4. „Nyelvi készségek széles skálája”

Ilyenek pld.: beszéd, hallás utáni értés, olvasás, írás, átfogalmazás, beszédszándékoknak megfelelő színes kifejezőkészség … stb.

            Amikor nyelvtanulásra terelődik a szó, akkor az eredményt általában az anyanyelvi beszélők képességeihez hasonlítják, ami sajnos olyan, mintha minden tanult képességet annak a területnek a legjobbjaihoz hasonlítanánk. Ez azért lehet, mert nem alakítottunk ki egy olyan modellrendszert, amely a nyelvtanulók előtt példaként állhatna a tökéletesség felé vezető úton.

            Az alap-, közép-, felsőfok nem elegendő osztályozás. Sajnos a mai tananyagok azzal az előfeltevéssel készülnek, hogy a bevezetőben említett készségek együtt is képezhetők, vagyis, amit el tudunk olvasni, azt meg is értjük (esetleg hallás után is), mag is tudjuk fogalmazni, ki is tudjuk mondani, stb. sajnos ez abszolúte nincs így, sőt, erős differencia uralkodik a felsorolt képességek között. Ez persze a passzív képességeknél kevésbé jelentkezik (hallás, olvasás) mint az aktívoknál (beszéd, írás, átfogalmazás, megfelelő kifejezés) – de erélyesen jelen van minden kultúrkörben. Erre utal az a tendencia, hogy egyre inkább hangsúlyozzák a kommunikációs készségek magas fokát minden szakmában, nem csak a szolgáltatóiparban, bár ott ez szinte „létfeltétel”. Sok esetben a kommunikatív jellemzők határozzák meg, hogy az ember milyen életpályát választ – jól ismert jelenség, hogy nagy művészek, népszerű képességekkel rendelkező emberek managert alkalmaznak vagy ügynököt, hogy az „beszélje ki” nekik a lehetőségeket, stb.

            Mindezek milyen következtetésekre vezetnek? Csakis arra, hogy a tanításnak erősen személyre szabottnak kell lennie.

 ***

5. „Kreatív nyelvhasználat”

            A kreatív nyelvhasználat azt jelenti, hogy olyan tartalmakat is meg tudunk fogalmazni és olyan módon, amivel azelőtt még soha nem találkoztunk.

            Mindez nem azt jelenti, hogy azelőtt soha el nem hangzott mondatokat kell tudni megfogalmazni, hanem azt, hogy képesek vagyunk már a tartalmunktól függően formát adni a mondanivalónknak.

            A kreatív nyelvhasználat már a beszéd- és kommunikáció készség kialakulásakor jelentkezik éppen abból kifolyólag, hogy a gyermek nem csak a már ismert szavakkal kifejezhető tartalmat akarja kifejezni, hanem a maga tartalmát akarja kifejezésre juttatni. Természetesen a kezdet kezdetén még sem a hasonulási, sem egyéb szabályok nem illeszkednek pontosan ebben a nyelvezetben, így hibákat vét, melyek kijavítása által sajátítja el a helyes formát.

            Vagyis: már a hibás nyelvhasználat is kreatív, ha személyes tartalmat fejez ki.

            Mindez pontosan beleillik a kreativitás fogalmába, hiszen az ötletek nem azonosak a megvalósíthatóságukkal. Vagyis a kreativitás nem a probléma megoldását, hanem a megoldási javaslatok létrehozását jelenti (inkább számszerűleg!).

            A nyelvtanulás folyamán csakis úgy alakul ki az a kreativitás, ha konkrétan azt gyakoroljuk. A legjobb tanulási eljárás az, ha a megismert dolgot rögtön átültetjük a gyakorlatba, de ez pld. egy új leckével való megismerkedéskor több oldalú dolog: új szavak, új nyelvtan, új téma.

            A legegyszerűbb kreatív módszer az, ha önállóan próbálunk ezekkel foglalkozni olyan mondatokat vagy szövegeket, amik az eszükbe jutnak – NEM TÖRŐDVE A HIBÁKKAL! Csoportban gyakorolva feladat lehet az, hogy a csoport más tagjai megpróbálják kitalálni, hogy mi lehetett a kitalált mondat!

 ***

6. „Adott nyelvi közösséggel való azonosulás”

            Ez kényes pontja a nyelvtanításnak és az e téren jelentkező tévedéseknek a tisztázása nagyot lendítene a problémák megoldásán.

            Számos esetben lehet azt hallani, hogy „gondolkodjunk idegen nyelven”, vagy „gondolkodjunk úgy, mint az adott célnyelv anyanyelvi beszélője”. Ezek a kijelentések egyfajta tudathasadásos misztikumba csomagolják azt, amit nem képesek pontosan megfogalmazni.

            Mindenekelőtt szögezzük le egy nagyon fontos tényt és kezeljük azt alaptörvényként: az emberi agy az anyanyelv segítségével épül be az emberi közösségbe; saját anyanyelvű közösségbe; és természetes körülmények nincs szüksége anyanyelvi szinten más nyelv ismeretére és természeténél fogva nem is képes azt olyan szinten elsajátítani.

            Röviden: az agy egyetlen nyelv, az anyanyelv megtanulására van berendezkedve.

            Éppen erről szól a bevezető megállapítás is – a nyelv teszi lehetővé, hogy identitásunk egyik nagy kérdése megválaszolásra találjon: mivel énazonosságunkat az anyanyelv segítségével határozzuk meg fogalmi szinten, így a nyelvközösséggel való azonosulás abból mintegy logikusan következik

            A nyelvközösség fogalma nem szűkíthető le egy ország államnyelvére, bár az is beletartozik, a dolog ennél sokkal bonyolultabb.

            Amikor még nem léteztek államnyelvek, országhatárok, sem országok, a nyelvközösségnek már megvoltak a maga határai – vagyis a nyelvközösség emberekhez és nem pedig helyhez kötődik, mivel azonban a földrajzi környezet erősen befolyásolja az ottani tevékenységet (lásd. Életfeltételek biztosítása) és azon keresztül a nyelvet, pontosabban a szókészletet, így kialakul egy minimális nemzeti meghatározottságú szóanyag – mindez azonban nem befolyásol annyit egy nyelven, mint a többi nyelvközösséggel való kapcsolat – vagyis más emberek, embercsoportok.

            A nyelvközösséggel való azonosulást az a tény hozza létre, hogy általában már kialakul a teljes gondolkodási fogalomrendszer, mire találkozunk az idegen nyelv fogalmával, azaz: az idegen nyelv mint fogalom kialakulásához elengedhetetlen egy olyan rendszer kialakulása /az anyanyelv/ mely segítségével azt azonosítani tudjuk.

            Eddig nem vetettek fel a kétnyelvűség kérdését, pontosabban tényét, mivel alig van olyan ország, ahol csak egyetlen hivatalos államnyelv lenne. A kétnyelvűség azonban nem csak látszatra tiszta fogalom, ugyanis aprólékos megfigyelések kimutatták, hogy ezek a) csak kétnyelvű közegben életképesek, vagy olyan szituációban, ahol mindkét nyelvre napi gyakorisággal van szükség /akár egy erősen egynyelvű ország cégének nyelvi levelezője/ és b) az egyik nyelv mindig domináns marad, vagyis nincs olyan ember, aki két nyelven egyformán teljesítené azokat a követelményeket maradéktalanul, amiket a bevezetőben az anyanyelvi beszélő jellemzésére boncolgatni kezdtünk.

            Van olyan azonban, hogy több nyelv használója – ez a meghatározás nem jelenti a nyelvek totális ismeretét: van aki szóban, van aki írásban képes bizonyos jól behatárolható céloknak egy vagy több nyelven megfelelni.

            Ez még akkor sem jelenti az anyanyelviségbe való átminősülést, ha az illető valóban kiváló ismerője a célnyelvnek (pl. Lomb Kató, Medgyesi Péter.)

            Mindezekből az vonható le, hogy bármilyen anyanyelvre jellemző nyelvhasználati cél megkövetelése, kitűzése és elérése az intézményesített nyelvoktatásban merő ábránd, és mint irracionális cél, csak árt a tanítás hatékonyságának. („Egy hegyet is el lehet hordani 1kg-os darabonként, míg egyben agyonnyomna.”)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.