Rajzoló: BRAIN STORMING

Bevezetésként lásd:

*** *** ***

A jelenlegi fejezet tartalomjegyzéke:

26. Udvariasságból két megszólító névmásunk is van, de nincs hozzá külön személyragunk

27. Jelenben szokásos cselekvés kifejezése múlt idejű segédigével

28. Az ikes igék sokféle fajtája - az állandó, az ingadozó, az álikes, meg ingadozó álikes...

29. Itt a tárgyeset! Hol a tárgyeset?

30. A szókincs, szóösszetételek, szófaj-képzések „logikussága”, önkényessége (a többi nyelvéhez hasonlóan)

31. Páros szerveink, és annak felei…

32. A magyar esetrendszer esetlensége, avagy – azt sem tudjuk pontosan, hány eset van a magyarban!

*** *** ***

26. Udvariasságból két megszólító névmásunk is van, de nincs hozzá külön személyragunk

ÖN, MAGA + E/3 személyrag

ÖNÖK, MAGUK + T/3 személyrag

Minden személyünknek és számunknak van külön személyragja – az udvariasnak számító Önözés és magázás esetében azonban az E/3 és T/3 személyragjait használjuk... Nem tudtunk volna erre is előteremteni egy személyragot? Éppen az udvariassághoz, a másik személy kiemeléséhez használjuk a 3. személyt, mintha nem az illetőt szólítanánk meg, hanem a jelenlétében róla, mint egy éppen jelen nem lévőről beszélünk!

*** *** ***

27. Jelenben szokásos cselekvés kifejezése – múlt idejű segédigével:

„Ide járok.” – „Ide szoktam járni.” – „Megszoktam, hogy ide járok.” De nem „Ide szokok járni.”, továbbá  nem „Megszoktam, hogy ide jártam.”

A jelenben szokásos, szokásszerű, rendszeres cselekvés kifejezésében van egy gyakori fordulatunk, ami úgy emeli ki a szokásszerűséget, hogy nyoma sincs benne a jelenre való vonatkozásnak. Ez a "szokott + -ni”. Sőt – az emberek többsége igen durva hibának tartja, ha valaki a segédigét jelen időben ragozza, pl. „Ide szokok járni.” Sőt – ha a múlt idejű segédige mellett múlt időre vonatkozó időhatározót teszünk, akkor hasonló értetlenséggel találjuk szembe magunkat: „Ide szokott járni tavaly.”

*** *** ***

28. Az ikes igék sokféle fajtája - az állandó, az ingadozó, az álikes, meg ingadozó álikes...

Az -ikesekről Nádasdy ezt írja:

Nádasdy Ádám: Az ikes igék értelme - [Magyar Narancs, 2002/12/12]

seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/35.html

"A nyelvtan kategóriái tehát egy bizonyos formával egy bizonyos tartalmat fejeznek ki. Ez így persze nem tűnik nagy felfedezésnek, csak akkor válik érdekessé, amikor nem így van. Például mi az ikes ige és mire való? Formailag adhatunk erre világos, egyszerű választ: ikes ige az, amely -ik ragot kap ott, ahol a többi igék -? (zérus) ragot kapnak, pl. esz-ik (de tesz-?), máll-ik (de száll-?), hisztiz-ik (de cikiz-?). Van ebben némi ingadozás meg rendhagyóság, mint mindenütt a nyelvben, de ahhoz nem fér kétség: az ikesség létező formai kategória. De mire való?

Nem tudjuk. Az ikes igék osztálya nem mutat sajátos tartalmat, nem vág egybe semmilyen értelmes kategóriával. Nem látjuk, hogy az ikes igék - mondjuk - mind mozgást jelentenének, vagy mind élettelen dologra irányulnának, vagy ilyesmi. Az ikesség nem fejez ki semmit. Hangtani oka sincsen, tehát hogy bizonyos hangokra végződő igék mindig ikesek volnának. A nyelvekben ritka, hogy valaminek se értelme, se oka ne legyen, de akad ilyen. Tartalmilag üresek például az olasz igeragozás osztályai, form-are "alakítani", de dorm-ire "aludni": az -are és -ire végű (azaz -a- és -i- tövű) igék semmi értelmes eloszlást nem mutatnak, önkényes, hogy melyik ige melyik csoportba tartozik.

Az ikesség tehát nem "való" semmire, üres formai kategória, azaz lexikális jegy. Az ikes igék azért ikes igék, mert ők az ikes igék. Ebből az következik, hogy az ikes igék eltűnése nem jelentené, nem jelenthetné a magyar nyelv kifejező képességének gyengülését, a külvilág megragadására (ha tetszik, "tükrözésére") való alkalmasságának csökkenését, hiszen egy olyan kategória tűnne el, amely nem tükröz semmit. Ha mondjuk, azt tapasztalnánk, hogy a többes szám kezd eltűnni a magyarból, akkor talán helyénvaló volna az aggodalom (bár a nyelv mindig ellensúlyozza más helyen, amit elvesztett), de az ikes igék eltűnését csak egyetlen okból lehet fájlalni: hagyománytiszteletből. Ne hagyjuk eltűnni az ikes igéket - mondja a hagyománytisztelet -, mert régen is használták őket, a magyar nyelv pedig lehetőleg maradjon azonos a saját múltjával, "helyes" egyenlő "hagyományos", "hagyomány" egyenlő "kultúra". Ez tiszteletre méltó elv, nem kívánom bírálni. Vallja, aki akarja, csak nem szabad úgy tennie, mintha őt ebben a nyelvtudomány támogatná, hiszen a tudomány halála a hagyománytisztelet, a nyelv pedig változik."

*** *** ***

29. Itt a tárgyeset! Hol a tárgyeset?

A magyar nyelv szórendi rugalmasságát dicsérve sokan felhozzák a tárgyeset jelölését, ami ez által nem köti meg a tárgy helyét a mondaton belől. Ezt a tárgyesetet annyira természetesnek vesszük, hogy észre sem vesszük, amikor a magyar nyelvi hagyomány kifejezetten kerüli. Az egyik ilyen kirívó jelenség a tárgyas ragozás – ezzel remekül megszabadulunk a terhesnek érzett tárgyesetű névmások állandó ismételgetésétől, ámde plusz terhet rakunk az amúgy is elbonyolított hangillesztéses szóvégi ragkáoszhoz.

Nézzük meg a birtokos személyragos főnevek tárgyesetét, amit a magyar köznyelvi beszélők általában nem használnak, csak E/3-ben és T/3-ben:

házam – házamat

házad – házadat

háza – házát(!)

házunk – házunkat

házatok – házatokat

házuk – házukat(!)

Aztán ott vannak a személyes névmások tárgyesetei, amiket elméletileg tárgyesetben hol a tárgyragos, hogy ragtalan alakjaikkal használunk – sőt, bizonyos névmásoknál a jelölt tárgyeset ma inkább stilisztikai hibának számít, és néhányak szerint a gyereknyelvi anyanyelv-elsajátítás egyik átmeneti mellékjelensége:

engem – engemet

téged – tégedet

őt – őtet

azt – aztat

minket – minket

titeket – titeket

őket – őket

azokat – azokat

Továbbá lásd még a visszaható névmások esetét is:

magam – magamat

magad – magadat (itt becsúszik még az E/3-mal azonos magázó forma is!)

magát – magát

magunk – magunkat

magatok – magatokat (itt is becsúszik még az T/3-mal azonos magázó forma!)

maguk – magukat

Aztán – a tárgyas ragozás bizonyos esetekben nemcsak hogy jelzi, hanem egyenesen feleslegessé teszi a tárgy jelölését! Kérdés, hogy ez egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi-e a magyart, mivel amit megspórolunk a tárgyjelöléssel, elveszítjük az igék ragozási rendszerében – nem egy magyar nyelvet tanuló említi meg a magyar, mint idegen nyelv tanulásakor a tárgyas-tárgyatlan igeragozás elsajátítását, mint az egyik legnehezebben megtanulható területet a magyar nyelvtanban.

Mert lehetünk büszkék arra, hogy haj de jó nekünk, hogy egy ennyire komplikált igeragozású nyelvet beszélünk (amiben az az egyedüli szerencsénk, hogy nem idegen nyelvként kell megtanulnunk!), de ez nemhogy közelebb vinne, hanem éppen meg is köt minket a még egyszerűbb ige-rendszerű nyelvek megtanulásában.

Megjegyzés:

A tárgyeset, mint olyan, az angolból tkp. eltűnt, és ma már csak kb. egy fél tucat szó esetében van jelentősége. (me, him, her, us, them, whom)

A németben a névelő, vagy a névelőként használt determináns mutatja, hogy az utána következő főnevet tárgyként kell értelmezni.

*** *** ***

30. A szókincs, szóösszetételek, szófaj-képzések „logikussága”, önkényessége (a többi nyelvéhez hasonlóan)

Lásd:

„Mitől függ?” – „Hát, amitől lóg!” – avagy: biztos van rá logikus magyarázat…

Brain Storming - 2010.07.30.

A magyar szóképzés ugyanolyan bonyolult és szövevényes, néha merőben illogikusnak tűnő, mint bármely más nyelvé – csak a magyar anyanyelvűek érzik magától értetődően logikusnak és egyértelműnek.

*** *** ***

31. Páros szerveink, és annak felei…

Idézet:

„… a páros szerveket (például kéz, láb, szem, fül) és a több birtokos egy-egy birtokát is egyes számban mondja (például, élik az életüket, nem pedig *életeiket; Kérjük kedves vendégeinket: foglalják el a helyüket, kapcsolják ki mobiltelefonjukat).

Páros szervek egyikére pedig a fél szó utal.”

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_nyelv#Nyelvtan_2

*** *** ***

32. A magyar esetrendszer esetlensége, avagy – azt sem tudjuk pontosan, hány eset van a magyarban!

Sokat hangoztatott szólam, hogy a magyar mennyire tisztán és világosan fejezi ki magát a valóság leírásában. A következőkben nézzük meg, hogy a főnevekkel jelölt fogalmakat miképpen alakít(gat)juk és miképpen fejezzük ki a viszonyaikat!

Már maga az a tény is elképesztő, hogy a magyarban 17–34-féle (l. Egy új magyar nyelvtan felé, ISBN 963-270-445-2, 53–54. o.) ragot tartunk számon, amit a névszókhoz kapcsolhatunk (az „üres”, rag nélküli alanyesetet is ideértve), de ebből csak 18 a valódi esetrag. (Ezek a hagyományos nyelvtanok alanyát, tárgyát, jelzőit és határozóit azonosíthatják.)

1.      ember – alanyeset (nominativus)

2.      embert – tárgyeset (accusativus)

3.      embernek – részes eset (dativus)

4.      emberrel – eszköz, társ (instrumentalis-comitativus)

5.      emberért – ok, cél (causalis-finalis)

6.      emberré – eredmény (translativus(-factivus)

7.      emberben – hely: hol? kérdésre (a tárgy belsejében) (inessivus)

8.      emberen – a tárgy felszínén (superessivus)

9.      embernél – a tárgy közelében (adessivus)

10.  emberbe – irány: hová? kérdésre (a tárgy belsejébe) (illativus)

11.  emberre – a tárgy felszínére (sublativus)

12.  emberhez – a tárgy közelébe (allativus)

13.  emberből – irány: honnan? kérdésre (a tárgy belsejéből) (elativus)

14.  emberről – a tárgy felszínéről (delativus)

15.  embertől – a tárgy közeléből (ablativus)

16.  emberig – irány: hová? kérdésre (terminativus)

17.  emberként – állapot (essivus-formalis)

18.  emberül – állapot (essivus-modalis)

Az első három szintaktikai eset (mivel a mondattani viszonyokból kikövetkeztethetőek), a többi pedig lexikai eset (önálló jelentésük van, amely a mondattani viszonyokból nem következtethető ki, így ezek jelentését az ún. lexikonban kell megadni).

Jól látható az ún. irányhármasság (honnan? hol? hová?), valamint a háromféle helyviszony (belső, illetve szűkebb és tágabb külső).

További, nem valódi esetragok, példákkal:

embernek (a …je) (genitivus – megegyezik a dativusszal)

fejenként (distributivus)

naponta (distributivus-temporalis)

emberképpen (formalis)

ruhástul (sociativus)

Pécsett (locativus)

órakor (temporalis)

világosan, hárman, ill. hallgatólag (modalis-essivus – e kettő valójában képző)

ötször (multiplicativus – szintén képző)

Meg kell jegyezni, hogy ugyanaz az esetviszony többféle esetraggal is kifejeződhet; két különböző esetviszony ugyanabban az esetragban is megvalósulhat (például dativus és genitivus); és némely esetviszonyok nemcsak esetraggal, hanem névutókkal is kifejezhetők (például vágyódik vmire / vmi után).

Az esetragok a fent leírt viszonyok mellett gyakran többféle egyéb jelentésben is használatosak, így nem lehet őket automatikusan összekapcsolni a hagyományos nyelvtan határozóival. Például a sublativus (-ra/-re) például kifejezheti a következőket:

- a hely mellett (postára),

- időt (szerdára, két percre),

- módot (kedvünkre),

- mennyiséget, mértéket (kőhajításnyira),

- okot (felébred a kopogtatásra),

- célt (hivatalos látogatásra érkezik),

- eredményt, következményt (zöldre fest, 30 fokra emelkedik),

- ezenkívül vonzata lehet a nézve névutónak és több tucat igének, melléknévnek (biztat vmire, gondol vmire, kíváncsi vmire stb.).

Nézzük ezek után a magyar nyelvtani esetek gyakran taglalt definíciós problémáit!

Az esetrag kifejezést és az esetek hagyományos neveit felfogástól függetlenül mindenütt használják, de magát az eset fogalmát a magyarra vonatkozólag egyes (főként 1960 előtti) szerzők nem tartják alkalmazhatónak.

A következő szakanynagok, amelyek a magyarban lévő esetragokra az eset elnevezést használják:

1. Strukturális magyar nyelvtan, III. kötet, Morfológia (ISBN 963-05-7737-2), 577–587, 699–714. o.

2. A magyar nyelv kézikönyve (ISBN 963-05-7985-5), 202–203. o.

3. Új magyar nyelvtan (ISBN 963-389-521-9), 200–204. o.

4. Antal László: Egy új magyar nyelvtan felé (ISBN 963-270-445-2), 74. o.

5. Magyar grammatika (ISBN 963-19-1686-3), 191–206. o.

6. A magyar nyelv könyve (ISBN 963-7685-01-4), 264–268. o.

Az első három forrás az újabb, strukturális-generatív szemléleten alapul a mai nemzetközi általános és elméleti nyelvészeti irányzattal összhangban, az utóbbi három pedig a klasszikus, hagyományos magyar nyelvtanírás fogalmaira épít.

A különbség az eset fogalmának meghatározásából adódik. A korábbi magyar nyelvtudomány az alábbi szempontok alapján zárja ki a magyar esetragokat az esetek köréből:

(1) A declinatiók kevés és állandó számú esetkategóriából állnak, a magyarban viszont jóval több ragos alak van, melyek száma szavanként is erősen változik.

(2) Az indoeurópai eseteket a szótő végének csekély eltérései jellemzik, a magyarban viszont a szótőhöz testesebb, csaknem viszonyszói jellegű toldalékok járulnak, s ezek sok téren a névutókkal, határozószókkal is rokonok (például kerthez ~ kert felé, énfelém; házhoz ~ ház mellé, őhozzá).

(Forrás: A mai magyar nyelv rendszere, I. kötet, Ak. K., Bp., 1961, 553–554. o.)

(1)Ami az első érvnek azt a részét illeti, ami a szavanként változó számú ragokra vonatkozik (például, van órakor, de nincs asztalkor), az Új magyar nyelvtan (l. fent) megjegyzi: „Nyelvtipológiai kutatások alapján is tudjuk, hogy a ragozási paradigmák gyakran hiányosak, s hogy a ragok társulási képessége rendszerű (tehát szabályba foglalható) vagy véletlenszerű (tehát szabálytalan) hézagokat mutathat.” (202. o.)

Marad tehát az a két érv, miszerint 8 eset még lehet (mert az indoeurópai nyelveknél ennyi a felső határ), de 18 már sok (amennyit a magyarra számon tartanak) – kérdéses, hogy a mennyiségi elv meggyőző lehet-e –, valamint hogy a magyar esetragok testesebbek – ez ellen felhozható például a latin -ōrum, -ārum többes birtokosrag vagy az -ibus többes dativus/ablativus. Ami a más szófajokkal való rokonságukat illeti, feltehetjük a kérdést, hogy befolyásolhatják-e diakrón (nyelvtörténeti) szempontok egy nyelv szinkrón (egy adott időpontbeli állapotra vonatkozó) leírását.

A korábban már említett magyar nyelv könyve így ír: „Azok a ragok az esetragok, amelyek a főnév egyes és többes számához egyaránt kapcsolódhatnak. Számuk nehezen állapítható meg pontosan, mert a főnév esetalakjait nemcsak a lexikai tövekből, hanem a jelekkel bővült szintaktikai tövekből is megalkothatjuk (például ház-ban, ház-(a)-k-ban, ház-ai-m-ban, ház-ai-m-é-ban, ház-ai-m-é-i-ban). A magyar főnévnek tehát – az iskolai hagyománnyal és az akadémiai nyelvtan bizonytalanságaival szemben – van esetragozása. Amíg a német nyelvben négy, a latinban öt, az oroszban hat esetet különböztetünk meg, addig a magyarban legalább 17-18 eset van. Igaz azonban, hogy a főnév esetragozásának paradigmatudatát nem alakította ki úgy a nyelvtan, mint az igéét; s nem is olyan zárt rendszer. Egyrészt bizonytalan egyes toldalékok rag voltának megítélése, másrészt határait elmossa és kitágítja a névutózás. Ezért sem könnyű összehasonlítani a magyar esetrendszert az indoeurópai nyelvek esetrendszerével.” (264–265. o.)

Az újabb típusú nyelvtanok (a korábbi fenntartásoktól függetlenül) az alábbi definíciót adják, amely már a magyar esetragokra is vonatkozik: Valamely toldalék akkor és csakis akkor esetrag, ha a vele toldalékolt főnév lekötheti az igének valamely, alakja szempontjából is meghatározott vonzatát.

Ezzel a kritériummal kapjuk a fenti 18 esetet, az elvileg szóba jöhető 25–28–34 esetrag közül.

Források:

Gyakorlati magyar nyelvtan (HungaroLingua, ISBN 963-472-036-6)

Új magyar nyelvtan (ISBN 963-389-521-9)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Esetek_a_magyar_nyelvben

*** *** ***

Folyt. köv.!!!