagy „hogyisne”; vagy a „kicsoda”, ill. „micsoda” szavakat a „csoda” szóelemük alapján értelmezett volna.

Továbbá olyat sem hallottam még, hogy valaki az azonos alakú szavakat az ilyen értelmezésekben figyelembe vette volna. Ha figyelembe veszi, akkor nagy valószínűséggel önkényesen választja ki az értelmezést.

***

11. volna – lenne?

Beírtam egy keresőbe a „volna lenne” szavakat, és már az első oldalon kidobott egy ilyen mondatot:

„Ha a sárgatest hormon működésemmel baj volna lenne valami jele?”

Egy szakanyagban ezt írják róluk:

A volna : lenne kettősség kontrollvizsgálata

http://nyelvor.c3.hu/period/1252/125204.htm

„A feltételes mód jelen idejében a van lét- és segédigét mind a volna, mind a lenne típusú alakok képviselhetik. Kettősségről csakis ebben az esetben beszélhetünk; olyankor természetesen nem, ha nincs lehetőség a választásra. Eleve kizárhatjuk tehát az elemzésből a feltételes mód múlt idejének volna segédszavát (pl. „Jobban tanulhattál volna”), illetőleg a ’válik vmivé, vmilyenné’ jelentésű lesz igének a feltételes módú formáját (pl. „Belőled kitűnő játékos lenne”).

A volna : lenne párról már az akadémiai nyelvtanban ezt olvashatjuk: „A van ige feltételes jelen idejeként nyelvművelőink szerint jelenre vonatkoztatva a volna, jövőre ellenben a lënne való […]. A valóságos nyelvhasználat azonban nem mindig így alakul, még nagy költőinknél sem” (Tompa 1961: 492). A Nyelvművelő kézikönyvnek szintén az a véleménye, hogy „a két igealak különválasztására vonatkozó régebbi nyelvhelyességi szabályt nem kell mereven értelmeznünk” (Kovalovszky 1985: 1244), ezért gondosan elkülöníti egymástól a nyelvhasználat bemutatását és saját ajánlásait (1243–4). A kézikönyv nyomán készült Nyelvművelő kéziszótárban írtakat a rövidítések feloldásával idézem: „Hagyományosan a volna a jelenre, a lenne a jövőre vonatkozik: ha nem volnék beteg, ott lennék holnap az előadáson. A mai nyelvben már nemigen érvényesül ez a különbség, a lenne a jelenre vonatkoztatva is használható. A választékos fogalmazásban a jóhangzás is befolyásolja, melyiket válasszuk. […] Szerény(kedő) kérdésben […] inkább a volna alak járatos: volna egy perced számomra?” (Grétsy–Kemény szerk. 1996: 628). A néhány hónapja megjelent leíró nyelvészeti egyetemi tankönyv, a Magyar grammatika szerint pedig a volnék : lennék pár tagjai között a funkcióbeli különbség csupán árnyalatnyi: „az előbbinek erőteljesebb a jelenidő-, az utóbbinak a jövőidő-vonatkozása, amit azonban a nyelvhasználók inkább csak a nyelvi kódexet képviselő munkákból tudnak” (Kugler 2000: 119).”

Személyes észrevételem, hogy a „lenne” egyrészt levezethető lehet a „lenni” és a „lesz” szavakból is, így érthető, hogy egyaránt helyesnek érezzük mind jelenre, mind jövőre vonatkoztatva. A „VOLNA” alakilag levezethetőnek tűnik a „van” és a „volt” szavakból is, ezért érthető, hogy mind a jelenre, mind a jövőre, sőt a múltra vonatkoztatva is használhatónak érezzük. („Jó volna, ha itt lenne most! = Jó lenne, ha itt volna most!”; „Ha most itt volna, akkor időben ott volna holnap is. Jó lett volna ezt megbeszélni vele.”)

Továbbá, a VOLNA szavunkkal szintén van egy érdekes összetételünk, mégpedig a „lett volna”. Ez a feltételes múlt időben használatos létigei összetétel – szemmel láthatóan a létigéből, a „lenni”-ből képezte múlt idejű melléknévi igenévből, és ugyancsak a létige „van” ill. „volt” alakjához köthető feltételes alakból. És ami még egy lapáttal rátesz az az, hogy ebben a szerkezetben a „lett” múlt idejű melléknévi igenevet még személyraggal is ellátjuk: „Ott lettem volna, ha lett volna pénzem.”

***

12. A magyar igeidőrendszerben nincs olyan önálló igeidő, hogy jövő idő, csak jövő idejű értelemben használt és jelennel kifejezetett szerkezetek – szoros kapcsolatban vagyunk ezen a téren a germán nyelvekkel!

Kivéve egyetlen, jövő idejű szavunkat: lesz.

Egy idézet ezzel kapcsolatban:

http://www.nytud.hu/oszt/nyelvmuvelo/gyik/gyik1.html

Helytelennek tartható-e a fog-os jövő idő, azaz a fog segédige használata jövő idő kifejezésére, azzal az indokkal, hogy a magyar nyelv hagyományosan a jelen idejű igealakokat használja a jövő idő kifejezésére?

A jövő idő kifejezésére a magyar nyelv az uráli alapnyelvtől kezdve alapvetően a jelen idejű alakot használta, de már nagyon korán kialakult egy új jövő idő, amely a bizonytalan vagy a jövőben befejezett cselekvést jelölte, azaz a latin prasens perfectum conjuctivinek vagy a futurum perfectumnak felelt meg; és keletkezett egy új segédigés jövő idő is, mégpedig a fog és a kezd segédigével. Később kódexeink szövegében ezek már megjelennek, sőt ritkán az akar és a kell ige is előfordul ilyen szerepben. Az összetett jövő idős szerkezet tehát már legkorábbi írott nyelvemlékeinkben is szerepel, nagyobb mértékben azonban csak a 18. századtól terjedt el, előbb a latin, majd a német hatása ezt elősegítette, erősítette. A német werden + főnévi igenév szerkezettel való párhuzama miatt tartották idegenszerűségnek, germanizmusnak.

A fog segédigéből és a ragozandó ige főnévi igenevéből álló, összetett jövőjű igealak hasznos és szükséges. Különösen olyankor van rá szükség, ha föltétlen, nyomatékos a közlés: le fogok vizsgázni; meg fogjuk nézni a filmet; illetve, ha valószínűséget fejez ki: „Még jőni kell, még  jőni fog Egy jobb kor”.

Vagyis – a magyar sem logikusabb ezen a téren, mint pl. az angol, mivel abban a nyelvben is csupán két önálló igeidő van, az egyszerű jelen és egyszerű múlt, míg az egyszerű jövő ott is hasonlóképpen segédigével képzett alak, sőt: szórendileg állító és kérdő alakban ugyanúgy is használhatjuk! Én fogom megtenni. = I will do it.; Fogod (te) olvasni? = Will you read it?

Azonban az angol sem kedveli ezt a szerkezetet! Javarészt más szerkezetekkel fejezik ki a jövő időt!

Továbbá – a német nyelvben ugyanúgy nem szokás használni a jövő idejű összetett alakot, mint a magyarban.* Ezen az alapon éppen hogy a jelen idő jövő kifejezésére való használatát tekinthetnénk germanizmusnak, nem pedig az egyesek által kifogásolt „segédigés” alakokat.

Vagyis – a magyar ebben sem logikusabb vagy következetesebb azoknál a nyelveknél, amiknek a káros hatásától féltik a magyart!

* http://www.fn.hu/nyelvlabor/nemet_kezdo/20060116/14_het_futur_i_jovo/

***

13. Függő beszédben jelennel utalunk a múltra.

A függő beszéddel kapcsolatos idegen nyelvi ismeretek számonkérése közkedvelt szokása a magyar nyelvtanároknak, mivel a magyar nyelv logikátlan sajátosságai között az is szerepel, hogy egy múlt idejű bevezető mondattal induló függő mondatban az egyidejűségre jelennel utalunk – sok (Magyarországon jelenleg is tanított idegen) nyelv azonban ebben az esetben múlttal utal a múltban lezajlott cselekvésre. „Megkérdezték, és az azt mondta, hogy dolgozik.”

Továbbá – ha a függő mondat a bevezető mondathoz képest ugyan jövő idejű, de az idézés időpontjában már egy elmúlt időpontra vonatkozik, akkor szintén jövő időt használunk egy olyan időpontra tervezett cselekvés kifejezésére, ami az idézés időpontjában már múlt időnek számít! „Még szilveszter előtt megkérdeztem, hogy meg fogja-e csinálni még 31-e előtt, és esküdözött, hogy mindenképpen kész lesz!”

***

14. Semmiképpen sem hagyhatjuk ki a kettős tagadást!

Sok nyelvtanár előszeretettel utal arra, hogy sok idegen nyelvben érvényesül a logika, mivel általában nincs kettős tagadás a nyelvekben (értsd: tagadás + tagadás = állítás), ellentétben a magyarral: „Nincs itt semmi.” (értsd: tagadás + tagadás = tagadás). Sőt, a mi rendszerünkben még a hármas tagadás is tagadás: „Nincs itt sem semmi.” (értsd: tagadás + tagadás + tagadás = tagadás).

***

15. Nem van = nincs.

A legtöbb nyelvben a létige tagadása E/3-ban, határozatlan alany esetén egyértelműen visszavezethető a létige alakjára – a magyarban nem. Nem van = nincs; nem vannak = nincsenek. Sőt – mivel a létigével és részeshatározó szerkezettel képezzük a birtoklást is, így a NINCS(EN) alak nemcsak létezésre, hanem birtoklásra is utalhat!

***

16. Tudnék egyet, de tudnám azt; várnék egyet, de várnám azt; ők vinnék azt, és én meg vinnék egy másikat; ők elhoznák azt, és én is elhoznám amazt…

Nos, azt hiszem ennyit a –nék/-nék témakörének logikusságáról…

***

17. „Suksükölés”, sőt: „tjuktjükölés” témájában is inkább idéznék valakit, ahogy többen is hasonlót idéznének, de lehet, hogy ugyancsak őt idéznék…

Nádasdy Ádám: A logika

[Magyar Narancs, 2000/10/26, p. 40]

http://seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/04.html

(…) A suksükölés lényege, hogy ha a -t végû igéhez -j- kezdetû rag járul, akkor ez a t ugyanúgy cs-re vagy -s-re vált, mint a sztandard beszédben a felszólító módban. A művelt beszélőnek ezért úgy tűnik fel, hogy a suksükölő beszélő "összekeveri" a kijelentő módot a felszólító móddal (nem értsük = ne értsük, nem lássuk = ne lássuk). Csakhogy az igék döntő többségénél (a nem -t végűeknél) ezt maga a magyar nyelv "keveri össze", azaz nem különbözteti meg a kettőt se a művelt, se a műveletlen beszédben (nem nézzük = ne nézzük, nem bánjuk = ne bánjuk). Továbbá a -t végűeknél is a ragozás számos személyében megmarad a különbség: a magas hangrendű igékél csak a többes szám első személyében mutatkozik (értjük --- értsük), a többiben soha (vagyis nincs olyan beszélô, aki "összekeverné" az értem---értsem, értik---értsék stb. alakokat), a mély hangrendűeknél pedig az egyes szám harmadik személyben (látja---lássa), valamint a többes számban (látjuk---lássuk) stb.

Nem a nyelvtani kategóriákban van tehát a különbség e ponton a művelt és a vulgáris között, hanem a hangtani-alaktani megvalósításban. Nincs olyan magyar beszélő, aki ne tudná megkülönböztetni a kijelentő módot a felszólítótól (hiszen a legműveletlenebb sem keveri az értik---értsék párt). Másfelől az igék döntő többségénél (a nem -t végűeknél) mindenki, a legműveltebb is "összekeveri", azaz egybeolvasztja a kettőt.

A sztandard nyelvhasználatban az a sajátságos szabály érvényesül, hogy ha a -t végű igékhez -j kezdetű rag járul, akkor más lesz az eredmény attól függően, hogy ez a j a tárgyas ragozás (látja) vagy a felszólító mód (lássa) jele-e. Ez, lássuk be, kivétel, hiszen az igék többségénél e különbség nem létezik. A kivételt logikusan indokolni nem lehet, csak a hagyományra hivatkozva. Az ilyen kivételt rendhagyóságnak hívjuk. A művelt magyar tehát hurcol egy öröklött rendhagyóságot: a tjuktjükölést. A vulgáris nyelvhasználat éppen ezt a rendhagyóságot számolja föl, mondván: ha minden más ige egyformán viselkedik a -j kezdetű ragok hozzátételekor, akár kijelentő módú tárgyas ragozásról, akár felszólító módról van szó (bánjuk = bánjuk, nézzük = nézzük), akkor terjesszük ezt ki a -t végű igékre is, így egyszerűbb, tisztább, átláthatóbb lesz a nyelvtan. Logikus.

A suksüköléssel tehát nem az a baj, hogy nem logikus, vagy használója ne értené-érezné a magyar nyelv alapkategóriáit. A baj az, hogy különbözik a művelt szokástól.

***

18. A germanizmusok kedvelőinek – a magyar és német, mutató névmással használt többes számú részeshatározós eset gyakorlatilag egymás tükörképei!

A németben a „diesen Menschen” azt jelenti: ezeknek az embereknek (a részére), ill. a „jenen Menschen” azt jelenti: azoknak az embereknek. Vagyis – mind a magyarban, mind a németben a mutató névmást ugyanúgy és ugyanazzal a raggal látjuk el. A szerkezetek egymás pontos megfelelői! Érdekes módon, ezt soha nem tartották germanizmusnak!

***

19. Ha a felszólító mód helyett kijelentő módot használunk, akkor az szigorúbb parancsot vagy sürgetést fejez ki.

Pl. „Rögtön menj haza!” Vesd össze: „Rögtön hazamész!”

***

20. Kis ~ kicsi fokozása

Középfokban, felsőfokban ugyanúgy kisebb, legkisebb.

***

21. alsó – felső – külső – belső – szélső… fokozása

Térbeli helyzetre vonatkozólag, felsőfokban ezek nem kapják meg a felsőfok „–BB” végződését:

Legalsó, legfelső, legkülső, legbelső, legszélső…

Azonban, ha nem a térbeli, hanem átvitt értelemben használjuk őket, akkor képezzük a felsőfokukat szabályosan!

Lásd. „legfelsőbb bíróság”, „legfelsőbb fórum”, „legalsóbb néprétegek”…

***

22. Az –ú, -ű képzős összetett mellékneveket nem összetételükben, hanem szétválasztva fokozzuk:

Jóízű – jobb ízű, legjobb ízű

Ha azonban az ilyen melléknév átvitt értelmű, akkor a fokozás jele nem a melléknévi taghoz kapcsolódik!

Bőkezű – bőkezűbb, legbőkezűbb

***

23. Szófaji átcsapás, akár a többi nyelvben

Sok kritika éri pl. az angolt, hogy bizonyos szavak egyaránt lehetnek mind főnevek, mind igék ugyanazzal az alakkal. Ugyanez a helyzet a németben a melléknevekkel és határozókkal. Nos, a magyarban ugyanez a melléknevek és a főnevek szintjén jelentkezik. Sok olyan szavunk van, amelyekről csak akkor tudjuk eldönteni, hogy főnévnek tekintsük-e, vagy melléknévnek, ha szövegben vizsgáljuk őket.

Lásd puszta, magyar, özvegy, szegény, bolond…

***

24. „Őket” – tárgyakra utalva!

Többes szám 3. személyű visszautaló tárgyként dologra vonatkoztatva is az ŐKET személyes névmást használjuk az AZOKAT helyett!

„Ha vannak könyveid, légy szíves, mutasd meg őket! (nem pedig azokat)

Csak akkor használjuk logikusan, tárgyakra utalóan, ha kihangsúlyozzuk!

„Kiválasztottam néhány könyvet, és azokat szeretném kölcsönkérni.

***

25. Beépített többes szám jelzés a birtokos névmásokban, míg a nyelvtanunk a szabályos többes szám képzést nem preferálja…

A birtokos névmások a birtok többségét nem a szabályos –K, hanem az –I többesjellel fejezi ki!

Lásd: enyémek helyett enyéim.

***

… és még hosszasan folytathatnám…

Sajnos, akik folyton a magyar nyelv szigorú belső logikájára hivatkoznak a többi nyelvvel szemben, csak igen ritkán lapoznak fel nyelvtankönyveket, és általában nem tanulnak, nem tanultak idegen nyelveket, vagy beletört a bicskájuk, és azt hiszik, hogy mindez azért történt, mert a megtanulni kívánt nyelv nem olyan logikus, mint a magyar…

***

Komplex, 11 nyelvű (köznyelvi és szak-) EU SZÓTÁRAK



AZ „ALAPSZÓKINCS 11 NYELVEN” szótárat Magyarországon 2004-ben adták ki, ami alig egy évvel az eredeti müncheni kiadás után történt (2003, Compact Verlag, München). Az előtt és azután több azonos rendszerű szótárat is kiadtak – ami azt jelenti, hogy az Európai Unió mégis csak tett lépéseket az irányban, amit még jóval 200 előtt 2002-re terveztek/ígértek, miszerint:

„Az Európai Unió brüsszeli központjában (1997-ben) határoztak arról is, hogy a bővítés (Csehország, Magyarország, Lengyelország befogadása) után 2002-ig meg kell oldani az Európai Közösség nyelvi problémáját.”
/Anyanyelv – Világnyelv – Bábel? – Mentsük meg a nemzeti nyelveket! – A „Nyelvek egyenjogúsága” vitanap (1998. április 30.) legépelt anyagai, és egyéb írások vallogatása. Szerkesztette és válogatta: Gergely Mihály. Kiadta: Hétkrajcár Kiadó, Bp. 1999./

A szótár készítői így írnak:

„Napjainkban egyre fontosabb szerepet kap az idegen nyelveken történő kommunikáció és információcsere. A hétköznapi életben is gyakran szükséges a különböző idegen szavak, kifejezések ismerete, elsősorban a nemzetközi kapcsolatok és az együttműködés fontossága miatt.

A Talentum Szótárak e kötete megbízható segítséget nyújt az Ön számára a legfontosabb európai nyelvek alapszókincsének megértésében. A több mint 20 000 szócikket tartalmazó kötet könnyen áttekinthető formában tartalmazza a leggyakrabban használt szavakat Európa 11 legjelentősebb nyelvén:
németül,
angolul,
franciául,
olaszul,
spanyolul,
portugálul,
hollandul,
svédül,
lengyelül,
csehül
és magyarul.

A szótár segítségével hatékonyan kommunikálhat minden külföldi ismerősével Lisszabontól Varsóig, Stockholmtól Rómáig.

A szigorúan betűrendes, MÁTRIXRENDSZERŰ FELÉPÍTÉS lehetővé teszi, hogy az adott szakkifejezést és fordítását a lehető legrövidebb idő alatt megtaláljuk - függetlenül attól, hogy a 11 európai nyelv közül melyikből származik a keresett szó.

Ez az első ilyen formában és ekkora terjedelemben összeállított szótár, ezért nélkülözhetetlen minden, idegen nyelveken kommunikáló ember számára.”

„Az egyes nyelvek különleges karaktereit a neki megfelelő betű szerint rendeztük el alfabetikus sorrendbe, pl. ă, mint „a”, illetve ł, mint „l”.”

***

A mátrix-rendszer lényege, hogy a szavak a kinyitott szótároldalpár bal szélén lévő oszlopban helyezkednek el abc-sorrendben, utánuk zárójelben a nyelv, amelyből származnak, pl. chyba (CZ) – (cseh), vagy helt (SV) – (svéd), stb.; a különböző nyelvek sora pedig az oldalpár legfelső sorában halad, rövidítésekkel: D, E, F, I, ES, …, és ezek alatt helyezkednek el a bal oszlop szóoszlopának adott nyelvi jelentései. Vagyis éppen az adott szónak az származó nyelvi oszlopában csak egy kihúzás van, mivel az szerepel a nyelvjelöléssel az alap szóoszlopban. Így báemely nyelvből keresünk is egy szót, csak egy oszlopban kell keresnünk, majd egy sorban szerepel az összes többi nyelvben előforduló (természetesen leggyakoribb) jelentése.

Bővebb információ:
http://www.libri.hu/hu/book/nyelvkonyv_szotar/angol/szotarak_szaknyelvkonyvek/alapszokincs_11_nyelven

***

TOVÁBBI, AZONOS ELVEN FELÉPÜLŐ SZÓTÁRAK:

MŰSZAKI SZAKKIFEJEZÉSEK 11 NYELVEN
M.o.-n megjelent: 2002.
Bővebb információ:
http://www.libri.hu/hu/book/nyelvkonyv_szotar/mas_nyelvek/muszaki_szakkifejezesek_11_nyelven

ORVOSI ÉS GYÓGYSZERÉSZETI SZAKKIFEJEZÉSEK11 NYELVEN
M.o.-n megjelent: 2003
Bővebb információ:
http://www.libri.hu/hu/book/szakkonyvek/orvosi/altalanos_orvostudomany/orvosi_es_gyogyszereszeti_szakkifejez esek

SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI SZAKKIFEJEZÉSEK11 NYELVEN
M.o.-n megjelent: 2005
Bővebb információ:
http://www.libri.hu/hu/book/computer_informatika/altalanos_ismeretek/szamitastechnikai_es_informatikai_sza kkifejezesek