Az angol nyelvből a magyar nyelvbe beszivárgó jelenségekről…

(Beiratkozás esti tanfolyamokra: Tanuljon franciául, Tanuljon németül, Tanuljon SMS-ül!)

Kép forrása: http://www.cartoonstock.com/lowres/jhi0082l.jpg

Pecze László „A nyelvcsaládfa alapú történelemírás tarthatatlansága”* című cikkében megemlít egy nyelvtani jelenséget, miszerint „mostanában angol hatásra változik az igeragozásunk: Jancsi és Juliska bement az erdőbe> Jancsi és Juliska bementek az erdőbe.” Meglepődtem a példán, persze értem a cikkíró félreértését.

Amikor az alany többes számban van, akkor az állítmány is eszerint ragozódik – ámde, amikor az alany egy egyes számban lévő főnevekből álló felsorolás („X és Y és Z”), akkor mindkét forma helyes, mivel maga az alany ugyan többes számúnak számít, mivel több elemből áll, az állítmány előtt álló főnév azonban egyes számú, és az állítmány ehhez igazodik. Vesd össze: „Ők is és én is bemegyek.” Vagy „Én és ők is bemennek.” „Én bemegyek, és ők is.” Illetve „Én és ők is bemegyünk.” A magyar anyanyelvűek kompetenciája „nem dobja vissza” ezeket az alakokat.

Az idézett példában tehát semmiféle „angol hatás” nem figyelhető meg. A példája badarság, hiszen az angolban egyetlen múlt idejű alakot használnak minden számban és személyben. Ebből az szűrhető ki, hogy 1. vagy elhitette ezt vele valaki, ő meg elhitte; vagy 2. fogalma sincs a nyelvészetről meg az interlingvisztikáról, és felületes szempontok alapján „kitalálta”.

Részben a fentiek miatt nem értem, hogyan kerülhetett az említett példát hozó cikk egy „Nyelvészet” nevezetű rovatba. Ilyen elemi hibát véteni nem ildomos egy ilyen rovatban – ha a rovatvezető ennek ellenére megtartja a cikket, ez sajnos az ő nyelvészeti tájékozottságát is „fémjelzi”!

A cikkíró figyelmét lehet, hogy elkerülte eddig az, hol lehet a magyar nyelvbe „beszivárgó” angolos szerkezeteket hallani.

Íme némi támpont:

Angolos szerkezeteket az angolból szinkronizált filmeknél (akár szórakoztató, akár ismeretterjesztő dokumentumfilmekről van szó!) lehet elsősorban tetten érni. Továbbá azokban a könyvekben, amiket angolból fordítottak, és vagy nem lektorálták őket (ez sajnos a magyarországi könyvkiadási „rendszer” egyik alapvető hibája – ezen a téren teljes a szabályozatlanság!), vagy nem képzett lektorok nézték át őket, akiknél a szöveghűség fontosabb szempont, mint az olvashatóság.

Két igen jellemző jelenség, igaz, ezek sem elsősorban nyelvtaniak, hanem a frazeológia részét képezik (mint a „beszivárgó” jelenségek általában!).

Az egyik a határozatlan névelő gyakori előfordulása a szinkronszövegekben. Az angol nyelvben, ellentétben a magyarral (ahol a határozatlan névelő sokszor "zéró névelő"-ként "van jelen") igen gyakran használják a határozatlan névelőt, és a gyakorlatlan, vagy írói vénával nem rendelkező fordítók a szöveghűséget szem előtt tartva, azt a fordításba is bele veszik. Mivel a magyarban ritkábban használjuk, így számunkra sokkal feltűnőbb. Félreértés ne essék – ez nem értékítélet, hanem egy jelenség leírása! A magyar fordítás ettől még tökéletesen érthető marad!

A másik jelenség, ami az angolból szivárog a magyarba, és EGYRE gyakrabban lehet ilyen formában hallani, az egyik középfokú szerkezet: a magyarban akkor, amikor egy fokozódó tendenciát akarunk kifejezni, akkor gyakran az "EGYRE -BB" szerkezetet használjuk. Az angolban ennek a(z egyik) megfelelője a "-BB és -BB" szerkezet, vagyis ők, az "egyre nagyobb" helyett azt mondják "nagyobb és nagyobb"... Nincs olyan szó az angolban, ami ennek a magyar szerkezetnek az "egyre" megfelelője lehetne. Ez is elsősorban fordításokban szokott megjelenni - a magyarok azonban inkább összekombinálják a két nyelv azonos jelentésű, de más szerkesztésű formáit, és ebből lesz az "egyre nagyobb és nagyobb". Figyelem! Ez sem értékítélet, hanem leírás – a szerkezetek keveredése, vagy az angolos szerkezet beszivárgása a magyar fogalmazásba nem jelenti a magyar nyelv romlását, sem stílusban, sem értelmezési lehetőségben. Sőt – én inkább a magyar kifejezésmód gazdagodásának vélem... ez azonban már értékítélet, és természetesen szubjektív.

Meglehet, hogy számomra mindez csak azért tűnik fel, mert igen jól ismerem az angol nyelvet - ámde felvetnék egy másik értelmezési lehetőséget is: aki alaposabban ismer legalább egy idegen nyelvet, az kevésbé reagál olyan indulatossággal - vagy semmilyennel! – mint azok, akik fertőző mételynek tekintik a stilisztikai változatok megjelenését, amik egyébként nem zavarják meg az anyanyelvi értelmezést.

***

A kiindulásul említett cikk:

*A nyelvcsaládfa alapú történelemírás tarthatatlansága

Pecze László - 2009.01.04.

http://www.kultura.gobeportal.com/index.php?option=com_content&view=article&id=83:a-nyelvcsaladfa-alapu-tortenelemiras-tarthatatlansaga&catid=35:tortenelem

***

További felvilágosító írásaim A témában:

BRAIN STORMING vs. Nyelvművelés – avagy: HASZNÁLJUK a nyelvet, és NE MŰVELJÜK! (BS)

Brain Storming - 2009.01.01.

… még ha kompetenciahibáról is van szó, akkor sem illik jellembeli, és egyéb, személyiségre vonatkozó következtetéseket levonni az illetőről! A tartalom a jellemző inkább, semmint a nyelvhasználat.

BRAIN STORMING vs. Nyelvművelés (2) – avagy: Konzervatív nyelvújítás?

Brain Storming - 2009.01.04.

Az, hogy esetenként előfordulnak olyan performanciahibák, amiket nem javítanak ki a nagyközönség elé kerülés előtt, még nem jelenti azt, hogy emiatt nyelvi reformokat kellene indítani.

Az, hogy esetenként előfordulnak olyan performanciahibák, amiket nem javítanak ki a nagyközönség elé kerülés előtt, még nem jelenti azt, hogy emiatt nyelvi reformokat kellene indítani.

Kép forrása: http://kazinczynyh.hu/drupal/img/nevadonk/images/kazinczy.jpg

***

A cikk alapja a következő (az azóta már megszűnt VIRTUS.HU-n megjelent) cikk nyomán kialakult vita.

Mi lesz veled, szép magyar nyelvünk?

mutatis - 2007.04.22 11:47

http://www.virtus.hu/index.php?id=room&aid=18228&blmt=1

A napokban időt szenteltem bizonyos nyelvi "kutatásra", főleg egy nyelv önmegújulási képességeit próbáltam átgondolni.

*** *** *** ***

A cikkíró rövid összefoglalást ad a magyar nyelvújításról, módszereiről, eredményeiről, eredménytelen próbálkozásairól.

A cikknek személyesen a szerzőjéhez is kapcsolódó része írása háromnegyedénél kezdődik, ahol ezt írja:

„Egyre inkább az a véleményem erősödik meg, hogy egy mai, új, korszerű nyelvújítás (felújítás, renoválás) ráférne a mai közbeszédre. Annál is inkább, mert a médiából (erre is kellene egy magyarabb kifejezést találni!) a helytelen szófűzés, a stílustalan fogalmazás, a trágárság, az erőszakkal kapcsolatos kifejezések, az "antibeszéd" tömege zúdul ránk.

De ki állhatna egy ilyen mozgalom élére? Írószövetség? Ilyen impotens állapotban? Az Akadémia? Ilyen befelé fordultsággal? Nyelvintézetek? Ilyen tekintély nélkül? És nincs mai Kazinczy sem, aki legalább kísérletet tenne.

Mi lesz veled, gyönyörű magyar nyelvünk? Amelyről G.B. Show azt mondta, hogy ha megismerte volna időben a magyar nyelvet, annak kifejezéseit, sokkal árnyaltabb műveket alkotott volna!

Ha kissé elkeserít időnként a mai helyzet, kis rövid verseket rögtönzők magamnak. Most éppen ezt:

Szeretem a szavakat,/ ízlelem a számban, / ráakasztom sorra mind / amint rátaláltam – / a gondolatfonalra , / s elküldöm a térbe, / vigye el és szórja szét / minden mindenségbe.”

Röviden összefoglalva: a szerző amellett, hogy a szokásos közhelyet hangoztatja a mai magyar hírközlési és műsorszóró csatornák nyelvezetéről (érdekes, hogy a „média” szó helyett ez a kifejezés nem jutott az eszébe, pedig kereste!); „antibeszéd”-ként foglalja össze „a helytelen szófűzés, a stílustalan fogalmazás, a trágárság, az erőszakkal kapcsolatos kifejezések” „ránk zúduló tömegét”; ámde az e téren szerinte szükséges lépések megtételére nem tartja alkalmasnak sem az Írószövetséget, sem az Akadémiát, sem a tekintély nélküli Nyelvintézeteket. Továbbá utalt még G.B. Shaw egyik magyar nyelvvel kapcsolatos, a magyar nyelvet a többi nyelvnél különbnek tartók szokásos vezérszólamát.(A)

*** *** *** ***

És most lássuk a vitát, ami a cikk kapcsán kibontakozott!

Mivel többen is részt vettek a vitában, így javarészt meghagytam az eredeti formát és menetet.

(Elsőként arra kérdeztem rá, hogy a cikkíró célja tkp mi volt a cikkel. Az rendben volt ugyanis, hogy bemutatta a nagy magyar nyelvújítás vázlatát, de ezen kívül nem indokolta meg részletesen, hogy miért és milyen formában lenne most is szükség reformokra.)

Cikkíró:

"Egyre inkább az a véleményem erősödik meg, hogy egy mai, új, korszerű nyelvújítás (felújítás, renoválás) ráférne a mai közbeszédre."

Brain Storming:

Részleteiben hogyan képzelnéd ezt a nyelvújítást?

Cikkíró:

Nincs kiérlelt "koncepcióm". Csak ennek igénye fogalmazódott meg bennem a minap.

De rögtönözve azt mondhatom, hogy a mai kommunikációs és egyéb technika mellett gyors és esetleg eredményes mozgás indulhatna meg.(1) Ennek formája lehet internetes szavazás, közvéleménykutatási helyzetfelmérés, esetleg nyelvi pályázatok sora.(2) Mindenesetre először kellene egy gyűjtemény, hogy mi az a használatos szótömeg, amelyet jó lenne "megújítani".(3) Akár ezt is össze lehetne gyűjteni megfelelő technikával, akár interneten is.

Vagyis lépésről-lépésre kellene elindulni, de mindenképpen valahogyan már mozgolódni kellene, amíg tudatunkba, szókincsünkbe túlságosan bele nem ívódnak olyan kifejezések, szavak, amelyek inkább rontják, mint javítják nyelvünk szépségét és gazdagságát.(2)

De tovább kell gondolni még az ügyet! Én bárkinek partnere leszek, ha valami elindul! Ennek élére azonban csak olyan szervezet (vagy személy) állhat, aki mögött megfelelő háttér van!

Megjegyzés:

(1)

Furcsa, hogy a sok nyelvműveléssel és a nyelvmegújítással szimpatizálónak nem tűnik fel, hogy az az ún. „a helytelen szófűzés, a stílustalan fogalmazás, a trágárság, az erőszakkal kapcsolatos kifejezések” „ránk zúduló tömege” „a mai kommunikációs és egyéb technika mellett gyors” ütemben, ahogy megjelenik, el is tűnik. Az, hogy ma egyre többen nyilatkoznak a médiákban, kommunikálnak a világhálón és maradnak meg „el nem szálló” szavaik tartósan megmaradó formában, még nem jelenti azt, hogy a közbeszéd romboló állapotot mutatna. Az általában elfogadott nyelvhelyességi normáknak megfelelő szövegezésű és stílusú anyagok még mindig elsöprő többségben jelennek meg a nagyközönség előtt.

(2)

Azért, mert esetenként előfordulnak olyan performanciahibák, amiket nem javítanak ki még a nagyközönség elé kerülés előtt, még nem jelenti azt, hogy ezek okán azonnal nyelvi reformokat kellene indítani. Az anyanyelvi beszélők kompetenciája általában a megfelelő hatékonysággal képes kiszűrni az éppen elfogadott nyelvi normáknak való nem-megfeleléseket, felismeri őket, általában magában helyesbítve értelmezi, de ettől még nem jegyzi meg, és nem teszi a maga nyelvhasználati szokásainak szerves részévé. Az ilyen reakció ahhoz lenne hasonlatos, mintha minden influenzajárvány elején kötelezővé tennék az embereknek epidemiológiai tanfolyamok elvégzését.

(3)

A cikkíró itt helyesen járt el, mivel a „megújítás” szót idézőjelbe tette. Sajnos a vita folyamán alapvetően csak a közbeszéd állapotának elvi megfontolásairól és indokoltságának kérdéseiről esett szó, arról csak elvétve, hogy valójában hogy és milyen formában képzelné el ezt konkrét szavak esetében.

Azért lett volna fontos sokkal több konkrét példa, mert felesleges „megújítani” olyan szavakat, amiket bizonyos szakterületeken a szakszókészlet szükségszerű elemeként használnak, és csak hébe-hóba keveredik bele a használója által az általa adott nyilatkozataiba – általában egyszerűen csak amiatt, mert a munkája során a megszokott szókészletét használja. Továbbá bizonyos szavainkat azért nem célszerű „megújítani”, mert ezzel a mondandónk stílusát is ki tudjuk fejezni, és a szóismétlések elkerülésére is hasznosaknak bizonyulhatnak.

Cikkíró:

"Nincs kiérlelt "koncepcióm". Csak ennek igénye fogalmazódott meg bennem a minap."

"Vagyis lépésről-lépésre kellene elindulni, de mindenképpen valahogyan már mozgolódni kellene, amíg tudatunkba, szókincsünkbe túlságosan bele nem ívódnak olyan kifejezések, szavak, amelyek inkább rontják, mint javítják nyelvünk szépségét és gazdagságát."

Brain Storming:

Ezeket írod - ez arra utal, hogy azért mégiscsak van valami, ami konkrétan bántja a szemed, füled, stílusérzéked. Mi az, ami nagyon zavar?

Cikkíró:

Egyfelől a kifejezések olyan túlzott leegyszerűsítései, amelyek már a nyelv korcsosulását jelzik - legalább is számomra. Először is, amikor a szavak között túl sok pl."köszi", "csocsi", "badi", "privi", "rendi", "nyomi",stb, másrészt túl sok az idegen szó, holott találhatók helyettük megfelelő magyar kifejezések: pl. "trendi" (divatos, menő), "szingli" (egyedül élő), és harmadszor, amikor a cégek, vállalkozások nevei között értelmes magyar megjelölés alig hallható (meg kell hallgatni a reklámokat, amiket a kereskedelmi tv adók 15-20 perces blokkokban adnak le, hogy alig hallani magyar márkanevet) - akkor talán mozdulni kellene.

Szerintem egy civil mozgalom indításának lenne helye is ideje!

Hol vagyunk már attól, amikor azon folyt a népi vita, hogy "null" (Szepesi), vagy "nulla" (Vitray) - ma már bonyolultabb a helyzet, elterjedtebbek a sekélyesítő igék, jelzők, főnevek - vagyis itt az idő!

1. Vitapartner:

Véleményem szerint a nyelv attól frissül fel, ha tudatosan kiszűrjük a kevésbé értékes, és tudatosan gyakran használjuk a költői kifejezéseket. Az anyanyelvet hallás után tanulja az ember, nem könyvből, szabályokból. Ahogy én használom, úgy fogják használni azok is, akik tőlem tanulták. Példamutatás a siker titka.

Cikkíró – az 1. vitapartnernek:

Valóban, egyetértek én is ezzel. Csakhogy hányan beszélnek ma úgy, hogy ez "jó példának" tekinthető"? Szerintem már az iskolából sem úgy jönnek ki, hogy a szép magyar beszéd alapjait megfelelően elsajátítanák a gyerekek. És ez később még romlik is. Sajnos, szembe kell néznünk azzal, hogy ha nem teszünk valamit, később sokkal nehezebb lesz. Nem szabad lekicsinyelnünk a tv, videó, internet számos előnyös vonása mellett ezek negatív hatásait sem!

Brain Storming – A cikkírónak:

Valamiféle retorzióra gondolsz azok felé, akik egyszerűbb nyelvezet használnak?

Szerintem semmi baj sincs a rövidített alakokkal, maximum csak akkor, ha a használója nincs tisztában a szó valódi jelentésével. Kissé, de inkább nagyon is diszkriminatívnak tűnik az a törekvés, hogy meghatározzuk, hogy mi számít a nyelv "elkorcsosulásának" – ezek a változások maguktól történnek, és a túlzott ragaszkodás bizonyos formák használatához, vagy "tiltásához" mindig szélsőségesedés felé szokott elmenni.

Olyan törekvés az, amit említesz, mintha azt mondanánk, hogy "tiltsuk meg, hogy az emberek érettségi nélkül dolgozzanak" ...

2. vitapartner – a cikkírónak:

Én úgy gondolom, minden nyelvet egy nép, illetve az azokat alkotó emberek alkotják és alakítják. Ebbe erőszakosan, felülről vagy kívülről beleszólni nem túl sok eredménnyel kecsegtető vállalkozás.

Addig rendben van, hogy az üzletek neveit csak magyarul lehessen kiírni, de hogy fogsz a fini, köszi, zsé, lé stb. ellen küzdeni? Nyelvőrséggel?

Annyit tehetsz, hogy te magad választékosan beszélsz és a gyerekeidet is arra neveled – ennyi.

Amúgy szerintem nem kell a magyar nyelvet annyira félteni, nincs semmi olyan jel, ami eddig ne lett volna – a nyelv változik, ez a dolgok rendje.

Brain Storming:

Részemről ezzel az előbbi véleménnyel értek egyet.

1. Vitapartner – a 2. vitapartnernek:

Kedves 2. V.! Nem, nem egészen ez a dolgok rendje. Amit mondsz igaz az ún. indogermán nyelvekre(1), mert azok még alakulófélben lévő nyelvek, melyek nem forrtak végleges formára. De nem igaz a magyarra. Ellenben amiket említesz, azok egyszerű rövidítések, és szófukar természetükről már régi eleink is híresek voltak. Ezekkel semmi baj, minden kornak megvan a maga szlengje, kivész egy idő után. A cél életben tartani mindahány, hangzatos kifejezésünket, mert manapság a fiatalok szókincse siralmas(2). S amit ők nem tanulnak meg, azt 100-1000 év múlva élő utódaink sem fogják tudni. Ez az igazi károkozás a nyelvben, s ettől kell félteni a nyelvünket.

Megjegyzések:

(1)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Indoeur%C3%B3pai_nyelvcsal%C3%A1d

Nincs utalás arra sehol, hogy az indoeurópai nyelvek alakulófélben lennének, és nem forrtak végleges formára.

Emellett az is csak a magyar nyelv egyedülállóságát hangoztatók véleménye, hogy a magyar nyelv egy teljesen befejezett, tökéletes nyelvi képződmény. Annyiban helytálló ez a vélekedés, hogy mindenkinek legalább annyira kedves az anyanyelve, mint az édesanyja – ezt azonban mindenki elmondhatja az anyanyelvéről, arról a nyelvről, amelyen intellektusa és személyisége kifejlődött, amivel a szociális környezetével, a társadalommal kapcsolatot tud teremteni. Az azonban, hogy anyanyelv (akárcsak anya is) csak egyetlen egy lehet (eltekintve a kora gyermekkortól balansz kétnyelvűséggel rendelkezők igen csekély hányadától), mindez nem jelenti azt, hogy az anyanyelv a legtökéletesebb nyelv – abban természetesen igen, hogy egy adott egyén az anyanyelvén képes magát a legjobban kifejezni; ez alapján mindenki tekintheti saját anyanyelvét a SZÁMÁRA LEGTÖKÉLETESEBB NYELVNEK, de nem tekintheti MINDEKI SZÁMÁRA annak. És ez ugyanígy igaz az egyénre jellemző módon elsajátított nemzeti nyelv változatára is. Tulajdonképpen a nyelvművelés is ott csúszik el, hogy mások egyénien kialakult nyelvi szokásait ítéli el, minősíti károsnak, stb., ezzel egyszersmind minősíti az egyént is.

(2)

Mint a későbbiekben még utalni fogok erre, a 2. Vitapartnerem az ifjúság nyelvezetét amiatt tartja tkp siralmasnak, mert különbözik az övétől, holott ő maga is említi közvetlenül ez előtt, hogy „Ezekkel semmi baj, minden kornak megvan a maga szlengje, kivész egy idő után”.

2. vitapartner – Brain Stormingnak:

Brain, köszönöm!

2. vitapartner – az 1. vitapartnernek:

Miért gondolod, hogy a magyar már egy véglegesre forrott nyelv? Pantha rhei, minden változik, semmi sem végleges, és nem is lenne jó, ha az lenne.

Ne hidd, hogy én nem szeretem a magyar nyelvet, hogy én nem szeretném megtartani szófordulatainkat, hangzatos kifejezéseinket, mégis – sarkítva – azt mondanám, hogy vesszen, aminek vesznie kell. Ha a nyelvet létrehozó, azt életben tartó nép nem használja azokat, akkor azokra nincs szükség.

De továbbra is fenntartom, hogy nincs olyan vészhelyzet, ami ne lett volna már korábban is az elmúlt évszázadok alatt, mégis van még magyar szó.

1. Vitapartner – a 2. vitapartnernek:

Olvasd el Borbola János Csillagszoba című könyvét, és ott megleled a választ első kérdésedre.

Ha igazad lenne, szavaink felét szemétre dobhatnánk, de tán többet.

2. vitapartner – az 1. vitapartnernek:

Arra a Borbola Jánosra(B) gondolsz, aki szerint az egyiptomi és a magyar ábécé azonos? Hát, nem tudom, mennyire hiteles ez a forrás.

Nem kell kidobni a szavakat, ha nem használjuk őket, maguktól kikopnak. Nézd, a mai gyerek csakugyan nem érti Móra Kincskereső kisködmönének kifejezéseit. És én sem értem. Miért? Mert direkt rombolom a magyar nyelvet? Nem. Azért, mert eltűnt az a világ, ahol ezeket a szavakat, kifejezéseket használták. Ma már nincs mögöttük tartalom. Hogy akarod életben tartani őket? Sajnálatos, de ezek a szavak igenis ki fognak kopni, s az Értelmező kéziszótárral kell Mórát olvasni.

1. Vitapartner – a 2. vitapartnernek:

Mi számít hitelesnek a szemedben? Mert amit állít, bizonyítja is, láthatod a két szemeddel, ha olvasod a könyvet. És nem ő az egyetlen. Varga Csaba(C) ugyanerre a következtetésre jutott, és még sokan. Az abc azonosságáról Varga írt cikket, Borbola azt bizonyítja, hogy a hieroglif jeleknek a nemzetközi tudomány által megállapított hangértékeit egyedül a magyar nyelv magyarázza. Miért épp A, miért épp K, miért épp ez vagy az.

Többen felhívták már a figyelmet arra is – nem magyar tudósok, az ő szavuk valamiért a kételkedők szemében többet ér – hogy a Bibliában nyüzsögnek a magyar helységnevek, melyek csakis a magyar nyelv ismeretében értelmezhetők. Erre magam is tudnék jó pár példát, szűk itt rá a hely, talán majd egyszer megírom cikkben.

Letagadni a tényeket, fejet csóválni könnyű, de nem épp tudomány.

Én nem Mórára gondolok, de ha elolvasnád legújabb cikkemet, értenéd ezt is. Kicsit reklámoztam magam, talán Admin nem harapja le a fejem érte. Csak azért merészeltem, mert kérdésedre ott rejlik a kimerítő válasz.

Brain Storming – az 1. vitapartnernek:

"A cél életben tartani mindahány, hangzatos kifejezésünket, mert manapság a fiatalok szókincse siralmas. S amit ők nem tanulnak meg, azt 100-1000 év múlva élő utódaink sem fogják tudni. Ez az igazi károkozás a nyelvben, s ettől kell félteni a nyelvünket."

Mit törődsz te azzal, hogy 100, meg 1000 év múlva hogy beszélnek a magyarok? A fiatalságnak mindig is megvolt a maga rétegnyelvezete – úgy látszik te már ebből kinőttél, és azt hiszed, hogy ha a te stílusodat nem követi az ifjúságé, akkor az rossz és megújítandó?

100 évvel ezelőtt máképp beszéltek az elődeink, és 100 év múlva is másként fognak - mit zavar ez téged?

Brain Storming – az 1. vitapartnernek:

"Amit mondsz igaz az ún. indogermán nyelvekre, mert azok még alakulófélben lévő nyelvek, melyek nem forrtak végleges formára. De nem igaz a magyarra."

Ezt sem gondoltad át teljesen - a nagy nyelvreform idején több ezer kifejezést és szót alkottak... gondolom azért, hogy modernizáljanak rajta, mert az akkori európaiságtól messze nem volt megfelelő a szókincsünk. A magyar is csak nyelv, mint a többi, nemcsak h önkéntelen változik, de szüksége is van rá.

Brain Storming – az 1. vitapartnernek:

"Letagadni a tényeket, fejet csóválni könnyű, de nem épp tudomány."

Nacionalistáskodó következtetéseket levonni sem tudomány. Látom szerinted is a magyarok seggéből jön a napfény.

(Ezt követően 1. Vitapartnerem megfosztott attól a lehetőségtől, hogy a cikkeihez hozzászólhassak.)

Látom, letiltottál, akárcsak egy másik, hozzád hasonlóan gondolkodó... És ez tudomány? Szépen becsukni a fülünket az ellenvéleményekre, hogy csak az egyetértők lelkesedése hangozhasson az irományunk után? Ez tudomány?

Az említett cikkeddel kapcsolatban ezt írod:

"Én nem Mórára gondolok, de ha elolvasnád legújabb cikkemet, értenéd ezt is. Kicsit reklámoztam magam, talán Admin nem harapja le a fejem érte. Csak azért merészeltem, mert kérdésedre ott rejlik a kimerítő válasz."

Abban pedig ezt:

"Nem más a mi nyelvünk, mint az utolsó menedékhelyre, a mentsvárként oltalmazó bölcsőbe össze- (vissza!) sereglett, a nagy mészárlást nehezen túlélő, de életerős és elpusztíthatatlan, a világot egykor benépesítő, leigázott, üldözött, tudatosan irtott ősi kultúrnép maradványának legkevesebb 30.000 éves nyelve."

Talán nem ártana némi antropológiát is tanulmányozni, mielőtt ilyen sületlenségeket papírra vetsz, mint ez a 30.000 év. ... mert ezek szerint a felső őskőkori kultúrák színre lépése után rögtön a magyar lett volna az első nyelv, amit a homo sapiens használt volna? Ezt a parádés tényt is a szakértőidtől vetted?

1. Vitapartner – Brain stormingnak:

Storming, nem szerintem is, csak szerintem. Ezt a szép hasonlatot eleve énrám találtad ki, és igen, onnan. Sőt, egyenesen az enyémből.

A magyarság érdekeit védeni nacionalizmus? Másokét? És másoknak a magukét?

Légy pártatlan, ha már véleményt mondsz.

Mit törődik a ma embere azzal, hogy elpusztul-e károkozásai miatt a Föld 100 éve múlva? Kit érdekel? Vessen! Pontosabban VESSZEN! Ha én nem vagyok, ne legyen más sem!(1) Szép gondolatok! Az én stílusomat követi, akinek követnie kell, hidd el.

Neked talán öröm, ha gyermeked/unokád trágárkodik, számomra nem az. Kivált, ha írásban teszi. (2)

"az akkori európaiságtól messze nem volt megfelelő a szókincsünk"

Ezt csak Te állítod, meg a Hozzád hasonlók, akiknek valamiért életbevágóan fontos megtartani a magyarokat a primitív, tudatlan, senkiházi nép szerepében. Már nem hisznek Nektek, és egyre kevesebben veszik be ezt a maszlagot.

Megjegyzés:

(1)

A vitapartnerem itt a környezetrombolást és környezetszennyezést hozza párhuzamba az általuk „nyelvrontó” hatásokkal.

(2)

Itt már a trágárkodásról van szó, és nem azokról a hatásokról, ami a nyelvek minőségét rontják. Vitapartnerem vagy terelni akarja a témát, vagy maga sem tudja pontosan, hogy mit akar írni, csak azt, hogy mindenképpen írnia kell valamit.

Brain Storming – az 1. vitapartnernek:

"Storming, nem szerintem is, csak szerintem."

Ezt erre válaszoltad:"Látom szerinted is a magyarok seggéből jön a napfény."

"Légy pártatlan, ha már véleményt mondsz."

Én az vagyok, még akkor is, ha elfogultságot feltételezel rólam, csak azért, mert az ismereteink alapján a véleményünk különbözik.

"Mit törődik a ma embere azzal, hogy elpusztul-e károkozásai miatt a Föld 100 éve múlva? Kit érdekel? Vessen! Ha én nem vagyok, ne legyen más sem! Szép gondolatok!"

Már megbocsáss, de miért vonsz párhuzamot a Föld sorsa, és egy nyelv változása között? Ez azt jelenti, hogy csak végletekben vagy képes gondolkodni. (Ámbátor ez nem gondolkodás, csupán agyműködés!)

"Az én stílusomat követi, akinek követnie kell, hidd el. Neked talán öröm, ha gyermeked/unokád trágárkodik, számomra nem az. Kivált, ha írásban teszi."

Itt senki sem beszélt a te stílusodról, és szó sem volt trágárkodásról sem, legfeljebb rétegnyelvekről, amit rosszaltok.

Engem idézel:"az akkori európaiságtól messze nem volt megfelelő a szókincsünk"

Majd írod:"Ezt csak Te állítod, meg a Hozzád hasonlók, akiknek valamiért életbevágóan fontos megtartani a magyarokat a primitív, tudatlan, senkiházi nép szerepében. Már nem hisznek Nektek, és egyre kevesebben veszik be ezt a maszlagot."

Nos, ezek alapján éppen te állítod, hogy a magyar nép "egy primitív, tudatlan, senkiházi nép" – senki nem írt ilyet, csak ti képzelitek azt, hogy ha valaki nem nacionalistáskodik, akkor már rögtön "népellenség" .... megint csak szélsőségesség, ami nem gondolkodás.

Aztán meg: azért, mert egyre több ilyen emberrel találkozol, és kommunikálsz, mint te, ez nem jelenti azt, hogy egyre többen vennék be ezt az "magyar az isten"(D) baromságot. Mert ha a többség tényleg ezt hiszi, akkor tényleg lehet minket "primitívnek" minősíteni!

3. vitapartner:

Aki beszél idegen (világ)nyelveket, az tisztában van vele, hogy a szótár MAGYAR oldalán több szót talál, mint mondjuk a német vagy angol oldalakon.

Egy kifejezésre, érzésre sokszor NINCSEN semmilyen konkrét szó az angolban vagy a németben, a magyarban viszont VAN, és néha nem is egy!

Tudósok megállapították, hogy a magyar direkt az ősi közös nyelvből fejlődött ki.

A magyar ajkú emberek agyi képességei azért magasabbak, mert már a gondolkodásukban is jobban és gyorsabban ki tudják magukat fejezni, mint pl. a németek.

A német gyerekek még tízévesen is a der-die-dast tanulgatják, mert nem tudják. A magyar gyerek már háromévesen perfekt beszéli az anyanyelvet, mert az LOGIKUS.

A fiatalok nyelvújító szerepe mindig jelen volt, de az elangolosodás is, sajnos, kivédhetetlen folyamat.

A nyelv egy változó folyam, de azért: Maradjunk meg magyarnak!

1. Vitapartner – a 3. vitapartnernek:

Tökéletesen egyetértek.

1. Vitapartner – Brain stormingnak:

Stroming, veled pedig nem vitatkozom, mert tisztességes vitáról lehetne szó, szavak kiforgatásáról nem. Amit Te művelsz, az kötözködés.

Brain Storming – az 1. vitapartnernek:

Írod ezt úgy, hogy közben meg letiltasz... Ennyit a tisztességes vitához való hozzáállásodról!

1. Vitapartner – brain stomringnak:

Letiltottalak, mer a hátam közepén jött ki a kötözködésed, meg az, hogy úgy kell a szádba rágni mindent. A Föld pusztulása egy igen szemléltető példa akart volna lenni, miért érdekel, mi lesz 100 év múlva. Nem értetted.

Cikkíró:

A helyzetet jól jellemzi, hogy mennyire megoszlanak a nézetek e cikk kapcsán is. "Vélemény" rovatban jelent meg – és mindenki véleményén el kell gondolkodni, nem pedig ledorongolni.

Brain Storming írta az 1. Vitapartnernek:

"Mit törődsz te azzal, hogy 100, meg 1000 év múlva hogy beszélnek a magyarok?"

Lehet, hogy te nem, de sokan aggódva gondolnak arra, hogy ha ma nem teszünk meg valamit, amit meg kellene tenni, mi lesz holnap és holnapután. Sosem lett volna nyelvújítás ezzel a szemlélettel.

Többek írták, hogy nem lehet "felülről" megújítani a nyelvet. Önmagában nem is, de több folyamat egymásba kapcsolódásával (a közbeszéd spontán változása, új jelenségekre új szavak kialakulása, a nyelvőrző hivatásos szervezetek aktív munkája, stb.) összefonódva adhatnak erőt és fennmaradási képességet egy nyelvnek (ha már "nyelvében él a nemzet").

Meg kell engedni mindenkinek, hogy a közbeszéd állapotában maga jelölje meg, mi nem tetszik neki. Nekem ez a túlzott leegyszerűsítési, szórövidítési jelenség elszegényedést mutat. Van, akinek nem. Engem nem tölt el teljes nyugalommal, hogy a 220.000 szóból álló magyar szókincsből a köznapi beszéd 1500-2000 szót használ, sőt állítólag (felmérések szerint) már 500 szóval is meg lehet lenni.

3. vitapartner írta:

"Egy kifejezésre, érzésre sokszor NINCSEN semmilyen konkrét szó az angolban vagy a németben, a magyarban viszont VAN, és néha nem is egy!" Így igaz! Ha az ember tanulmányozza a szinoníma szótárt, vagy a szólások gyűjteményét, meglepődik azon, hogy ugyanazt a dolgot hány féle módon lehet kifejezni! Csak a gyakorlatban nem használjuk!

Többeknek:

Senki sem gondol arra, hogy mostantól le kellene törölni a ma dívó beszédszokásokat, mint a teleírt táblát valami szivaccsal, de sok-sok aprómunkával csiszolgatni kellene. Egyénileg is és közösségileg is.

Brain Storming – a cikkírónak:

Az utolsó bekezdéseddel teljesen egyetértek, ez folyamatosan történik, ezért nem kell mozgalmat indítani.

Brain Storming – az 3. vitapartnernek:

Azt írod:

Egy kifejezésre, érzésre sokszor NINCSEN semmilyen konkrét szó az angolban vagy a németben, a magyarban viszont VAN, és néha nem is egy!

Tudósok megállapították, hogy a magyar direkt az ősi közös nyelvből fejlődött ki.

A magyar ajkú emberek agyi képességei azért magasabbak, mert már a gondolkodásukban is jobban és gyorsabban ki tudják magukat fejezni, mint pl. a németek.

Bármely nyelv anyanyelvű és hazafias érzelmű beszélője is ezt mondaná - részben ilyenekkel szokták alátámasztani a nemzeti felsőbbrendűségi mozgalmakat.

A német gyerekek még tízévesen is a der-die-dast tanulgatják, mert nem tudják. A magyar gyerek már háromévesen perfekt beszéli az anyanyelvet, mert az LOGIKUS.

Ugye nem azt a sületlenséget akarod ezzel írni, hogy a többi nyelv nem logikus? (Mellesleg mindenki ezt tartja az anyanyelvéről)

Brain Storming – a cikkírónak:

Amikor én azt írtam az 1. Vitapartneremnek, hogy „mit törődsz te azzal, hogy 100, meg 1000 év múlva hogy beszélnek a magyarok?" így kommentáltad: "Lehet, hogy te nem, de sokan aggódva gondolnak arra, hogy ha ma nem teszünk meg valamit, amit meg kellene tenni, mi lesz holnap és holnapután. Sosem lett volna nyelvújítás ezzel a szemlélettel."

És kérdezem én – mi miatt aggódnak konkrétan, aggódtok a 100 évvel, vagy 1000 évvel ezutáni nyelvállapotunk miatt? Szerintem szó sincs erről – az zavar benneteket, hogy a mai fiatalság, és a változó világ miatt sokan másképp beszélnek, másképpen használják a nyelvet, mint ahogyan nektek tetszik: ez azonban mindig is nyelvi alapú diszkriminációhoz vezetett.

Másik dolog, Kedves Cikkíró: én is ezekről beszéltem, amit te is írsz: "a közbeszéd spontán változása, új jelenségekre új szavak kialakulása" – ha ehhez csapod a nyelvőrködést, akkor fából-vaskarika lesz az egész.

"Meg kell engedni mindenkinek, hogy a közbeszéd állapotában maga jelölje meg, mi nem tetszik neki."

Nincs ezzel semmi baj, de ha nemzetieskedő, "ez az egyedüli standard, ami nekem tetszik, és irtsuk, ami nekem nem tetszik" hozzáállássá változik, az már nem kóser!

"Nekem ez a túlzott leegyszerűsítési, szórövidítési jelenség elszegényedést mutat."

Ezek általában mind rétegnyelvi jelenségek és nincs hatásuk a közbeszédre – csak azért mert hallod és bosszant, ez még nem jelenti azt, hogy ez már a nyelv része lenne: gondolj csak arra, hogy fiatalkorodban hány olyan kifejezést használtál, amit ma nem!

Az egyszerűsítés nyomán akkor kidobnál olyan kifejezéseket is mint a "pontosan"-ból lett "pont", vagy a "tökéletes"-ből lett "tök"?

"Engem nem tölt el teljes nyugalommal, hogy a 220.000 szóból álló magyar szókincsből a köznapi beszéd 1500-2000 szót használ, sőt állítólag (felmérések szerint) már 500 szóval is meg lehet lenni."

Ezt bármelyik nyelvről el lehetne mondani.

Brain Storming – az 3. vitapartnernek:

"Egy kifejezésre, érzésre sokszor NINCSEN semmilyen konkrét szó az angolban vagy a németben, a magyarban viszont VAN, és néha nem is egy!" (…) Ha az ember tanulmányozza a szinonima szótárt, vagy a szólások gyűjteményét, meglepődik azon, hogy ugyanazt a dolgot hányféle módon lehet kifejezni! Csak a gyakorlatban nem használjuk!"

Talán olvassatok bele a németből magyarba átszivárgott szavakkal foglalkozó cikkembe - meg fogtok lepődni, hogy mennyi szavunk származik a pár évtizedes osztrák-magyar állapotunkból!

A cikket lásd:

1658 német szó ajándékba némettanulóknak – avagy, német szavak a magyarban

Brain Storming - 2008.08.19 20:38

http://www.bsstudio.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=10628

Brain Storming – a vitában résztvevőknek:

Némi tájékozottságot nem ártana szerezni a témát illetően – egy kis összefoglalás a területről:

Rétegnyelv:

hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9tegnyelv

Nyelvváltozatok:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Nyelvv%C3%A1ltozatok

home.fazekas.hu/~fejese/suli/osztaly/download.php?file=96

Különösen az 1. Vitapartnerem figyelmébe ajánlom, hogy művelődjön ezen a téren.

4. vitapartner:

Remek írás! Én inkább a sajtóban és a tudományos életben tapasztalom, hogy mennyire eltávolodtak sokan a magyar nyelvtől. A legtöbb gazdasági, politikai vagy akár "tudományos" cikket latin/angol/francia szótár nélkül nem lehet érteni! Gondolom, sokszor ez a cél, hiszen ha magyarul írnának, hamar kiderülne, mit akarnak valójában mondani... vagy mekkora sületlenségeket írnak.

4. vitapartner – a 3. vitapartnernek:

Én idegen nyelven csak franciául és angolul beszélek, de nagyon zavar, hogy nem tudok árnyalatokat kifejezni velük, annyira "szegényesek". És ez nem nyelvtudás kérdése, egyszerűen nincsenek szavaik. Lehet, hogy régen voltak, vagy a tájnyelveik gazdagabbak voltak?

Másik "gond": ezekben a nyelvekben nincs kapcsolat a szavak között, nem ered egyik a másikból, úgy, mint a magyarban, a szócsaládok kicsik és összefüggéstelenek. Nem csoda, hogy a gyerekek olyan nehezen tanulják meg saját nyelvüket - nagyon sok fogalomra külön, legtöbbször valami homályos eredetű (nekik is teljesen idegen), semmi máshoz nem kapcsolódó szót használnak.

Brain Storming – a 4. vitapartnernek:

"A legtöbb gazdasági, politikai vagy akár "tudományos" cikket latin/angol/francia szótár nélkül nem lehet érteni! Gondolom, sokszor ez a cél, hiszen ha magyarul írnának, hamar kiderülne, mit akarnak valójában mondani... vagy mekkora sületlenségeket írnak."

Ahhoz, hogy megértsd az ilyeneket: tanulni kell

4. vitapartner – Brain stomringnak:

Mit kell tanulni? Angolul/latinul? Ne hülyíts!

Megjegyzés:

4. Vitapartnerem magyar nyelven írt gazdasági, politikai vagy akár "tudományos" cikkekről beszélt, nem pedig idegen nyelven írott cikkekről. Ahhoz, hogy az ember könnyedén megértse ezeket, ismernie kell az adott szakterület szakszókincsét és azokat is, amiket nem magyarítottak (még). Ezek megértéséhez magát a szakterülethez tartozó idegen nyelvű szakszókincset kell tanulni természetesen, nem pedig azokat a nyelveket, amikből az adott szakszavakat bevették az adott szakterület nemzetközileg is használatos szakszavai közé. Vitapartnerem nem vette észre ezt a különbséget.

Cikkíró – Brain stormingnak:

Hol őrzöd a bölcsek kövét? Mert úgy mutatod, mintha birtokodban lenne!

Fogadd már el, hogy nem mindenki úgy látja a dolgokat, most éppen a magyar nyelv állapotát, mint ahogy te le akarod nyomni a torkunkon. Mindenkit kioktatsz, pedig a tied is csak egy vélemény, és másé is egy vélemény. Ha érveket írsz, az jó, mert tanulni lehet belőle, ha gúnyolódsz, személyeskedsz, vagy pláne lekezelsz másokat - ezt inkább mellőzni kellene! Lehetséges ez?

Brain Storming – A cikkírónak:

"Fogadd már el, hogy nem mindenki úgy látja a dolgokat, most éppen a magyar nyelv állapotát, mint ahogy te le akarod nyomni a torkunkon."

Amit én látok, az csak fene nagy tájékozatlanság, és nagyfokú meglovagolása néhány közhelyszerű előítéletnek...

"Ha érveket írsz, az jó, mert tanulni lehet belőle, ha gúnyolódsz, személyeskedsz, vagy pláne lekezelsz másokat - ezt inkább mellőzni kellene! Lehetséges ez?"

Talán ha részleteznéd, hogy hol személyeskedem...

Megjegyzés:

A Cikkíró természetesen ne tért ki a gúnyolódásom, személyeskedéseim és másokat való lekezeléseim részleteire – mivel nem volt mire.

1. Vitapartner – Brain Stomringnak:

Pár napja tizenhat éves, Vénusz nevű önmagam megkért: Anya, nőlj már fel! Kajakra, mintha nem is az anyám, hanem a nővérem lennél, annak is lökött. Ennyit arról, hogy mennyire értem meg magam a fiatalokkal.

A német nyelvből vett kölcsönszavak visszafelé szerinted elképzelhetetlenek, ha nem tévedek. És itt hibáztad el barátom. Ne akard már bizonygatni, hogy a magyar a világ összes nyelvéből elcsent ezt azt! Ami logikus, azt meg ezerrel tagadod. A világ összes többi nyelve csent a magyarból. És nagyon, de nagyon figyelj oda a gyökökre, mert a magyar nyelv ősi gyökrendszerének létét már csak a "Finnugor Egyház" oszlopos tagjai tagadják, de ők a puszta létét is. Persze ettől még létezik, az ún. "tudósok" meg csak kinevettetik magukat. Lelkük rajta!

Tanulni kell? Igaz! Mutass példát! Kevesen vagyunk, de vagyunk páran, akik azt a tudóst nevezzük tudósnak, aki nem az idegen nyelvtudásától érzi magát annak. És aki magyarul is meg mer szólalni, mert tudja, mit beszél.

És végül:

Mi abban a nemzetieskedés, ha bizonyítékok ezrei sorakoznak, melyek állítják, hogy a magyar a világ ősnyelve? Ha ránézel egy zsidó vallású emberre, menten tudod, kivel állsz szemben. Érdekes, őt nem nevezed nemzetieskedőnek. Ha én piros-fehér-zöldbe öltözöm, menten náci leszek.

Ezt sem értetted. Légy pártatlan! Erre gondoltam. Amit az egyiknek szabad, azt legyen szabad a másiknak is!

A vita abból áll barátom, hogy a vitapartnerek felsorakoztatják megalapozott érveiket, bizonyítékaikat – mindegyikük – és próbálják cáfolni egymás állításait. Újabb érvekkel és bizonyítékokkal. Neked egyetlen érved létezik: Nemzetieskedő, tanulatlan és sötét mindenki, aki nem Te vagy.

Valamikor pár hónapja az elsők között reagáltál "Ébredj fel" című cikkemre. (Persze akkor is náci lettem) Azt mondtam, édesanyám nyelve az enyém, az én örökségem, és óvom, védem, dédelgetem, míg élek. Kutyakötelességem megőrizni az örökséget, és továbbadni utódaimnak, ahogyan továbbadták nekem. Nem elvenni belőle, hozzátenni inkább.

Te erre azt felelted, az én esetemben jobb lett volna, ha nem öröklöm meg ezt a nyelvet.

Nos, én ugyanezt gondolom Rólad. Te csak ártasz NEKI. Fogadj meg egy jó tanácsot! Maradj az angolnál!

Brain Storming – a 1. vitapartnernek:

"Mi abban a nemzetieskedés, ha bizonyítékok ezrei sorakoznak, melyek állítják, hogy a magyar a világ ősnyelve?(1) Ha ránézel(2) egy zsidó vallású emberre, menten tudod, kivel állsz szemben."

(1)

Amit nemzetieskedő magyarok vallanak – nem is elfogultak!

(2)

Ha lenne némi antropológiai tájékozottságod, tudhatnád, hogy a náci propaganda idején is tudták már, hogy "a zsidókról alkotott hagyományos kép (...) sem nem általános, sem nem jellemző a zsidókra – lásd pl az örményeket. (...) a zsidók csak azért képeznek egy rasszt, mert mások rassznak tartják őket"(Ashley Montagu)(E) ... Ennyit a briliáns hasonlatodról.

"Pár napja tizenhat éves, Vénusz nevű önmagam megkért: Anya, nőlj már fel! Kajakra, mintha nem is az anyám, hanem a nővérem lennél, annak is lökött. Ennyit arról, hogy mennyire értem meg magam a fiatalokkal."

Óh, ha a 16 éves lányodnak ez a véleménye rólad, akkor valószínűleg nagyon is jól tudsz a nyelvükön – ez pótol mindenféle külön tanulmányt!

"Ne akard már bizonygatni, hogy a magyar a világ összes nyelvéből elcsent ezt azt!"

Minek bizonyítani – voltunk pár néppel szoros közelségben, és ilyenkor kölcsönösen megy a szókincses adok-kapok. A szavak átvétele nem "elcsenés", vagy már ez is nemzeti erkölcsi kategória? Ne haragudj, de ennek a tagadása, sőt erkölcsi alapon való tagadása ("A világ összes többi nyelve csent a magyarból.") már nemcsak hogy súrolja a nacionalizmust, hanem tisztán az is!

"Kevesen vagyunk, de vagyunk páran, akik azt a tudóst nevezzük tudósnak, aki nem az idegen nyelvtudásától érzi magát annak."

Ilyet ki mondott?

"A vita abból áll barátom, hogy a vitapartnerek felsorakoztatják megalapozott érveiket, bizonyítékaikat – mindegyikük – és próbálják cáfolni egymás állításait. Újabb érvekkel és bizonyítékokkal."

Ezt meg vesd össze a nemrég elhangzott mondatoddal:

"Storming! Letiltottalak, mer a hátam közepén jött ki a kötözködésed, meg az, hogy úgy kell a szádba rágni mindent."

1. Vitapartner:

Az egésznek nem látom semmi értelmét. A nyelv megújul önmagától, ha szükség lesz rá. Ha nem, akkor marad.

Brain Storming – a 1. vitapartnernek:

Nem ezt pofáztam én is már az elején?

4. vitapartner – a cikkírónak:

A nyelvújításról írod, hogy "Ennek formája lehet internetes szavazás, közvéleménykutatási helyzetfelmérés, esetleg nyelvi pályázatok sora."

Olvastam, hogy Finnországban annak idején (talán még most is) pályázatokat írtak ki az új idegen szavak finn fordítására. Állítólag elvétve akad angol szavuk.

A francia nyelvű Quebec-ben is élen járnak a nyelvújításban és az anyanyelvük megőrzésében (az angol szavakat gondolom azért sem szeretik használni, mert a nyelv az önállóságuk jelképe is).

Brain Storming – a 4. vitapartnernek:

"A francia nyelvű Quebec-ben is élen járnak a nyelvújításban és az anyanyelvük megőrzésében (az angol szavakat gondolom azért sem szeretik használni, mert a nyelv az önállóságuk jelképe is)."

A franciák mindig is híresek voltak erről, de ennek elsősorban politika-történelmi okai vannak.

1. Vitapartner - Brain Stormingnak:

Vagy ők is nemzetieskedők.

Brain Storming – az 1. vitapartnernek:

A franciák? Valahol ők kezdték a modern antiszemitizmust (pár éve lektoráltam két ilyen, igen terjedelmes és részletes, múlt század eleji könyv fordítását.).

4. vitapartner - Brain Stormingnak:

A franciák mindig is híresek voltak erről, de ennek elsősorban politika-történelmi okai vannak.
Nem írtam le, csak akartam, hogy Franciaországban egyáltalán nincs a Quebec-éhez hasonló gyakorlat. Használják, terjesztik az angol szavakat, talán egyedül az Akadémia lázong ellene. Belgium francia nyelvterületein meg még rosszabb a helyzet, néha már az én fülemet is sérti, amilyen idegen (angol) kifejezéseket használnak, pedig nálam a francia csak tanult nyelv.

Brain Storming – az 4. vitapartnernek:

A belgák nyelvileg külön kategóriát képeznek, szerintem.(F)

De az is biztos, hogy furcsa lehet, hogy ha francia nyelvtudásoddal hallasz az ottani nyelvek bármelyikén angol szavakat esetleg "rosszul" kiejteni – már bocsáss meg, de az angol RP csak a londoniakra jellemző, meg azokra, akik az ezzel megtöltött nyelvkönyvekből, hanganyagokból tanulnak.

De ha csak "fordulatokról" van szó, akkor ne értelek.

4. vitapartner - Brain Stormingnak:

A francia anyanyelvű belgák miért képeznének külön kategóriát nyelvileg?(F) (egy-két kifejezésük különbözik csak, de az akcentusuk sem nagyobb, mint bármely más francia anyanyelvűnek - ki-ki hozza a saját vidéke kiejtését).

Ami nagyon zavar, az a nálunk is tapasztalt "üzlet-angol" és az "életmód-angol" elterjedése a sajtóban, tévében, és gyakran a "magasan képzett" emberek körében (leginkább azoknál, akik multiknál dolgoznak...)

A belga, francia anyanyelvű fodrász pl brushingolni akar franciául.

Legfőképp az zavar, amikor létezik a szó az adott nyelven is, de inkább "külföldiül" mondják, mert az olyan előkelőnek, divatosnak hangzik... (és sokszor nem árt az érthetetlen szóval járó homály sem...). És zavar az is, amikor az iskolázott emberek így szeretnék "fölényüket" fitogtatni, bebizonyítani a kevésbé tanultaknak (akár tudat alatt is). Leegyszerűsítve, sarkítva megfogalmazva, de remélem érted, amit mondok.

1. Vitapartner:

Az se rosszabb, mint amikor nálunk mítingelni kell mert az egy jó fíling, és közben még sopingolni is beugorhat az ember.

4. vitapartner:

Szórul szóra ezt mondják a franciák is, és épp annyira zavar!

1. Vitapartner – a 4. vitapartnernek:

Teljesen egyetértek, valahol ugyanezeket írtam, de már összefolynak itt a dolgok. Nagyjából öt helyen vitatkozunk ugyanarról.

Amúgy a magyaroknál mindig nagy divat volt külföldiül beszélni, hisz a magyar a paraszt nyelve. És a parasztok meg is őrzik, nem kell félni. A "parasztok" nyelve az igazi magyar nyelv, nem az, amit az ún. "tudósok" merev keretek közé szabtak.

Brain Storming – a 4. vitapartnernek:

"És zavar az is, amikor az iskolázott emberek így szeretnék "fölényüket" fitogtatni, bebizonyítani a kevésbé tanultaknak (akár tudat alatt is). Leegyszerűsítve, sarkítva megfogalmazva, de remélem érted, amit mondok."

Már ne haragudj, de az ilyen legfeljebb "iskolázott", de nem "tanult" ember. Ez elsősorban jellem kérdése, ha azzal a célzattal használják, mert az "menő" – de az én szememben az is ugyanez a kategória, aki az ilyen kifejezéseket hallva úgy tesz, mintha értené. Ennek nem sok köze van, sőt semmilyen ahhoz, hogy kinek mi az anyanyelve.

4. vitapartner – Brain Stormingnak:

"Ennek nem sok köze van, sőt semmilyen ahhoz, hogy kinek mi az anyanyelve."

Ki mondta, hogy köze van hozzá? Zavar ez a jelenség (idegen szavak felesleges használata), akár magyarul, akár más szövegkörnyezetben hallom.

1. Vitapartner – a 4. vitapartnernek:

Na látod! Itt ugrott a majom a vízbe. Pontosan azt kellene megérteni a sok fafejűvel - magyar, vagy sem -, hogy ettől még nem lesz szebb, okosabb, gazdagabb, jobb. Márpedig a sok fafejű valami miatt azt hiszi, hogy igen. De vajon miért?

Brain Storming – az 1. vitapartnernek:

"Az se rosszabb, mint amikor nálunk mítingelni kell mert az egy jó fíling, és közben még sopingolni is beugorhat az ember."

Ennek a fényében érdekes az, amit a 3. Vitapartner írt, miszerint:

"A magyar ajkú emberek agyi képességei azért magasabbak, mert már a gondolkodásukban is jobban és gyorsabban ki tudják magukat fejezni, mint pl. a németek."

Vajon miért venné át egy "magasabb intelligenciájú" nép ezeket a kifejezéseket? Pláne ha (ugyancsak ő írja):

"Aki beszél idegen (világ)nyelveket, az tisztában van vele, hogy a szótár MAGYAR oldalán több szót talál, mint mondjuk a német vagy angol oldalakon.

Egy kifejezésre, érzésre sokszor NINCSEN semmilyen konkrét szó az angolban vagy a németben, a magyarban viszont VAN, és néha nem is egy!"

Akkor vajon miért ragadnak rá a magyarokra az idegen nyelvek szavai, kifejezései?

Brain Storming – a 4. vitapartnernek:

Zavar (…) az (idegen szavak felesleges használata, akár magyarul, akár más szövegkörnyezetben hallom.

Én erre írtam, hogy ha zavar, akkor meg kell tanulni a kifejezést, pláne ha szükség van rá (munka, egyéb); ha meg nincs, akkor meg hagyni kell, vagy ott helyben rákérdezni, és kész. Ehhez nem nyelvújítás kell, hanem hatékonyabb kommunikáló képesség.

4. vitapartner – Brain Stormingnak:

Pont azért zavar, mert értem a kifejezést, csak azt nem tudom felfogni, mit keresnek angol szavak magyar/francia szövegkörnyezetben (hogy a példánál maradjunk). Főleg, ha szép, az adott nyelvbe illő kifejezéseket is lehet használni helyettük. Ennél jobban nem tudom elmagyarázni, ha továbbra is félreérted, lelked rajta...

Brain Storming – a 4. vitapartnernek:

Talán kérdezd meg őket, ha annyira zavar. De javallom, hogy keress inkább mást, ami zavar, és amin tudsz is változtatni!

1. Vitapartner – Brain Stormingnak:

Valahogy sejtettem, hogy ide fogsz kilyukadni. Oda is akartam írni a hsz végére, hogy kis pszichológia következik.

Tudod ez az egész ősmagyarosdi nálam akkor kezdődött, amikor elkezdtem regényeket írni. Mindjár a legnagyobb fába vágtam a fejszémet, mert észrevettem, mennyire hiányos a mai magyar műveltése őstörténelem kérdésében. Figyeld csak meg, hogy a játékos vetélkedőkben még a legjobbak is csak néha tudják a választ a magyar őstörténeti kérdésekre.

Szóval - majd én kiokosítom őket, meg persze érettségiző lányomat, akinek túl száraz volt a törikönyv - úgy tíz tanulmányt olvastam át. Öröm volt nézni, mennyire ellent mondanak egymásnak.

Mindegy, kibogarásztam a lényeget, hozzáadtam ahhoz, amit tanultam az iskolában, és megírtam vagy három-négy regényt, hűen tartva magam a finnugor zagyvához, mert IGAZNAK hittem. Ha így történt, hát így történt. Más népek sem voltak mindig angyalok.

Igen ám, de elkövettem azt a hibát, hogy túlkutattam magam. És szép lassan rájöttem, hogy ez biz mind manipuláció, tudatos ferdítés, nyilván politikai okokból. Hazugságokról nem írok, regények törölve. (Pedig milyen szépek voltak, Istenem!)

Szóval a lényeg:

Az emberi agy programozható, akár a számítógép. Amit sokat mondogatsz, azt elhiszed, és végül megtörténik veled.

Gyermekeink pedig mit is hallanak az iskolákban immár kétszáz éve?

BARBÁR, POGÁNY NÉPSÉG VOLT AZ ŐSÖD. SZEDETT-VEDETT, KORCS NYELVEDET NÁLADNÁL SOKKAL OKOSABB, MŰVELTEBB KULTÚRNÉPEKTŐL LOPTAD. BESZÉLNI IS ALIG TUDOTT, AKI MAGYAR NÉV ALATT IDEKEVEREDETT, VÉLETLENÜL. AZ ORSZÁGODAT IS LOPTAD. A MAGYAROKTÓL RETTEGTEK, MERT VÉRENGZŐ NÉPSÉG VOLTAK. A HUNOKRA MA IS HIDEGRÁZÓSAN GONDOL EURÓPA.

Ezek után min csodálkozol?

Éppen ezért fogadtam meg, hogy míg lélegzem, megteszek mindent az igazság kiderítéséért. Nem magyarkodásból, hanem igazságszeretetből, és mert NEM AKAROM, hogy az utódaimat is elhülyítsék ezzel a marhasággal.

Brain Storming – az 1. vitapartnernek:

"Igen ám, de elkövettem azt a hibát, hogy túlkutattam magam. És szép lassan rájöttem, hogy ez biz mind manipuláció, tudatos ferdítés, nyilván politikai okokból."

Aha, igen, itt egy szép összeesküvés elmélet. Jó, folytasd!

"Az emberi agy programozható, akár a számítógép. Amit sokat mondogatsz, azt elhiszed, és végül megtörténik veled."

Igen, megint néhány szép közhelyes heurisztika. Folytasd.

"Éppen ezért fogadtam meg, hogy míg lélegzem, megteszek mindent az igazság kiderítéséért. Nem magyarkodásból, hanem igazságszeretetből, és mert NEM AKAROM, hogy az utódaimat is elhülyítsék ezzel a marhasággal."

Nagyon jó, hidd el, eléred a célodat – mint elrettentő példa.

1. Vitapartner – a 4. vitapartnernek:

Tudod, engem mi zavar a legjobban? Egyre terjed, mint valami vírus, és szinte fáj, hogy nem kiálthatom oda a sok piperkőcnek: MIÉRT? Ha figyelsz, TV-ben is csak ezt látni/hallani már. MAMA! ÉDESANYÁM, ANYA, ANYU HELYETT! A világon nincs még egy nyelv, ami ennyire gyönyörűen lenn

… még ha kompetenciahibáról is van szó, akkor sem illik jellembeli, és egyéb, személyiségre vonatkozó következtetéseket levonni az illetőről! A tartalom a jellemző inkább, semmint a nyelvhasználat.

– Felháborító! Bent is minden csak angolul van kiírva!
(kép: Népszabadság – Lehoczki István)

Kép forrása: http://dragon.unideb.hu/~tkis/

Egy interneten megjelent cikk, melyhez forrásként csupán a cikk megmaradt társalgóját tudom megadni(1), bemutatott néhány magyar nyelvhelyességi szabályt, amelyet a cikk írója (akit a továbbiakban „F”-ként jelölök!) szerint gyakorta megszegnek a magyar anyanyelvűek. Ilyenek voltak pl. az „-e” kérdőszócska elhelyezése a mondaton belől, vagy a „de” és az „azonban” használati módja, stb.. Mivel a cikkíró tipikusan performancia-hibákat(2) mutatott be anélkül, hogy ezt kiemelte volna, így az a gyanúm támadt, hogy itt is a jól ismert nyelvművelősködéssel állunk szemben és nem olyasmivel, ami ellen védeni kellene a nyelvet, ami azonban – mint nem közismert – meg tudja magát védeni.

Van, aki minderre azt jegyzi meg, hogy ez csupán „játékos” nyelvészkedés, de, ahogy látni fogjuk majd, korántsem – sokak vannak, akik a nyelvhelyességi hibákban nem véletlen nyelvbotlást vagy alkalmi elszólást látnak, hanem olyasmit, mint amit az asztrológus, a tenyérjós, a grafológus, stb. lát: jellemre, alaposságra, és egyéb személyes jellemzőkre következtet belőlük.

Amikor valakinek olyan gyanúja támad, hogy komoly értelemzavaró hibák észrevételezése helyett puszta „nem tetsző hangzás”, vagy „nem megszokott nyelvhasználat” vélelmezéséről van szó, vagyis a felületes mondatstruktúra pozíciótévesztéséről, esetleg a kifejtet gondolat bonyolultsága miatti félrevonzatolásról, vagy frazeológia keresztbevonzatolásról… akkor érdemes feltenni azt a kérdést, hogy vajon hol írják elő ezeket, és adott esetben mekkora félreértésre adhat okot a nem pontos, avagy nem megszokott nyelvhasználat.

Amikor olyan mondatok között tesznek éles értelmezési különbséget, mint pl.: „De felmerült egy kis probléma.” és „Azonban felmerült egy kis probléma.", ott azonnal fel kell vetni, hogy az élőbeszéd értelmezésekor mekkora félreértést jelenthet ez a „nem szabályos nyelvhasználat”.

A következő két mondat összevetése is felveti, hogy adott esetben mire következtethetünk azzal az egyénnel kapcsolatban, aki ezeket a mondatokat „nem helyesen fogalmazza meg”:

„Elmegyek, ha cigánygyerekek potyognak is az égből!” és „Elmegyek, ha cigánygyerekek is potyognak az égből!”

Ha feltesszük a kérdést: Mi a különbség a két mondat értelme között?, akkor a nyelvművelők néha átmeneti takarodót fújnak, és enyhébb hangot ütnek meg a szokásos preskriptív(3) szigorúsághoz képest; és néha még maguk is hozzáteszik, hogy "van olyan szabály is, ami felülírja e természetes értelmezést. Ez pedig a gördülékeny, folyamatos beszéd igénye és követelménye." Persze, ha mindezt hozzáteszik, akkor nem igazán lehet megérteni, hogy mi értelme a "helyes" és "helytelen" megkülönböztetésének azokban az árnyalatnyira eltérő értelmű szerkesztésekben, amit a természetes nyelvértés automatikusan a helyes módon értelmez. Ezen az alapon nem HELYES valaki stílusát HELYTELENEK bélyegezni, mert akkor megint a formaiságot hangsúlyozzuk ki a tartalommal szemben, és ezzel lehetőséget adunk az unszimpátiának azon az alapon való megnyilvánulásaira, amik felületes "helytelenségek" alapján vélik megítélhetőnek pl. egy írás tartalmát, vagy az írás létrehozóját.

Természetesen, ha az említett nyelvi jelenségeket deskriptíven szemléljük, és szerkesztési mélystrukturális szabálynak tekintjük, amit az anyanyelvi beszélők nem tudatosan, de jól használnak (vagyis kompetensen), akkor is csak egy használati módot olvasunk, nem pedig előírást – az anyanyelvi beszélők annak ellenére jól használhatják az anyanyelvük jelenségeit, hogy ismernék a mondatszerkesztési jelenség hagyományos működésmódját. Van, aki a szerkesztési szabályok elolvasásakor és megértésekor azt gondolja, hogy „Fogalmam sincs, helyén használtam-e eddig az "azonban" szót.” Attól, hogy valaki nem ismeri egy jelenség működését, attól még tudhatja azt helyesen használni. A mélystruktúra szabályait ismerni azoknak kell, akik azokat át akarják adni, vagy meg akarják magyarázni. A hagyományos működésmód azonban még nem jelent előírásszerű kötelességet, sem szükségszerűséget, amit ha eltévesztünk, akkor nem értik meg azt, amit közölni akarunk.

Amikor a nyelvműveléssel kacérkodók előtt felvillantják azt, hogy a performanciahibákat nem szabad mélyenszántó következtetések, és pláne nem mások jellemrajzához megfelelő alapnak tekinteni, akkor általában bevallják, hogy bizony ők maguk sem mentesek ezektől. A cikkíró is írja:

„… amit anyanyelvű beszélő mond, helyesnek kell elfoganunk. Magam is többször állok értetlenül olyan helyzetben, amikor valaki azt állítja, hogy ilyet nem mondunk magyarul. Dehogynem! - szoktam gondolni. - Éppen most mondtam.”

Majd így folytatja:

„Abban talán egyetérthetünk, hogy a nyelvhelyességi szabályok az irodalmi standardra vonatkoznak. Ettől aztán mindenki úgy tér el, ahogy akar, és olyan idiomatikusan beszél, ahogy akar. Ám eközben vállalnia kell annak ódiumát, hogy nyelvhasználatával információkat közöl partnerével műveltségéről, társadalmi helyzetéről, élőhelyéről és gondolatvilágáról.

Ami a szórendet illeti, sem az azonban, sem az is helyének nincs jelentésmegkülönböztető szerepe, amiképp az -e kérdőszónak sincs. Ugyanolyan pontosan érted, mit akarok kérdezni, ha azt mondom: Nem-e lehetne-e? Mégis óvakodsz ilyen formában használni a nyelvet, mert tudod, hogy ezzel mást árulsz el magadról, mint ami valójában vagy, és mint amivel tetszeni szeretnél.”

Már a bevezetőben felvetett, a nyelvművelési hajlamok tudatos kontrolálására való figyelemfelhívás is elegendő volt ahhoz, hogy azok, akik eleinte igen hasznosnak vélték a deskriptív ismeretek preskriptív-ként való alkalmazását, máris megértsék, hogy a performancia-, de még a kompetencia-hibákat se tekintsék mások megítéléséhez elegendő alapnak – mint ahogyan ez az egyik hozzászóló megjegyzéseiből ki is tűnik:

„Ismerek – talán a hasonló a hasonlót vonzza elv alapján – olyan embereket, akik tragikusan használnak pár nyelvtani szabályt, ennek ellenére kiemelkedően eszes emberek, kiemelkedők a szakterületükön, és emberségüket tekintve is olyanok. Én ennek alapján soha nem ítélnék meg senkit. Persze mindenkinek más szempontok fontosak.”

„Faluban jártam általános iskolába, a tanárainkat jónak éreztem, tudtam, hogy némelyikük nem áll a szakma csúcsán, de olyan meleg és emberséges gyermekéveket teremtettek számunkra, hogy azt nem lehet elfelejteni.”  „…  valamiért nem léptek fel vasszigorral a nák/nékezés ellen.” „… ismerek most olyan diplomás embert, aki most is így beszél, és egyszerűen soha nincs szívem szólni neki:) Valahogy annyira minőségi az ember, hogy valahogy nem is olyan lényeges, ha hallom, de hogy nem értékelődik le általa a szememben az biztos.”

„Műszaki területen kiváló embereket olykor jellemez ilyen apró-cseprő botlás. Attól még több területen is lehetnek átlagon felül műveltek.” „… Vagy aki az anyanyelvét érintően ilyen hibát vét eleve nem lehet művelt?”

„Vagy például a különféle részleges képességzavarokkal rendelkező emberek. Lehet, hogy csak a nyelvtanuk gyatra, egyéb területen pedig nagy műveltségre tesznek szert.

„Abban természetesen azonban igazad van, ha egy mód is van rá, törekedjünk a helyességre, a szándék is valami azonban.”

Persze sokan, így a cikkíró is, inkább különbséget igyekeznek tenni az eszesség és a műveltség között, némi értékítéleti felhanggal, semmint engedjenek abból, hogy a nyelvhelyességnek nem megfelelő kifejezésmódot élesen elítélhessék, és így a másféle intelligenciát felületes ismérvek alapján kiemeljék a többi közül – vagyis a hagyományos nyelvhelyesség felületes pontosságának nagyobb hangsúlyt kívánnak adni, mint a mondanivaló tartalmának. Ez gyakorta jellemző azokra, akik ugyan megtanultak szépen, „magyarosan” beszélni, fogalmazni, ámde nem tudnak különösebb, vagy értékesebb gondolatokat közölni vele a szokásos klisék és közhelyek, előítéletek, stb.-k mellett.

*** *** *** ***

Jómagam, – mint a józanul és SZAKOSAN gondolkodó nyelvészek is – a deskriptív nyelvészetet/szemléletet támogatom, nem pedig a preskriptív nyelvészetet /ha a preskriptív szemlélet nyelvészetnek tekinthető-e egyáltalán(3)!/. Az idegennyelv tanításnál jómagam is elismerem – mivel ezen a területen, (és az eszperantó jóvoltából az interlingvisztika területén) vagyok elsősorban járatos –, hogy természetesen a preskriptivitás néha előnyt élvez, azonban erősen mérlegelni kell a kettő között (sajnos a nyelvvizsgák és a nyelvtanárképzés általában nincs összhangban a valós nyelvi igényekkel és lehetőségekkel). De anyanyelvhasználat terén élesen elítélem a preskriptivitást, a nyelvművelést.

Jellemző módon, amikor valaki előadja a nyelvműveléssel kapcsolatos, azzal szemben álló indokolt és megalapozott ellenérzéseit, azonnal megjelennek azok az eszmék és gondolatok, amik elég jól feltárják a nyelvművelésre hajlamosító személyiség-struktúrát.

Az idővel hevessé váló vita is igazából innen indult be, a következőképpen…

„F”:

„A deskriptív szemlélet tudományos igény, a preskriptív pedig társadalmi. Abból a félelemből fakad, hogy eltűnik, elsorvad, elszegényedik a nyelv különböző külső hatásokra, ezért ápolni, művelni, őrizni kell.”

A preskriptív szemléletre azonban sokan a saját nyelvhasználati módjukat húzzák rá, és általában a lingvicizmusba(4) hajlásnak is ez az első, naiv lépése...

Azok a kifejezések, pl. az „elsorvad” és „ápolni kell” arra utalnak, hogy a nem nyelvhelyesen használt anyanyelv „beteg”. Ezzel a szemlélettel igen kimerítően foglalkozik Nádasdy Ádám(5), „A betegség-metafora”(6)című munkájában, amelyben sokat hivatkozik Bárczi Géza(7) könyvére: „Nyelvművelésünk”(8), és számomra azért nagy értékű Nádasdy ezen munkája, mivel Bárzci könyvéről én magam is írok egy tanulmányt – ami azt bontja ki, hogy a nyelvművelő mozgalom miképpen szektásodik el az elképzelése nyomán, egyfajta kulturális-parancsuralmi-lingvicista őrületté.

Amikor a cikkíró azt írta, hogy…:

"Valóban: amit anyanyelvű beszélő mond, helyesnek kell elfoganunk. Magam is többször állok értetlenül olyan helyzetben, amikor valaki azt állítja, hogy ilyet nem mondunk magyarul. Dehogynem! - szoktam gondolni. - Éppen most mondtam."

… az jutott az eszembe, hogy én magam is belestem annakidején abba a téveszmébe, hogy nem vettem észre a különbséget a kompetencia- és performancia-hibák esetében.

Egy kiterjedt munkám is van, telis-tele félreértelmezett "magyartalanságokkal" – a tanulmányom tervezett címe az lett volna, hogy "Magyarnak lenni, de nem beszélni magyar!". Szerencsére idejekorán felismertem a tévedésem és felülvizsgáltam az anyagot – ma már egy másik munkám, a Proto-nyelv Koncepció-hoz, a PLC-hez(9) fogom demonstrációs anyagként felhasználni.

Visszatérve – amikor egy magyar anyanyelvű olyasmit mond, ami egy másik magyar anyanyelvű számára szokatlan vagy magyartalan, az sokszor egyszerű performancia-hiba, vagyis eseti inkább, mint kompetencia-hiba, vagyis nem a nyelv nem kielégítő ismeretéből származik. A PLC éppen arról szól, hogy a nyelvtani formalizmusnak mi az a minimuma, ami még a tartalom zavartalan átviteléhez szükséges. Azon a minimumon felül nem beszélhetünk hibás nyelvhasználatról. Az anyagom bőségesen fog olyan jellemző performancia-hibákat bemutatni, amik egyértelműen helytelennek tűnhetnek utólag, de az elhangzáskor a hallgatónak sem tűnt fel: a példáim többsége a médiában elhangzott jelenségekről áll, több száz bejegyzéssel!

„F”:

"Abban talán egyetérthetünk, hogy a nyelvhelyességi szabályok az irodalmi standardra vonatkoznak.”

Az ún. "irodalmi standard"-ról nincs túl jó véleményem, mert a mai napig magán viseli azt a terheltséget, amit a "dicső nyelvújítás"-unk(10) rakott rá - pl. azt, hogy a határozói igenevek(11) használatát egyszerűen törölni akarták, és a mai napig művelt emberek gúnyolódnak a használóival (Lásd, a nyelvi tájékozottság súlyos hiányáról tanúskodó "A macska meg fel van mászva a fára" (12) szólást), amivel azonban kihajítottuk azt az igei formát, aminek ismerete nélkül nemigen tudunk megbirkózni az angol, német, francia, stb. nyelvek szenvedő szerkezetével és befejezett igeidőivel...stb..

„Ettől aztán mindenki úgy tér el, ahogy akar, és olyan idiomatikusan beszél, ahogy akar.”

A nyelvhasználat kreatív jelenség: ha nem lehetne eltérni a standardtól, akkor nem lenne költői nyelvünk sem – itt éppen az „irodalmi standard” kifejezés mond ellent önmagának –… az irodalomnak gazdagítania kellene a nyelvet, nem beszabályoznia.

„Ám eközben vállalnia kell annak ódiumát, hogy nyelvhasználatával információkat közöl partnerével műveltségéről, társadalmi helyzetéről, élőhelyéről és gondolatvilágáról.”

Ezzel „F” már áthajol a lingvicizmusba, mert ezek az értékítéletek már ebbe a kategóriába tartoznak. Ennek semmi köze a nyelvhasználathoz, ez pusztán belső komplexusok verbális alapú kivetítései...

„… ami a szórendet illeti, sem az azonban, sem az is helyének nincs jelentésmegkülönböztető szerepe, amiképp az -e kérdőszónak sincs. Ugyanolyan pontosan érted, mit akarok kérdezni, ha azt mondom: Nem-e lehetne-e? Mégis óvakodsz ilyen formában használni a nyelvet,* mert tudod, hogy ezzel mást árulsz el magadról, mint ami valójában vagy, és mint amivel tetszeni szeretnél."

*Tudatos természetesen nem, de a performancia- és kompetencia-hibák megkülönböztetésének éppen ez a lényege!

A józanabbul gondolkodó, nyelvészethez valamit értő, és kellő humanista szellemmel rendelkező nyelvhasználók esetleg meggyőzőnek tarthatják a megjegyzéseket, sokan – a cikkíróval egyetemben – azonban úgy gondolhatják, hogy mindez…

„…bármily meggyőző is, mégsem helyes feladni a konzervativizmus összes bástyáját. Alapvetően mindegy, hogy valamit szabálynak nevezzünk-e, és normatív eszközrendszer diktatúrájáról beszélünk, vagy a többség által használt uralkodó alakzatokról."

Természetesen én nem is erről írtam. Amit én hangoztatni szoktam, az mindig az, hogy a magyar anyanyelvűek által elkövetett ún. "nyelvhelyességi és magyartalansági hibáknak" tartott tévesztések, stb.-k, azok elsősorban performanciahibák, és nem a magyar nyelvhasználat nem ismeretéből erednek – éppen emiatt semmiképpen sem szabad, sőt, igen elítélendő dolog a másik személyiségéről, jelleméről, műveltségéről következtetéseket levonni, vagy ítéletet hozni, esetleg megkérdőjelezni, hogy a performanciahibával kifejezett gondolat egyáltalán értelmes-e, esetleg csupán amiatt, hogy az értelmező maga hogyan mondta, fogalmazta volna – megjegyzem, az ún. "nyelvművelők" többsége a maga nyelvhasználati módját várja el a többi embertől, ezért is adja a fejét erre a dologra.

A cikkíró megkérdezte, hogy ha az anyanyelvi beszélő vét a nyelvhelyességi szabályok ellen, és … „Ha kérdésre megismétli, akkor már nem performancia hibáról van-e szó”.

A kérdés jogos – de a köznyelvi BESZÉD és az ÍROTT stílus és nyelvhasználat eléggé eltérhet, de még a beszédhelyzet változásakor is – vesd össze a bizonyos szituációkban előforduló dadogást. Aztán ott van a szövegértési képesség is – ha valaki olyan szerkezetet használna, amit ritkán, vagy soha nem szokott, akkor simán téveszthet, vagy keresztbevonzatolhat, még akkor is, ha a vevő részéről semmi probléma sem merül fel az adott kifejezés értelmezésével kapcsolatban.

Röviden: még ha kompetenciahibáról is van szó, akkor sem illik jellembeli, és egyéb, személyiségre vonatkozó következtetéseket levonni az illetőről! A tartalom a jellemző inkább, semmint a nyelvhasználat.

Sokan itt az interneten is az alapján akarnak megítélni embereket, ahogyan írnak, pontosabban gépelnek – ez szintén egy igen-igen rosszindulatú dolog, még ha naivan azt is hisszük, hogy bárki, aki legépel valamit, azt szándékosan úgy gépeli, ahogy gépeli – nem kellene elfelejteni, hogy az iskolában íróeszközzel való írást tanítanak, nem gépelést!

Az erre érkező reakció a következő:

„Világos. De ha a performancia hiba miatt torzul az üzenet, melynek egyöntetű értelmezését tulajdonképpen a nyelv szolgálja, akkor pontosítani kell. Akár konszenzusos alapon, de miért ne lehetne e konszenzus alapja az irodalmi standard?”

A cikk írója azt veti fel, hogy ha valaki performancia-, vagyis eseti hibát vét, akkor természetesen pontosítani kell – és ennek legyen az alapja az irodalmi nyelv. Felvetődik a kérdés, hogy ennek a felvetésnek mi az értelme? Mivel, ha eseti hibáról van szó, akkor természetesen a felek konszenzusra igyekeznek törekedni – és mi más lehet ennek az alapja, mint a mindkettejük által ismert standard nyelvi változat? Azonban, ha a felek kölcsönös megértésre törekszenek, akkor annak bármilyen, közösen ismert nyelvi változat lehet az alapja – ez nem feltétlenül kell, hogy az irodalmi nyelvváltozat legyen. Vagyis a cikk író felvetése erősen preskriptív – egy alapvetően lokális nyelvváltozatot használó és ismerő emberrel szemben egy, a nála összetettebb és gazdagabb változatot ismerő személy nem várhatja el, hogy a „szegényesebb” (a helyi viszonyoknak, élethelyzetnek, stb.-nek tökéletesen megfelelő!) változatot használó hozzá alkalmazkodjon. Ezt mindenképpen annak kell megtennie, akinek magasabb szintű a standard változattal kapcsolatos nyelvismerete. Csakis az tud „leereszkedni” aki „magasabban van”, vagyis jobban ismeri a nyelvet és értési képessége is magasabb szinten van.

A félreértéseket pedig természetesen pontosítani kell, ha a vevő nem úgy érti az adó üzenetét, ahogyan az a kommunikációs helyzet azt implikálná.

„Ha valamitől alkotó, újító szándékkal eltérsz, az csak akkor hiteles és megvilágosító, ha előtte bizonyítottad a kompetenciádat.”

Itt a cikkíró annak adja jelét, hogy nem érti a peformancia-hiba lényegét, ami egyszerűen csak annyi, hogy nem szándékos! Nem szándékos, vagyis nem akar „alkotó, újító szándékkal” eltérni a nyelvi standardtól – egyszerűen csak véletlenül. A performancia-hibának általában nincs szoros kapcsolata az anyanyelvi kompetenciával – erről következtetést levonni a jellemre és a szándékra ugyanolyan szociális inkompetenciára utalna, mint egyéb felületes és ideiglenes tulajdonságról mélylélektani jellemzőkre gondolni.

*** *** *** ***

Ekkor csatlakozott a vitához jelen cikk megírásának fő ösztönzője (akit a továbbiakban „G”-vel jelölök!), aki azonnal a nyelvőrködő nyelvművelők egyik tipikus észrevételével lépett közbe: (A vita innen vált igazán érdekessé és izgalmassá – a hatás kedvéért javarészt megtartom eredeti formáját)

„Kedves Brain Storming!

Nagyra becsülöm, ha valaki tud angolul, de nehezen viselem el, ha ezzel kérkedik.(1) Feltehetően tudod, hogy a brain-storming jelentése kb. "ötletelés", "ötletbörze" stb., mindenképpen olyan tevékenység, amelyet egyedül nem lehet végezni. Ezért furcsának találom, ha valaki egyedül stormolja a brainjét, ami esetleg félrebeszélésnek vagy pillanatnyi elmezavarnak is felfogható (vö. brainstorm).(2)”

(1) Pontosan hol is kérkedtem én ezzel? – Kérdeztem vissza azonnal. Első olvasatra nem értettem a megjegyzést, mivel sem az adott cikkel kapcsolatos vita folyamán, sem korábban nem „kérkedtem” idegen nyelvi tudásommal.

(2) Nem értettem pontosan, hogy „G” miért ezzel „debütált”, mivel ha a "brainstorming"-nak abból a jelentéséből indult ki, amire a marketing és problémamegoldás terén használják, akkor részben igaza van, de mi akadályát látja annak, hogy valaki egyedül ontson ötleteket? És igen, van olyan használata is, ami egy sajátos rohamszerű, elmezavart állapotot ír le... no, de miért probléma ez számára?

A nyelvhelyességet szorgalmazó cikkel teljes mértékben egyetértek és az a véleményem, hogy minden intelligens embernek kötelessége óvni(1) (ha képes rá, fejleszteni(1) is) anyanyelvét, vagyis törekedni a nyelvtanilag helyes és szép beszédre, de kiemelten a pontos, helyes és szép stílusú írásra! Ezt talán mégsem hagyhatjuk halmozottan hátrányos helyzetű kisebbségeinkre! (2)

(1) Itt azért ő is erősen beleszaladt a konzervativizmus-progresszivitás dilemmájába: hogyan lehetne valamit fejleszteni úgy, hogy közben védjük a változatlanságát? Szerintem ez csak egy szép szólam a merev konzervativizmus takargatására – legalábbis példa nélkül mindenképpen.

(2) Ezt a gondolatot viszont abszolúte nem értettem, és rá is kérdeztem, de vitapartnerem nem magyarázta meg, hiába kértem! Feltehetőleg egyfajta inverz logikával azt akarta kifejezésre juttatni, hogy a nem a magyar nyelvhelyességi szabályoknak megfelelően fogalmazók és beszélők csakis  a halmozottan hátrányos helyzetű kisebbség soraiból kerülhet csak ki.

Vitapartnerem a „Mennyiben változik a „De felmerült egy kis probléma.” értelme a „Azonban felmerült egy kis probléma." értelméhez képest?” kérdésemhez kapcsolódóan írta:

A mondat értelme(1) a két kötőszó jelentésének árnyalati különbsége miatt más: "de" felmerült egy probléma, ami akadályozza, hogy valamit tegyünk; "azonban" felmerült egy probléma, amelyet meg kell beszélnünk, hogy elháríthassuk. A szórend azonban úgy helyes, ahogyan "Mókás szurkoló" (vagy "Tréfás legyező/ventillátor"?) (Funfan) írta.(2)

(1)

Sajnos erre nem idézett semmiféle forrást, ami a "de" és az "azonban" között ezt a különbséget fejtegeti.

(2)

A konzervativizmus itt ismét megmutatkozott abban, hogy akár az én nick-em esetében is, igyekszik Funfan (az eredeti cikket író szerző) nevét is anyanyelven értelmezni... ez a törekvés számomra némi nyelvi xenofóbiát mutat.

Vitapartnerem az „-e” kérdőhanggal kapcsolatos észrevételemhez („Ez-e az?”, ill. „Ez az-e?”)  írta:

"Elmegyek... ha potyognak is..." jelentése: akkor is elmegyek, ha cigánygyerekek potyognak...; a második mondat jelentése: potyoghat bármi (többek között akár még cigánygyerek is), én akkor is elmegyek. Mindkét mondat logikai értelme, hogy mindenképpen elmegyek, de a másodikban a cigánygyerekek kapnak hangsúlyt, akiknek potyogása normális körülmények között vsz. visszatartana attól, hogy elmenjek.

Az a kérdés, hol van a hangsúly, vagyis melyik névszó az állítmánykiegészítő (a kihagyott a "van" segédige mellett): "Nem tudom, hogy ez-e az?" ("ez van-e az") jelentése: több tárgy közül rámutattam egyre és kérdezem, hogy a sok közül éppen ez-e az, amiről beszéltünk.

"Nem tudom, hogy ez az-e?" ("ez az van-e") jelentése: nem tudom, hogy a mutatott tárgy azonos-e vagy sem azzal, amiről beszéltünk.

A kérdőszó mindenkor az állítmányhoz csatolandó, durva hiba és műveletlenségről* (vagy felületességről, nemtörődömségről stb.) árulkodik, ha megkérdezik "Nem-e tudod, X hova ment?" (Hátborzogató!* Brrrr...)

* Természetesen semmi problémám egyik kifejtésével sem, mert azok tisztán deskriptív jellegűek.... de a harmadik bekezdésben nyakon vágta az egészet: ha egy "-e" kérdőhangból /amihez a tradicionális magyar nyelvhasználat esetében nem értem, hogy miért nem hiányolta a "hogy vajon..." bevezetést, mivel az "-e" annak a szerkezetnek a része!/, pontosabban annak elhelyezéséből arra következtet, hogy aki ezt így használta az "műveletlen", vagy "felületes", esetleg "nemtörődöm"... ez éppen arra utal, hogy ő maga az, legalábbis a másik ember megítélése terén. Igen-igen durva hibának számít, ha egy performanciahibából messzemenő jellembeli következtetéseket vonunk le. Ebből ordít a merev konzervativizmus... és azt pedig végképp nem értem, hogy ilyen attitűd mellett hogyan lehet arról írni, hogy "fejleszteni a nyelvet"? No, de akkor mégis hogyan?

Ez az én számomra hátborzongató, Brrrrrrrrrr!!! Olyan, mintha valakinek a nevéből akarnánk megítélni a jellemét...

„G” így folytatja:

Agyunk csodálatos képessége, hogy előzetes ismereteink, logikai képességeink és a szóban forgó téma alapján a hiányos és/vagy hibás beszédből is kikövetkezteti, mit akart mondani partnerünk.(1) Pontosabban: valamit kikövetkeztet, de nem biztos, hogy pontosan azt, amire partnerünk gondolt. A viták, sértődések és háborúk túlnyomó többsége félreértésekből fakad.(2) Ezek elkerülése végett kell törekednünk arra, hogy pontosan fejezzük ki gondolatainkat.(3)

A dolgok önmagukban sem nem igazak, sem nem hamisak: az igazság ítélet. Minden ítélet szubjektív, de a hétköznapi életben általában elfogadjuk nálunk okosabbak ítéleteit olyan témákban, amelyekhez nálunk jobban értenek; így pl. egy nyelvész értékelését valamely nyelvtani kérdésben.(4) Aztán pedig aszerint cselekszünk, hogy mit tartunk helyesnek.

(1)

Ebben egyetértünk. Erről szól a PLC.

(2)

A félreértések elkerülésére van egy módszer: a visszakérdezés, vagy pontosítás kérés, stb..

(3)

Ezen a ponton már nyilvánvalóvá vált, hogy „G” az a típus, aki előbb ítélkezik, majd aztán rákérdez arra, hogy helyes volt-e az ítélete... Felteszem ő is úgy van vele, hogy ha valaki jelzi, hogy amit mondott, azt nem teljesen értette, akkor megismétli, vagy elmagyarázza, esetleg átfogalmazza... Kérdés, hogy ő mindig tökéletesen pontosan fogalmaz és soha, semmiféle performanciahiba nem csúszik be? Ugye, hogy igen? Nos, ha ez az ő esetében is így van, akkor miért ítélkezik apró-cseprő performanciahibák alapján a másik jelleméről, műveltségéről, ilyesmikről? Gondolom, neki sem esik jól, ha egy félrevonzatolás miatt műveletlennek, vagy nemtörődömnek tartják. Kijavítja, és kész, ennyi. AZONBAN – az a stílus, ahogyan ezt előadja, számomra azt jelzi, hogy az ő nyelvhasználata megfellebbezhetetlen nyelvhelyességi és stilisztikai pontosságtól sugárzik, és ha valaki nem érti meg, akkor az a másik értési képességének hiányosságából ered, vagy szándékos értetlenségből, avagy teljesen rajta kívül álló zavaró körülményekből?

Tipikus nyelvőrző, nyelvvédő mentalitás az, amit bemutat, ami azonban már egyáltalán nem a nyelvről szól, hanem véleményem szerint pusztán egyfajta burkolt, elfojtott agresszió-levezetési csatorna – vétlen és véletlen hibákra ráhúzni, hogy annak burkolt célja az anyanyelv sorvasztása és az irtandó betegségek kategóriájába tartozik.

(4)

Megkértem vitapartnerem, hogy próbáljon ehhez mérten gondolkodni, és nem jellembeli ill. műveltségbeli következtetéseket levonni mások performanciahibáiból, vagy sajátos nyelvhasználatából – mert ez aztán végképp nem a nyelvészet területe. Ha ugyanis ő az ilyen következtetéseket teljesen helyénvalónak tartja, akkor felteszem, ő is megszívleli azt, amit én erről írtam. A nyelvhelyesség és annak taglalása ugyanis egy dolog – ebből jellembeli és műveltségbeli következtetéseket levonni teljesen más!

Vitapartnerem ezután azonban már az én fogalmazásomat is vesézni kezdte:

Előző hozzászólásodban a "...szerkesztéseknek, amit a természetes nyelvértés..." durva kettős hiba! a) Az alanyi v. tárgyi mellékmondat kötőszava "amely", ha a főmondat meghatározott szavára vonatkozik (mint az idézett szövegben), "ami", ha a szó vagy kifejezés nem meghatározott. b) A kötőszó nyelvtani száma kötelezően megegyezik a hivatkozott szóéval. Esetedben helyesen: "...szerkesztéseknek, amelyeket a természetes nyelvértés..."; másik példa: "olyasmit mondott rólam, amit nem lett volna szabad".

Sajnos, egyre terjed az a pongyolaság, hogy az első esetben (néha még a másodikban is) "mely" kötőszót használnak, ami a "melyik" rövidített változata és csak költői szövegekben fogadható el; pl. "Ó természet, ó dicső természet / Mely nyelv merne versenyezni véled".

Különben dragon.unidb.hu mellett ajánlanám szíves figyelmedbe Arany János prózáját és költészetét, ha valaki, ő tudta, mikor melyik kötőszó helyes.

Vitapartneremnek úgy látszik nem jutott el a tudatáig az általam leírtak tartalma, vagy nem volt még szándékában sem érdemben reagálni rá – csak azt észrevételezte, hogy az "amit" kötőszót hogyan használtam. Gondolom, akkor én most szerinte műveletlen, felületes, nemtörődöm ember vagyok... Nos, rendben, akkor azonban és is vélhetem róla azt, hogy ő ez alapján egy kötözködő, kukacoskodó, másokat felületesen és pongyolán megítélő ember. … Így egálban lennénk, ha nem tévedek!

Ekkor, egy rövid hozzászólás erejéig a cikkíró, „F” ismét belépett a vitába „G” addigi, vele egyetérteni látszó hozzászólásait megköszönve:

Köszönöm a támogatást. Akárcsak Brain, én se találok kivetnivalót a nyelv folyamatos változásának tényében, de mint Te, úgy gondolom, hogy e változásoknak illeszkedniük kell a nyelv belső logikájához.(1) A túlzott liberalizmus(2) e logika sérülését okozhatja,(3) az pedig az értelmezhetőséget, az az üzenettel közvetített és dekódolt egygondolatúságot,(4) és az az oktathatóságot veszélyeztetheti(5), ami végső soron akár enyészettel(6) is járhat. Ha így lenne. késő volna elismerni a tévedésünket. Ezért tehát senki nem vállalhatja a felelősséget, mert se kárpótolni, sem az eredeti állapotot helyreállítani nem lehet képes.(7)

(1)

Ezen a ponton, már igencsak érdekelt, hogy ezt a kettősséget hogyan képzelték vitapartnereim? Pl. mit értettek az alatt, hogy „a nyelv belső logikája”? Példák alapján lehet ezekről az elképzelésekről értékelhető fogalmat alkotni, azok nélkül mindez csak üres szólam.

(2)

Mit neveznek ebben az esetben "túlzott liberalizmusnak"? Példa nélkül ez sem nyilvánvaló.

(3)

Továbbá – hogyan sérül a nyelv belső logikája a túlzott liberalizmus miatt? Ez az elképzelés ismét példa és demonstráció után kiált! (De a vita folyamán nem kapott!)

(4)

"üzenettel közvetített és dekódolt egygondolatúságot" – Ennek a megfogalmazásnak is homályos maradt az értelme számomra.

(5)

A köznyelvi nyelvhasználat miért befolyásolná a nyelv oktathatóságát? Ez is csak feltételezés szintjén maradt a vita folyamán.

(6)

Továbbra is demonstráció nélkül maradt az, hogy vitapartnereim számára mi számít "enyészetnek" és mi számít "a nyelv belső logikáját nem sértő" nyelvfejlődésnek? A nyelvvédők gyakran tesznek úgy, mintha egy orvostól teljesen helyénvaló lenne, hogy minden apró megbetegedést undorral kezeljenek, a beteg folyamatos sértegetése mellett.

(7)

Vitapartnereim teljes mértékben figyelmen kívül hagyják, hogy a nyelvnek változnia kell, mivel maga a társadalom is változik. Ami 100 évvel ezelőtt még szokványos köznyelvi nyelvhasználatnak számított, ma már igen furcsának hatna. A nyelv(használat) egy eszköz, és ezt az eszközt arra használjuk, hogy az adott korban mozogni, élni, kommunikálni tudjunk – ha változik a világ, akkor az azt közvetítő eszköznek is változnia kell. Persze ehhez tisztában kell lenni azzal a ténnyel is, hogy mindig a társadalmi változások okozzák a nyelvi változásokat, és nem a nyelvi változások okozzák a társadalmi változásokat. No, de mit is beszélek, hiszen itt a vitapartnereim sem erről beszélnek, hanem arról, hogy a nyelv, ha nem vigyázunk rá, "elenyészik". Nos, nem értem teljesen, hogy ez hogyan történhetne meg. A nyelv együtt változik a társadalommal, miközben az egyes nyelvhasználók időnként túlzásokba esnek annak a nyelvezetnek a megőrzésében, ami az ő számukra, adott időpontban és társadalomban megszokott. Ez a gyökere a nyelvi téren megmutatkozó konzervativizmusnak, bár itt nem is erről volt szó egyébként sem, hanem arról, hogy mások performanciahibáit ki mennyire tarja borzasztónak, a nyelv elleni támadásnak, stb.. Pedig ez nem a nyelvhasználatról szól alapvetően, hanem arról, hogy valami módon az ember kiélhesse az egyéb területen felhalmozódott feszültségeit – szublimáció ez inkább, mint a konkrét tárgyra vonatkozó valós szándék eredménye...

Pár bekezdéssel feljebb írtam már, hogy a vitában szó esett arról, hogy a nyelvhelyességi tévesztésekből az ember jellemére következtetni, kb. olyan, mintha valakinek a nevéből akarnánk megítélni a jellemét...

A vitának ezen a pontján azonban a vitapartnerem egy másik, a vitába bekapcsolódott személy nicknevét is elemezgetni kezdte:

Kedves EnSawan!

Magyarul mi lenne a neved? "Hattyúféle"? Vagy a "Hattyú" valaminek jelképe, amibe tartozó vagy? (Trumpeter swan-t már hallottam, ez magyarul "fehér holló").

Itt számomra úgy tűnt, hogy partnerem – aki korábban azzal szólított meg, hogy ő maga nem szereti, ha valaki kérkedik az angolnyelv tudásával – azzal a jól ismert nyelvvédő szokással hozakodik elő, hogy az idegen nyelvű elnevezéseket igyekszik magyarosítani. Vagy, egyszerűen lelkes és szakadatlan Nomen est Omen-hívő – ami azonban arra utal, hogy valóban nagy jelentősége van számára annak, hogy ki, milyen névvel bír. Igaz, a felvett nevek – mivel ez az internet világában már teljesen szokásos, sőt: szükségszerű dolog – inkább utalnak az illető névhasználó jellemére, személyiségére. De a vitapartnerem eddigi „nick-dekódolási” próbálkozásai alapján, és amiatt, hogy az én nevem is inkább az idegen nyelvi ismereteimmel való hivalkodásként értelmezte… így ezt itt inkább a magyarításra való figyelemfelhívásként vagyok kénytelen tekinteni – ami nem erőszakos ugyan, de mégis szelíden arra hívja fel a figyelmet. (A nyelvvédő nyelvművelők mentalitását ismerve!)

*** *** *** ***

„E” korábban arra hivatkozott, hogy a közoktatás során elvileg a nyelvhelyességi ismereteket mind elsajátítjuk, csak éppen „egyesek képesek elfelejteni, másoknak meg véglegesen beépül a szervezetébe”.

Erre „G” reakciója a következő volt:

Úgy vélem, ha valaki odafigyel arra, amit mond (hát, még ha le is írja) és törekszik a nyelvhelyességre, hamar megszokja, hogy helyesen és szépen beszéljen; az viszont már sokkal nehezebb, hogy pontosan fejezze ki gondolatait.* De törekednünk kell rá, ahogyan az öreg bika mondta.

*Erre a gondolatra külön felhívnám a figyelmet – a későbbiekben igen fontos lesz! Jómagam is  erre igyekeztem már eddig is felhívni a figyelmet, azzal a fontos szemponttal kiegészítve, hogy a pontatlanságokat azonban nem szabad személyiségjegyekként felfogni.

*** *** *** ***

„E” még a vita kezdetén felvetett néhány ún. nyelvi babonát, de akkor nem reagált rá senki:

Helyes-e?

1.El van intézve.

2.költőileg

3.lassankint vagy lassanként?

4.Lengyelben, Olaszban

A vitában nem reagáltam „E” nyelvi babonáira, mivel jelen vitában nem a részletekben való elmerülést tartottam szem előtt, hanem azt, hogy a performancia-hibákkal kapcsolatban azt értessem meg a vitázókkal, hogy azok nem szolgálhatnak jellemrajz alapjául.

Jelen elemzésben azonban én is figyelmet fordítok rájuk az ún. „Google-módszer”(13) segítségével, aminek lényege az, hogy az interneten létező írott anyagokban derítse fel, hogy egy-egy adott szó, vagy szókép mennyire elterjedt. Nem kívánok ítéletet mondani felettük, hanem azt próbálom bemutatni, hogy „G” megítélését mennyire tükrözi az internet stílusa.

1. El van intézve.

1. "El van intézve" - helyes, ha egy ügy állapotát akarja kifejezni ("elintézett állapotban van"); csak tárgyas igék esetében! "El van utazva" - borzalmas! Ha ezt hallom, legszívesebben mindig megkérdezném: ki által? (Rendszerint nem teszem.)

De nagyképűségnek érzem, ha azt akarja kifejezni: "Bízd csak rám, én elintéztem/elintézem" - kivéve persze barátok között.

A magyar nyelven írók nyelvhasználatában:

"el van intézve" 266 000

"elintézve" 36 400

"elintézték" 37 400

A „G” által „borzalmasnak” ítélt szerkezet:

"el van utazva" 339 000

"elutazva" 1 450

"elutazott" 76 900

Nézzünk még egy hasonló szerkezetet!

"el van menve" 229 000

"elment" 1 080 000

Már ebből is láthatjuk, hogy a határozói igenevek igen népszerűek, még az internetes, publikálásra szánt írott stílusban is!

2. "Költőileg" - nem mondanám. Mit akar kifejezni: Költő módjára? Költőiesen? Költőként = költői minőségemben?

2. költőileg

Ezt a Windows szövegszerkesztő-program is hibának tartja.

Lássuk csak, hogy az interneten mennyire népszerű, továbbá nézzük meg azt is, hogy a „G” által felvetett helyettesítő formákkal mi a helyzet!

"költőileg" 2 830

"költő módjára" 107 000

"költőiesen" 325

"Költőként" 22 400

"költői minőségben" 64 900

Nézzünk még néhány elképzelhető formát:

"költősen" 125

"költőmód" 3

"költő mód" 133 000

"költői mód" 129 000

"költői módon" 371 000

3. "lassankint vagy lassanként" - egyértelműen az utóbbi; "-ként" toldalék jelentése: valamilyen minőségben, valamilyen módon; "-kint" toldalék nincs a magyar nyelvben.

3.lassankint vagy lassanként?

"lassankint" 12 200

"lassanként" 128 000

"lassan" 4 660 000

10 írásban fogalmazóból kb. 1-nek a „-kint” toldalék tűnik természetesnek. Az „-i-„-re váltás némi népies tájszólásjelleget ad a szó hangzásának, de ettől a szó még csak hangzásában tér el a bevett alaktól, de jelentésében semmiképpen! Ha valaki arra törekszik, hogy embertársa mondanivalóját megértse, akkor ezt nem tartja értelemzavarónak, még akkor sem, ha „-kint toldalék nincs a magyarban”.

Még két, népszerű „é-i” váltópáros:

"egyébként" 6 290 000

"egyébkint" 672

„apránként" 124 000

"apránkint" 1 370

4."Lengyelben, Olaszban" - szörnyűséges sznob nagyképűség.

4.Lengyelben, Olaszban

"lengyelben" 3 260

"Lengyelországban" 402 000

"olaszban" 12 200

"Olaszországban" 688 000

Nézzünk még meg néhány példát ehhez kapcsolódóan:

"Amerikában" 1 380 000

"amerikai egyesült államokban" 5 420 000

"az államokban" 1 450 000

"az amerikaiaknál" 276 000

"az USA-ban" 704 000

"horvátban" 5 770

"Horvátországban" 337 000

Úgy vélem – egyéb példákat is megfigyelve – egyáltalán nem szörnyűséges sznob nagyképűség-ről van itt szó, hanem arról, hogy a magyar nyelvben sem egységesen jelöljük az országneveket, vesd össze Japán, Kína, Hollandia és Lengyelország, Olaszország, Törökország elnevezéseit. Amikor valaki arról beszél, hogy egy adott országban járt, stb., akkor így fogalmaz: Japánban, ill. Lengyelországban. A nyelvhasználat természetese jelensége, hogy amikor egy adott kifejezésre olyan változat is van, ahol rövidebben is lehet fogalmazni bizonyos köznevek mellőzésével, akkor erős a tendencia a köznév elhagyására. Az „olaszban” tehát a „japánban” mintájára alakult ki.

„E” emellett még más kifejezéseket is bemutatott nyelvhelyességi szempontból megítélésre bocsátva.

A megengedő is-t megnéztem egy könyvben, és mindkét verziót elfogadhatónak tartja.

bármennyire szeretném is

bármennyire is szeretném

Erre „G” a következőket írta:

Mindkettő lehet helyes, az "is" a hangsúlyozni kívánt szó után áll: "bármennyire szeretném is" = bár szeretném (hangsúlyos), mégsem teszem; "bármennyire is szeretném" = nagyon (hangsúlyos) szeretném, mégsem teszem.

Az internet használói is hasonlóképpen kiegyensúlyozott képet mutatnak erről:

"bármennyire szeretném is" 297 000

"bármennyire is szeretném" 114 000

Ezután „E” a következőket „dobta be”:

Melyik verzió támogatott?

Nekem van mit megköszönni/megköszönnöm.

„G” megjegyzése:

"Nekem (aztán) van mit megköszönni" = sok minden (közelebbről meg nem határozott dolog) van, amit illik megköszönnöm vagy meg kell köszönnöm; "Nekem van mit megköszönnöm" = tudjuk, hogy mi az, amit meg kell köszönnöm. Megfigyelted a magyarázatot? Ha konkrét tárgyra utalunk, helyesen a tárgyas ragozást kell használnunk (és nem "használni").

Olyan több szavas kifejezések esetében, amiben túl általános használatú nyelvtani elemek is vannak, a Google-módszer nem teljesen megbízható – a következő kifejezésekre ezt adta:

"van mit megköszönni" 557 000

"van mit megköszönnöm" 1 810

"nincs mit megköszönnöm" 2 020

"nincs mit megköszönni" 161 000

A lényeg azonban nem itt rejlik, hanem abban, hogy „G” nem vette észre a „nekem” használatából adód kétértelműséget, amit csak a szövegkörnyezet, vayg a szituáció tud csak egyértelműsíteni, mégpedig:

A "Nekem (aztán) van mit megköszönni" mondat kétértelmű:

1. Én vagyok az, akinek meg kell köszönnie valakinek valamit, pontosabban én vagyok az a személy, aki a köszönetet mondja.

2. Én vagyok az, aki valaki másnak tartozik köszönettel, vagyis én vagyok az, aki köszönetet mond.

A vitában szereplők sokszor hivatkoztak a magyar nyelv belső logikájára – nos, itt azt láthatjuk, hogy a magyarnak itt belső kétértelműsége van a részeshatározó kétértelműsége miatt: a részeshatározó melletti főnévi igenév egyaránt vonatkoznak a cselekvőre, és a tárgyra is.

Pl. „Nem kell nekem jönni.”

1. Nem kötelességem eljönni.

2. Másnak mondom, hogy ne jöjjön nekem.

„E” következő „talánya”:

Melyik helytelen?

legalsóbb néprétegek

legfelsőbb fórum

„G” reagálása:

"legalsóbb néprétegek / legfelsőbb fórum": egyik sem helyes, legfelső fok nincs a magyar nyelvben(14) (tudomásom szerint egyetlen nyelvben sincs). Logikailag is nonszensz: a legfelső felett nincs felsőbb és a legalsónál nincs alsóbb; szójátékként persze elmegy. Ha mindenképpen tovább akarunk fokozni valamit, csak körülírással tehetjük; pl. "Minden ember egyenlő, némelyek azonban sokkal egyenlőbbek, mint a többiek." Üdv

Lássuk, hogy az internet használók körében hogy is néz ki ez a jelenség:

 

"legalsóbb néprétegek" 199

"legalsó néprétegek" 449

"alsó néprétegek" 2 700

"alsóbb néprétegek" 2 870

"felső néprétegek" 2 670

"legfelső néprétegek" 904

"legfelsőbb néprétegek" 1 040

"legfelsőbb népréteg" 762

"legfelső népréteg" 718

"felső népréteg" 1 630

 

"legfelsőbb fórum" 152 000
"felsőbb fórum" 245 000

"felső fórum" 1 370 000

 

"felső" 5 910 000

"fölső" 56 700
"fölsőbb" 2 740

"legfölsőbb" 441

"legfelsőbb" 365 000

"legfelső" 333 000

"felsőbb" 247 000

 

"sokkal felsőbb" 248 000

"sokkal fölsőbb" 1 030

 

"legeslegegyenlőbb" 1

"legegyenlőbb" 311

"egyenlőbb" 7 830

"egyenlőbbek" 19 200

"egyenlő" 945 000

"legegyenlőbbek" 274

"egyenlők" 34 000

"sokkal egyenlőbbek" 54 400

 

"legjobb" 13 700 000

"sokkal jobb" 3 290 000

"legeslegjobb" 93 500

 

"leggyorsabb" 643 000

"sokkal gyorsabb" 706 000

"legesleggyorsabb" 243

 

"legnagyobb" 10 100 000

"sokkal nagyobb" 3 350 000

"legeslegnagyobb" 6 480

 

"friss" 10 900 000

"frissebb" 131 000

"legfrissebb" 8 340 000

"legeslegfrissebb" 2 610

 

Itt nem értettem, hogy „G” hogyan hozhatott egy olyan kifejezést példának, ami egy teljesen egyértelmű dolgot fokoz.

Az „egyenlő” szavunk a matematikában fokozható talán, ahol az egyenlőségjel „=” mellett használatos a lefelé fokozásként értelmezhető közelítően egyenlő „≈”, a hasonló v. arányos jel „~”, felfelé fokozásként pedig az azonosan egyenlő „≡”. Köznapi értelemben, ha két dolog egyenlő, akkor nem fokozhatjuk azzal, hogy az egyik egyenlőbb, mint a másik, mert akkor már ezzel már azt fejezzük, ki hogy mégsem egyenlők. Ha „egyenlő párok”-ban gondolkodunk, akkor persze két, tetszés szerint kiválasztott ember „kevésbé egyenlő” általában, mint pl. két azonos nemzetiségű, vagy azonos rasszba tartozó személy. Furcsállom, hogy „G” minderre nem hívta fel a figyelmet. Úgy tűnik, hogy ebben az esetben (is!) sokkal inkább a formát tartotta szem előtt, nem pedig a leírtak tartalmát. Mindez itt is arra utal, hogy a látszat sokkal fontosabb a számára, és a felszínből következtet a mélyben rejlő jellemzőkre… mindebből az elemzésből azonban önmagát kihagyja.

*** *** *** ***

Miután „G” kinyelvművelősködte magát, visszatért a nyelvművelés szükségességének elméleti bizonygatásához „E” egyik korábbi megjegyzése alapján:

„E”

Ismerek - talán a hasonló a hasonlót vonzza elv alapján - olyan embereket, akik tragikusan használnak pár nyelvtani szabályt, ennek ellenére kiemelkedően eszes emberek, kiemelkedők a szakterületükön, és emberségüket tekintve is olyanok. Én ennek alapján soha nem ítélnék meg senkit. Persze mindenkinek más szempontok fontosak.

„G”:

Abban egyetértünk, hogy nem helyes másokat meg/elítélnünk, inkább megértésükre kell törekednünk.(1) De emlékeztetnélek arra, amit Brain Stormingnak írtam: intelligens embereknek - ha magyarságuk egyáltalán számít nekik valamit, nem csak rájuk ragadt címke - kötelességük ápolniuk anyanyelvüket.(2) Minél eszesebbek, annál inkább! Ha nem teszik, bizony bírálatot érdemelnek!(3) Ettől még lehetnek "jó emberek",(4) ám ha igazán eszesek, elgondolkodnak a bírálaton, és ha igaznak ítélik, aszerint fognak cselekedni. Sajnos, a magyar értelmiség túlnyomó többsége nem szereti igazán anyanyelvét, csak használja - és rongálja.(5) Szomorú,mert "Nyelvében él a nemzet!"

„G” továbbra is kitartóan rohamozott:

Kedves BrainStorming!

Elnézést kérek, hogy cikiztelek fedőnév-választásod miatt; belátom, túlléptem illetékességem körét. Rossz vicc volt, sajnálom, nem akartalak megbántani.

Nem bántott meg (bár a maga megfogalmazása szerint is = "cikiztelek", szándékosságra utal) – és nem is ezt jeleztem, amikor ezt szóvá tettem. Amúgy ez nem "fedőnév", hanem szerzői név, ha úgy tetszik "művésznév"... Persze, valószínűleg vitapartnerem igazodni akart az angol írásmódhoz, mivel egybe írta.

De mint írtam nem probléma – ezzel is demonstrálta a nyelvvédők szokásos lingvisztikai-xenofóbiáját.

(A cikket ekkortájt törölte az írója. De „G” mégis folytatta: A továbbiakban a törölt cikk "hamvain" folytatnám a vitát; de hisz ez már rég nem a cikkről szól, hanem arról, hogyan ítéljük meg a nyelvtanilag hibás beszédet.)

„G”:

 Szerintem a beszédmód, a stílus (kifejezésmód) és szókincs igenis jellemző az emberre, árulkodik

- szellemi képességeiről (emlékezet, összpontosítás, rendszerezés, kifejezőkészség stb.)

- műveltségéről (= a világról begyűjtött ismeretek);

- jelleméről (mások értékelése és megbecsülése, önfegyelem/önkritika stb.).

Mielőtt belémkötnél, sietek megjegyezni, hogy ha leírom is véleményemet egy nyelvtani kérdésekről folyó vitában, beszélgetés során általában lenyelem, semmint hogy megbántsam, netán meg is alázzam beszélgető partneremet. Mivel pedig a beszédet csak egyik - noha fontos - jellemzőnek tartom, ezért pusztán beszéde alapján nem ítélek meg senkit.

No, ez szép, és fenemód ambivalens, merthogy… az 1. bekezdésedben felsoroltakat, ha komolyan gondolja, akkor a 2. bekezdésben leírtakat nemigen... És azt is szépen kifejtette, hogy mennyire nehezére esik visszafogni magát abban, hogy nyíltan ítélkezhessen a másik felett a beszédstílusa alapján...

„G”:

Azt jól érzékelted, hogy a mai világban olyan kövületnek számítok(1), akinek fontos érték az anyanyelve, akit elszomorít, hogy a műszaki értelmiség - tisztelet a csekély kivételnek - mennyire nem törődik vele és milyen felelőtlenül rongálja ezt a kincset pongyola, pontatlan és (esztétikai értelemben) csúnya beszéddel.(2) De nagyon ne sajnálj: ettől még jól tudok aludni.

(1)

Igen, kövület, legalábbis azok az inhumánus, de legalábbis xenofób, idegengyűlölő lingcvicista álláspontok mindenképpen azok ... kellene, hogy legyenek – ez azonban valahol az ember alaptermészetéhez tartozik, egy bizonyos (szociális érzékenységet érintő) intelligencia szint alatt...

(2)

Felhívtam vitapartnerem figyelmét arra, hogy erre adhatna néhány példát, továbbá arra is, hogy ez hogyan "rongálja" a nyelvet... Példa nélkül mindez csak üres szólam.

És persze hogy tudom, hogy nyugodtan tud aludni – tudhat is, hiszen a nyelvvédők éppen a felsőbbrendűségük biztos tudatában szoktak másokról a beszédmódjuk alapján ítélkezni a jellemük fölött... és a felsőbbrendűség-érzés fontos eleme a nyugodt éjszakai álomnak...

„G”:

Mindezek dacára nem akarom megváltani a világot - túl vagyok már azon a koron, amelyre ilyen vágyak jellemzők.(1) Tőlem telhetően megteszem, amit lelkiismeretem szerint tennem kell - ezért is kapcsolódtam be ebbe a vitába -, de nem akarom senkire ráerőltetni elképzeléseimet.(2) Biztosíthatlak, hogy nem voltak ilyen szándékaim, még ha az eddigi hozzászólásaimból esetleg ezt lehetett is kiérezni.(3)

(1)

A vita eddigi menete alapján világosan látszik, hogy arra nemigen vágyott soha, hogy olyan szociális megismerési stratégiát alakítson ki a maga számára, ami nem zavarja bele az előítéletek hálójába – mert amit kifejtett, az egy erősen leegyszerűsített, sztereotip módszer mások megismerésére, de inkább megítélésére: semmivel sem jobb és hitelesebb, mint a tenyerét nézni, vagy a neve alapján a jellemére következtetni...

(2)

Oh, nem – de széles mellénnyel hangoztatta, hogy ilyen durva hiba, olyan jellemhiba... stb.

(3)

Nem kiérezni, hanem KIOLVASNI lehetett – nem a stílusa, hanem a mondandója tartalma alapján...

„G”:

Bár a tartalom nem választható el a formától, a pontatlan / hibás beszédből is igyekszem kihámozni a partner gondolatait, ezért rá szoktam kérdezni, ha valamit nem értettem.(1) Korábban sokszor kaptam

Ezen kifejezések nemzetiségre, nemzetre, országra, s ennél fogva adott nyelvi kultúrára jellemzőek, így érdekes lehet mindenki számára, aki egy nyelv nyelvi kultúrájára kíváncsi. …

 

A magyar szóképzés ugyanolyan bonyolult és szövevényes, néha merőben illogikusnak tűnő, mint bármely más nyelvé – csak a magyar anyanyelvűek érzik magától értetődően logikusnak és egyértelműnek.

„Nagyon jár a témában – bármit kérdezel tőle, kapkodásból tud válaszolni.” - „Te mit szoktál szedni fejfájás ellenében?” - „Nem tudom, mennyi az idő – nem jól járok az órámmal.”