http://www.wikinomics.com/blog/uploads/internet-languages.JPG… A mai napig elsősorban nyelvet tanulni és nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni, azért hajtani divat, nem pedig tényleg tudni is egy nyelvet. …

***

Felvetődött bennem, hogy talán tőlem jöhet a leginkább hiteles vélemény ezen a téren, mivel itt magam ellen beszélek: én nem tartom túl jó ötletnek ezt a mindenáron való nyelvtanulósdit, különösen pedig azt nem, hogy elsősorban nyelvvizsgát akarnak, nem pedig használható nyelvtudást.

Az immár 18 éves magán- és intézményesített oktatási praxisom alatt arra jutottam, hogy a mindenáron való nyelvtudáshajszolás inkább árt, mint használ, különösen a felsőfokú tanulmányokat végzők esetében. Egyik dolog, hogy ha a munkakörben alapban nincs rá szükség, akkor felesleges energia befektetés, mivel a vérprofi nyelvtudás is, ha nem használják, fél év alatt semmivé képes foszlani (mivel az agy alapvetően egy nyelvre van beállítva); másik dolog, ami előbbiből következik – a nyelvekkel való birkózás szakmai ismeretek rovására történik. Ezen a téren nem helytálló az az állásfoglalás, hogy szükséges a magas szintű, nyelvvizsgaképes nyelvtudás a szakmai területen való tájékozódáshoz. Nem egy példa van arra, hogy egy szakember a munkája nagy részét nem anyanyelvű szakirodalmak, leírások, szakanyagok alapján látja el jó minőségben, amellett, hogy képtelen lenne egy középfokú társalgási nyelvvizsgát letenni.

De tovább megyek – a mai magyar intézményesített nyelvoktatás az egyik legpazarlóbb kulturális tevékenység, ami létezik! Röviden demonstrálom, hogy miért gondolom ezt: az egyetemi angol kiegészítő szakot azért kellett volna elvégeznem, a középiskolában megint taníthassam az angolt... már az első próbálkozásomnál, valamikor 2001 környékén feltűnt, hogy a jelentkezők mennyire nem, vagy nem kielégítő fokon tudják a nyelvet. Engem sajnos szinte kidobtak a szóbeliről, amikor igényes angolsággal közöltem velük, hogy tkp. sem az angol irodalom, sem az amerikai nem érdekel, így azon kérdésükre, hogy hogyan vetném össze a kettőt, sajnos semmit nem tudok mondani! A nyelvtudásomra maximális pontot kaptam, a kulturális háttérismeretre természetesen nullát. Aztán annak ellenére, hogy kétoldalas, jó tucatnyi pontban összeszedett panaszlevelet írtam a vizsgabizottságnak arról, hogy hol hibáztak az írásbeli felvételi feladataim kijavításában... az egyetlen hiányzó nyamvadt pontomat sem sikerült kiharcolnom.

Mindegy, legközelebb már másoddiplomás képzésre jelentkezve felvettek, és a szóbelim után az egyéb referenciáimra még kaptam 7 plusz pontot is, nem is tudom honnan és mi alapján!

A lényeg az első egyetemi előadáskor történt – szétnéztem a "felhozatalon": csupa egyetemi töltelék, csupa eminens lelkesedés. Aztán elvégeztem egy gondolatkísérletet: ha odamennék 100 frissen felvett egyetemistához, és megkérdezném, hogy "Szia, te magad készültél fel a felvételire, az érettségire, a nyelvvizsgára?"... akkor vajon hányan mondanák azt, hogy teljesen maguktól készültek, vagy arra támaszkodva csupán, amit a suliban tanultak, vagyis az önszorgalmukra, magántanári segítség nélkül?... Nem kellett sokat agyalnom, hogy rájöjjek: az 50, de még a 30% is délibábosan szép eredménynek tűnne! Ergo – semmi keresnivalóm sincs az egyetemen, mert oda azért mennek a tanulók, mert azt hiszik, hogy az teszi a jó nyelvtanárt, aki jól tudja a nyelvet, és széles körű célnyelvi kulturális, társadalmi, történelmi ismeretei vannak. Érdekes módon még az egyetemen is ebben a tévhitben élnek! Holott, véleményem és tapasztalataim szerint a pedagógiai rátermettség az, ami igazán számít.

Röviden – ha a közoktatás nem tudja megadni azt a leendő tanároknak, amit majd tőlük várna el (pl. jó eredményű nyelvi érettségire csak a tanórákon felkészülni), akkor mi a francnak van az egész?

További dolog, hogy szerintem elsősorban a fordító és tolmácsképzést kellene itthon támogatni, nem pedig a szakembereket kínozni azzal, hogy a szakismereteiken túlmutató, nevetségesen szigorú követelményekkel bíró nyelvvizsgákat tegyenek le. A nyelvvizsgát meg csak azoknál kérném kötelező jelleggel, akiknek a napi gyakorlatukban szükségük lesz a nyelvismeretre a hivatásuknál fogva.

Az ún. társalgási nyelvvizsgákat ugyanúgy évenkénti, félévenkénti hitelességi határral adatnám ki, ahogyan a TOEFL vizsgákkal teszik: a nemzetközi felsőoktatásban tudtommal 2 évnél nem régebbi vizsga számít hitelesnek. Aki nem nyelvigényes munkakörben van, és azzal jön elő, hogy neki van nyelvvizsgája, de pl. 1-2 évvel ezelőtt csinálta... hát, bárki kiröhögheti, mert abból a nyelvvizsgás nyelvtudásból már gyakorlatilag semmi sincs!

Csak meg kell nézni, hogy hány diplomás szülő nem tud segíteni a gyerekeinek az azonos idegen nyelvi tanulmányaiban és kéri magántanár segítségét. Ma még egy darabig felemlíthető, hogy "Mi annak idején oroszt tanultunk...", de már ez is vicces... Matek korrepetálás megbeszélésénél még senki nem mondta nekem, hogy "Annak idején mi még nem azt a matekot tanultuk, amit a mai gyerekek...",  … de ugyanazt tanulták, csak az agy azt is kihajítja, ha nem használjuk.

Szóval – felesleges pénzkidobás az, amit botor módon nyelvtanulásra költ a jónép... a színvonalas (-an megtanult) nyelvtudásnak még ma is az a legnagyobb haszna, ha valaki tudja azt tanítani. De – kérdem én – minek fenntartani egy ilyen öncélú érdekeket kiszolgáló kulturterrozimust? Mert ez bizony az! A mai nyelvtanulási szándékok kb. egybeesnek a nők fodrászhoz és kozmetikushoz való járásukéval – kb. /HOFI-mester szavaival élve/ azért csinálják sokan "Mer’ fussa"!, és mert trendi nyelvet tanulni...

A mai napig elsősorban nyelvet tanulni és nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni, azért hajtani divat, nem pedig tényleg tudni is egy nyelvet.

Biztos vagyok benne, 1000 nyelvtanulóból idehaza kb. 1-ből hozzák jó eséllyel intézményesített keretek között azt, amit a tanmenetek és tananyagok céloznak. De szerintem én is messze túllövök a becslésemmel. De becslésként is elgondolkodtató – ha azt vesszük, hogy egy átlagos, de inkább egy nagyobb középiskolában kb. 2-300 diák van, akkor kb. 3 középiskolában egyben lehet esetleg egy diákot találni, akinél "beválik" az intézményesített módszer. – Hacsak ki nem derül, hogy a diák pl. szerelmes a tanárába, vagy fordítva, esetleg valamilyen rokoni kapcsolat nem fűzi össze őket...

Brain Storming, 2009-07-29

A bejegyzés trackback címe:

https://bs-gerillanyelveszet.blog.hu/api/trackback/id/tr474777477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása